Vértanúsága, a veszteség győzelemmé vált – Romzsa Tódorra emlékeztek Nyíregyháza-Örökösföldön

Hazai – 2019. november 2., szombat | 13:00

Görögkatolikus magyarok és ruszinok emlékeztek együtt Boldog Romzsa Tódor püspökre október 27-én Nyíregyháza-Örökösföldön.

A magyar és ószláv kétnyelvű Szent Liturgián Szabó Tamás, a Nyíregyházi Egyházmegye pasztorális helynöke szólt a fiatal, 35 éves szerzetesről, aki tudván, hogy az Isten meghívta őt egy feladatra, egy küldetésre, engedte püspökké szentelését.

Így vállalta azt, hogy „ott, ahol el akarják törölni a görögkatolikusságot egyszer s mindenkorra a föld színéről, ott, ahol papok százait börtönözték be és hurcolták el, ott, ahol családokat szakítottak szét, jellé váljon” – emlékeztetett prédikációjában a helynök.

Vértanúsága, a veszteség győzelemmé vált, hiszen „identitását abban látta, hogy az Isten irgalma végigvezet az ő életén. Így mutat nekünk példát. Merjük elhinni, hogy az isteni tervben sokkal több és gazdagabb valóság van, mint amit el tudunk képzelni.” A szónok kitért arra is, hogy a sok vihart megélt kárpátaljai görögkatolikusság fennmaradását köszönheti püspökének, „aki egy ügy mellé mert állni, akinek élete és sokkal inkább halála azt a példát mutatja, hogy az Isten örök. Az Isten szeretete ott van mindegyikünkben. Akkor is ha, a történelem urai jönnek-mennek, a történelem forog; mindig voltak, vannak, lesznek ideológiák.”

A Szent Liturgiát követően Varga Márta, a Ruszin Kisebbségi Önkormányzat vezetője mondott beszédet. Utalt arra, hogy a Monostori Viktória által készített ikonnál a ruszinok évente többször is összegyűlnek, „egy szívvel és lélekkel imádkoznak a magyar görögkatolikusokkal, megvalósítva a kárpátaljai püspök törekvését, aki az egységért imádkozva összefogta a ruszin, a magyar és más nemzetiségű hívőket”. A Ruszin Kisebbségi Önkormányzat vezetője megköszönte a nyíregyháza-örökösföldi görögkatolikus egyházközségnek, hogy méltó helyet biztosít az emlékezéshez.

A Szent Liturgián az oltár körüli szolgálatban Kocsis Dániel, Orosz István Mokiosz püspöki titkár, Levcsenkó Dávid és Mosztockij Sándor papnövendékek segédkeztek.

A templomkertben lévő ikonnál magyarok és ruszinok imádsággal emlékeztek Tódor püspökre, s ezt követően közös agapé zárta az alkalmat.

Szöveg és fotó: Papp Angéla/Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria