Varga László püspök mutatott be szentmisét a homokkomáromi engesztelő imaesten

Hazai – 2019. június 17., hétfő | 18:21

Június 13-án Varga László kaposvári megyéspüspök mutatott be szentmisét a homokkomáromi Kisboldogasszony-templomban, ahol minden hónap 13-án, a kegyhely engesztelő napján zarándokok százai gyűlnek össze.

A főpásztor homíliájában Szűz Máriáról beszélt:

„Számomra a legvonzóbb a Szűzanyában (...) az alázata, a kicsinysége, s az, hogy Mária tudott jelentéktelenné válni.

Nagyon sokat imádkozunk hozzá, kérjük a közbenjárását, tiszteljük őt. De vajon merjük-e követni ezen az úton? Jézusnak ő volt az első tanítványa, hiszen a Szentírás szerint szívébe véste azokat a szavakat, melyeket Jézustól hallott, s gyakran elgondolkozott rajtuk. Jézus a szavaival, a példájával tanította Máriát, s amilyen útra vitte őt az Úr Jézus Krisztus, olyan útra szeretné vinni az összes tanítványát.

Akik közülünk igent mondunk a tanítványságra, nemcsak vallásos, imádkozó emberek szeretnénk lenni, hanem Krisztus-követő keresztények, a Mester tanítványai – s ezt mindenki maga dönti el, hogy vállalja-e. Ha igent mondunk, akkor el kell fogadnunk azt az utat, melyet a Mester maga is végigjárt, s amelyre minden tanítványát rávezeti – s amelyen a Szűzanya is végigment.

Máriának, Jézus édesanyjának el kellett fogadnia, hogy nem lehetett ott azok között az asszonyok között, akik gondoskodtak Jézusról s tanítványairól. Nem az a legtermészetesebb, hogy meghívja az édesanyját is, hogy törődjön vele és gondoskodjon róla?

Nekünk ez természetes, de Isten országában egyetlen érték van, amit Keresztelő János Jézusra mutatva fogalmaz meg: »Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem«.

Aki igent mond Krisztus követésére, az erre mond igent, hogy az ő életében növekednie kell Jézusnak, neki pedig egyre kisebbnek lenni” – emelte ki Varga László.

A szentmise után a több mint hatvan helyszínről érkezett zarándokok szentségi körmenetre indultak a templom körül.

A homokkomáromi Mária-kegyhely engesztelőnapja esti szentségimádással ért véget, amelyet a betegekért, szenvedőkért ajánlottak fel.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Kling Márk

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria