Vasárnap gyűjtik a péterfilléreket a templomokban a pápa karitatív céljaira

Hazai – 2021. július 2., péntek | 12:30

A Magyar Katolikus Egyház június 29-e, Szent Péter és Szent Pál apostolok főünnepe utáni első vasárnap, idén július 4-én tartja a péterfillérek gyűjtését az ország katolikus templomaiban. Ferenc pápához örömmel társulunk ezen a vasárnapon, hogy ezáltal is megéljük a közösséget a világegyházzal.

A hívek a Szentatyának felajánlott támogatással segíthetik az Egyetemes Egyház sokféle igényét és a leginkább rászorulókat.

A Covid-19-világjárvány következtében kialakult helyzet, illetve a globális szinten megjelent nehézségek egyre sürgetőbbé teszik, hogy tettekkel, látható jelekkel is segítsük a Szentatya tevékenységét, az egész világra kiterjedő karitatív misszióját.

Tavaly a magyar egyház közel 62 millió forintnyi adományt küldött a pápa céljaira.

A Szentszék a hagyományos templomi gyűjtés mellett más módokon is elfogadja a hívek felajánlásait, például banki átutalással is tudják segíteni a pápa által támogatott rászorulókat (számlaszám: FinecoBank S.p.A. IT 52 S 03015 03200 000003501166 EUR, bic: FEBIITM1, swift: UNCRITMM, tárgy: Obolo di San Pietro (Peter’s Pence), név és teljes lakcím feltüntetésével). A Vatikán internetes oldalán keresztül is elérhető a Péterfillér Hivatal weboldala, ahol online befizetett adományokat is fogadnak.

*

Az úgynevezett péterfillérek gyűjtése a 8. században indult el, amikor az újonnan megtért angolszászok önkéntes hozzájárulást küldtek a Szentatyának. Ekkortól alakult ki a „Denarius Sancti Petri” adományozása, amely a középkorban általánossá vált az európai országokban.

Noha a reformáció korában elmaradt a péterfillérek gyűjtése, a 19. században újraéledt a szokás, majd 1870 és 1929 között a Vatikán egyetlen bevételi forrásává vált. Magyarországon 1993-ban indult újra a gyűjtés, több évtizedes kényszerű szünet után.

Forrás: MKPK Sajtószolgálat

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria