Vasvárra zarándokoltak a Szombathelyi Egyházmegye elsőáldozói

Hazai – 2018. május 11., péntek | 13:03

Immár negyedik alkalommal rendezte meg a Szombathelyi Egyházmegye az elsőáldozók zarándoklatát május 10-én. A helyszín ismét Vasvár volt, ahol mintegy 1300 gyermek számára rendeztek színes programokat.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

A zarándoklat főbb eseményei a vasvári domonkos templom és a kolostor körül zajlottak. A szabadtéri színpadon Lendvai Zoltán rédicsi plébános tanította a gyermekeket az ima fontosságára és a gördeszkázás rejtelmeire. A templomban Stift Zoltán Angelico atya homokanimáció segítségével igyekezett az Eucharisztia lényegét, mélységét megértetni a hallgatósággal. Kiss László körmendi plébános a művelődési ház színháztermében bábelőadásban hívta fel a gyerekek figyelmét arra, hogy elsőáldozónak lenni felelősség, amelynek meg kell felelni minden nap.

A zarándoklat folyamán a gyerekek az ostyasütést is kipróbálhatták. A fiatalok elmondták, számukra azért fontos a szentáldozás, mert az Eucharisztia vételével Jézus a szívükbe költözik, mások pedig azt hangsúlyozták, hogy ezzel Jézus barátságát nyerik el.

Németh Erika szociális testvér, a zarándoklat főszervezője az Eucharisztiával kapcsolatban megjegyezte: a hitünk kapcsolat Istennel, nem csak elméleti tudás. Ez a kapcsolat folyamatosan erősödik, kezdve a keresztséggel, a bűnbocsánat szentségén át az Oltáriszentségben jelen lévő Jézussal való személyes találkozásig. A gyerekek pedig ezeken a találkozókon átélhetik a közösség élményét is. Idén is mintegy 1300 elsőáldozó érkezett a zarándoklatra az egyházmegye különböző részeiből.

A nap a Vasvár mellett álló Szentkútnál tartott szentmisével ért véget, ahová a résztvevők Székely János megyéspüspök vezetésével gyalog érkeztek meg. Szentbeszédében a főpásztor az evangéliumban elhangzó történet, Zakeus példája kapcsán ismét felhívta a gyerekek figyelmét arra, hogy az elsőáldozással Jézus a szívükbe költözik. „Ő az, aki egyedül képes betölteni a szíveket, túlcsorduló mértékben. Így már könnyű lesz a jót tenni, másoknak adni abból az örömből, amit Jézus ad a számukra.” Székely János arra kérte a fiatalokat, hogy életük legyen példamutató élet.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria