Veni Sanctét ünnepeltek a Szombathelyi Egyházmegye hitoktatói

Hazai – 2020. szeptember 4., péntek | 8:55

Augusztus 28-án tartották a szombathelyi székesegyházban a Szombathelyi Egyházmegye hitoktatóinak Veni Sancte szentmiséjét. Székely János megyéspüspök szentbeszédében arra buzdított, segítsék a gyerekeknek megtapasztalni az élő hitet.

Az okos és balga szüzek példabeszéde kapcsán a főpásztor elmondta, hogy az élet igazán lényeges dolgaihoz nagyon sok tartalék olaj, sok szeretet, önátadás kell. A hitoktató feladatához is kell tartalék olaj. Ma talán még nehezebb, mert az erkölcsi fogódzópontot sok gyerekben nem építették ki otthon. Nem tananyagokat kell átadni, hanem a titokhoz elvezetni őket.

Székely János Szent Ágoston példáját idézte, aki hívő családban nőtt fel, de még neki is kellett az a hang, ami megszólította: „Vedd, és olvasd!” „Vessétek le a régi embert, és öltsétek fel az újat” – olvasta a Bibliában, és érezte, hogy neki szólnak ezek a sorok. A hittanosokat is ide kell elvezetni, hogy személyesen őket hívja az élő Isten. Szent Márton tízévesen elszökött otthonról, és beiratkozott katekumennek, volt ugyan benne hit, de a titok megértéséhez szükség volt rá, hogy kettévágja a köpenyét, és odaadja a koldusnak, és kellett az álom, amelyben Jézus viselte a fél köpenyét.

A gyermeket el kell vezetni oda, hogy élje is az evangéliumot, meglátogassa az időst, a beteget – hangsúlyozta a püspök. – Hozzátette, hogy a bérmálkozókat sok helyen elviszik lelkigyakorlatra, és ez nagyon mély nyomot hagy bennük. Sok fiatal ekkor döbben rá, hogy a hit valóság. 

El kell vezetni a fiatalokat arra is, hogy hitük ne elmélet legyen, hanem tudjanak segíteni is – mutatott rá Székely János, és felidézte, hogy többször elvitte a bérmálkozóit idősek otthonába, nagy élmény volt az időseknek és a fiataloknak is. Volt olyan gyerek, aki rendszeresen látogatta később is azt az idős embert, akit akkor megismert, vitt neki süteményt, beszélgetett vele. „Vezessük rá a fiatalokat az élet titkára, a hit titkára!” – buzdított a főpásztor. Majd kérte a hitoktatókat, hogy a szülőket, nagyszülőket is vonják be a hittanórába. Elmesélte, hogy az eisenstadti egyházmegyében bérmálás előtt a gyerekeknek van egy olyan feladatuk, hogy beszélgetniük kell a nagyszüleikkel, meg kell ismerniük az életüket.

Székely János lelkesítő példaként elmondta, hogy amikor Bissau-Guineában járt, azt tapasztalta, hogy az egyházmegyében két pap volt hetven falura, de minden faluban volt katolikus közösség, a hitoktatók vezették a helyi közösségeket. „Az Egyház legfőbb apostolai ti vagytok! – figyelmeztette hallgatóságát. – Hatalmas felelősség és óriási ajándék ez.”

Forrás: Szombathelyi Egyházmegye

Fotó: Soproni Mónika

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria