Zarándoklás és önkéntesség – Konferenciát tartott a Mária Út Egyesület

Hazai – 2017. július 29., szombat | 17:15

A Mária Út Egyesület konferenciát tartott Celldömölkön július 28-án a zarándoklás és az önkéntesség jövőjéről a Mária Út által érintett települések, valamint sport- és turistaegyesületek képviselői, illetve a zarándokúthoz kapcsolódó önkéntesek részvételével.

A konferencia nyitó előadásában Szabó Tamás, a Mária Út Egyesület elnöke a 10 éves Mária Úton történő zarándoklás embert és társadalmat formáló hatásairól beszélt, illetve bemutatta a zarándokláshoz fűződő önkéntes tevékenységek kapcsolatteremtő és lélekmozdító erejét. Kiemelte, idén a zarándoklás és az önkéntesség mélysége nem csak a helyi, „kis” zarándoklatokon, hanem a nagy rendezvényeken is megmutatkozik – a másodjára megrendezett Mária Maratonon, illetve az augusztus 26-i 1Úton Nemzetközi Zarándoknapon.

Székely János szombathelyi megyéspüspök a zarándoklás ősi és nemzetközi hagyományairól, lényegéről beszélt: „az élet is olyan, mint egy zarándokút a születéstől a halálig… A zarándoklás segít abban, hogy átgondoljuk, hogyan éljük meg ezt az utat.” Kiemelte: a zarándoklás „szent cselekmény”, melynek élményét minden embernek meg kell tapasztalnia.

A munkakonferenciát Makai Viktória, a 2017-es Mária Maraton teljesítőjének és Sóskuti-Varga Gergely a Mária Út Egyesült munkatársának beszámolója zárta a Mária Maratonról. Kiemelték, az önkéntesek és az érintett települések hatalmas munkája nem csak szó szerint, de átvitt értelemben is „életmentő volt” a sportzarándoklat során. A segítség nem csak fizikailag, de gyakran mentálisan is átlendítette a őket a holtponton. A támogatás nem csak materiális dolgokban, de gyakran egy-egy mosolyban, kézfogásban nyilvánult meg.

A Mária Út Egyesület mindenkit szeretettel hív az 1Úton Nemzetközi Zarándoknapra, melyet idén a gyermekre várókért ajánlanak fel. További információ a zarándoknap honlapján olvasható.

Forrás és fotó: Mária Út Egyesület

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria