Van egy hatalom az életünk felett – Konferenciát tartottak Billy Grahamről és Martin Luther Kingről

Hazai – 2018. április 11., szerda | 12:43

A februárban elhunyt amerikai prédikátor, Billy Graham és az ötven éve meggyilkolt Martin Luther King emlékére rendezett konferenciát a Magyar Baptista Egyház (MBE) és az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetsége április 9-én Budapesten.

Billy Graham élete azt üzeni, hogy van egy hatalom az életünk felett, amely nélkül nem lehetünk sikeresek, boldogok sem a személyes életünkben, sem a munkánkban, sem a politikában – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az eseményen. A tárcavezető hangsúlyozta: a teremtő Isten adja a sikert, a boldogságot, a gyarapodást és a megpróbáltatást is. Éppen ezért mindez áldás, ha pedig „ezt tudjuk és elfogadjuk, akkor nemcsak mi járunk jól, hanem azok is, akik ránk vannak bízva”.

Az ősi tanítás, mely szerint minden hatalom Istentől való, nem arra szolgál, hogy „magunkat legitimáljuk”, hanem arra, hogy Isten kegyelme legyen a kormányzás mércéje – tette hozzá Balog Zoltán. A miniszter kitért arra is: Billy Grahamtől megtanulható a bűnbánat képessége is, hiszen talán az egyetlen nyugati egyházi vezető volt, aki képes volt a rendszerváltás után önkritikát gyakorolni; kimondani, hogy nem figyelt eléggé oda, hogy a kelet-európai országokban tett látogatásaival ne igazolja a kommunista diktatúra egyházpolitikáját. „Ebből a bűnbánatból pedig számunkra sokkal több áldás származott, mintha nem jött volna Magyarországra a ’70-es években.”

Papp János, a Magyar Baptista Egyház elnöke köszöntőjében kiemelte: a konferenciát azért szervezték, hogy a baptista egyház két hithősére ne csak otthonaikban és a baptista egyház közösségeiben emlékezzenek, hanem nyilvánosan, a többi egyházzal együtt. A cél, hogy e két emberen keresztül felmutassák az üzenetet, amit Isten rájuk bízott.

Mind Billy Graham, mind Martin Luther King igazodási pontot jelent a baptista egyháznak – fogalmazott Papp János. Martin Luther King a kisebbségek védelmére és nehéz sorsúak felemelésére tanít. A baptista egyház e tanítást követve Magyarországon több mint negyven cigány gyülekezetben szolgál; iskoláikban közel 15 ezer fiatalt nevelnek, akiknek harminc százaléka roma.

Viktor Hamm, a Billy Graham Evangelizációs Társaság alelnöke kifejtette: Billy Grahamet Isten arra választotta, hogy nagy hatással legyen a 20. század második felére. Hivatása az volt, hogy üzenetvivő legyen. Egész életét feltette erre a küldetésre, és közben mindvégig „alázatos szolga” maradt. A világhírű prédikátor sírkövén mindössze ennyi olvasható: 1918–2018, Jézus Krisztus evangéliumának hirdetője.

Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke arról beszélt, hogy akárcsak Martin Luther King, Billy Graham is harcolt a faji megkülönböztetés ellen, személyesen távolította el a kötelet, amely – az érvényben lévő szabályok szerint – elválasztotta a gyülekezetben a fehéreket a feketéktől.

David Kostelancik, a budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője szerint ötven évvel Martin Luther King meggyilkolása után ma is sokan követik filozófiáját, mely szerint bárhol követnek el igazságtalanságot, az mindenhol veszélyezteti az igazságot. Martin Luther King és Billy Graham képviselik minden ember egymás iránti felelőségét; megmutatták, hogyan küzdhetnek egyházi vezetők nemcsak vallási szabadságért, hanem polgári jogokért és egyenlőségért.

Kránitz Mihály, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának dékánja hangsúlyozta, hogy Martin Luther Kinget és Billy Grahamet a Katolikus Egyház is nagyra értékeli. Tevékenységük átível a 20. századon, de hatásuk átér 21. századba is. Tömegeket voltak képesek mozgatni, és a kor technikai eszközeit is felhasználva tudtak Jézus Krisztusról szólni, a társadalom peremén élőkhöz is eljuttatva az evangéliumot.

Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szerint fontos volna alapos kutatás során feltárni, hogy mit jelentett a kommunizmus évtizedeiben Martin Luther King az üldözött egyházak életében. Üzenete – hogy a keresztények harcolhatnak és eredményeket érhetnek el a megkülönböztetéssel szemben – óriási inspiráció volt a szegregált, hátrányos helyzetű keresztény közösségek számára a kommunizmus idején Magyarországon.

A résztvevők a konferencia előtt megkoszorúzták a két prédikátor domborművét az MBE székházának udvarán.

Forrás: MTI

Fotó: MTI, Billy Graham/Facebook; Martin Luther King/Facebook

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria