Vácott vendégeskedett a Magyar Katolikus Rádió stábja

Hazai – 2019. december 18., szerda | 12:32

Országjáró programsorozata keretében december 5-én Vácra látogatott a tizenöt éves Magyar Katolikus Rádió stábja. A közönségtalálkozónak a Váci Egyházmegye kulturális központja, a váci Credo-ház adott otthont.

Az est sajtótájékoztatóval kezdődött, a Magyar Katolikus Rádió munkatársai tájékoztatást adtak műsorszolgáltatásukról, terveikről, majd bemutatták azt az új mobiltelefon-alkalmazást, mely révén immár bárki, bárhol hallgathatja a rádió műsorát, elérheti a különböző tartalmakat, böngészhet az archívumukban. A vendégek zenés irodalmi műsorral is kedveskedtek az érdeklődőknek, melyen fellépett a Varga László vezette székesegyházi Szent Cecília kórus és a székesegyházi kórusiskola tanáraiból álló kamarakórus, valamint Cs. Nagy Ildikó zongora- és Cs. Nagy Tamás brácsaművész.

„Dicsértessék a Jézus Krisztus és jó estét kívánok! – köszöntötte a megjelenteket Szikora József, a Magyar Katolikus Rádió főszerkesztője. – Azt hiszem, ezzel bizonyos fokig el is mondtam a rádiónk lényegét. Hiszen Jézus örömhírét visszük, de a Ferenc pápától vett »Jó estét!«-köszöntés azt is jelenti, hogy érthető, mindennapi nyelven és olyan tartalmakkal közvetítjük ezt, amelyekről azt gondoljuk, hogy mindenkihez szólnak. Tehát mindenkihez szeretnénk szólni úgy, ahogy a krisztusi küldetés is szól. Hirdessétek az evangéliumot minden népnek, és mindenkinek úgy, hogy érthető legyen számukra. Ezt próbáljuk megvalósítani a mindennapi munkánkban. Az a célunk, hogy akik bennünket hallgatnak, a közvetített üzenetek által mindenről tudomást szerezhessenek, ami egyáltalán érdekes lehet. Műsoraink, az Egyház platformján álló rendszeres hírszolgáltatástól kezdve a családoknak szóló tematikus műsorokon, a karitatív információkon át a kulturális magazinokig, a zenei blokkokig, a tudomány világáig terjednek.”

Szikora József összegzésül úgy fogalmazott, hogy a rádiózásban lehetséges összes műfajban igyekeznek a lehető legmodernebb módon megszólalni, tartalmi szempontból pedig a közszolgálatiság legnemesebb értelmében az az alap, ahogy az Egyház a közjóról szóló tanítását kifejezi.

A rádió munkatársait és az eseményen részt vevőket Marton Zsolt váci megyéspüspök is köszöntötte. „Az Ige testté lett, és közöttünk lakott. János evangéliumának ezt a versét karácsony táján halljuk. Különösen aktuális ez akkor, illetve már most, az adventi időszakban. Isten annyira szereti az embert, hogy úgy döntött a történelem egy pontján, hogy maga is ember lesz, emberi természetet vesz föl, emberi hangja lesz, és azt a boldogságtervet, amit a kezdetektől megálmodott az emberről, kézzelfogható valósággá teszi, és publikálja, nyilvánvalóvá teszi. Jézus Krisztus az, akiben Isten szóvá tette önmagát. Ő pedig arról beszélt, hogy Istennek van egy boldogsághíre, boldogságterve, ami olyan információ, amely publikus, örömhír, görögből fordítva valami nagy boldogság, nagy hír, nagy örömnek a nyilvánossá tétele. Az a közösség, amely Krisztus által létrejött, az Egyház hivatása és küldetése, hogy ezt a boldogságtervet, Istennek ezt a tervét nyilvánossá tegye, mondja, hirdesse, publikussá tegye mindenki számára.

A tizenöt éves Magyar Katolikus Rádió jelmondata, »Örömhír mindenkinek«, tehát az evangéliumnak, ennek az örömtartalomnak a publikálása. Az Egyház különféle módokon, különféle eszközökkel teszi ezt az örömöt hírré. A legközvetlenebb közlésmód a személyes közlés, szemtől-szembe, négyszemközt, tehát ez a legmeghittebb forma. Egy tágabb értelmezés, mikor a szentmisében, egy homíliában, Szentírás-magyarázatban, igehirdetésben, prédikációban teszi ezt. Egy előadáson, tömegrendezvényen, világtalálkozón még tágabb az a kör, akiket megszólíthat az örömhír. Azonban mindenkinek eljuttatni az üzenetet nem könnyű kihívás, szinte lehetetlen. Tehát hálával tartozunk azért, hogy a mindenkihez eljuttatás eszköze, a rádió ugyancsak szolgálatunkra áll, nagy ajándék ez mindannyiunknak. Köszönjük meg, hogy Isten magát szóvá tevő hangját ily módon is meghallhatjuk” – fogalmazott a főpásztor.

Forrás: Váci Egyházmegye

Fotó: Magyar Katolikus Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria