Zarándoklatok indulnak a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus eseményeire

Hazai – 2021. augusztus 21., szombat | 19:00

A Mária Út Egyesület önkénteseivel számos gyalogos és kerékpáros zarándoklatot is szervez, vidékről a főváros felé, illetve Budapesten belül.

Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Mária Út spirituális vezetője az augusztus 14–15-én tartott 1Úton Nemzetközi Zarándokhétvége kapcsán felhívta a figyelmet az útra indulásra, az úton levésre és a megérkezésre, illetve a jelenlétünkre ezekben a folyamatokban. Hiszen egy zarándoklatra valamilyen élethelyzetből érkezik meg az ember. Hordoz sok problémát, nehézséget – így, ezzel a batyuval indul útnak. Az út során a természeti és kulturális kincsek által, a beszélgetés és lelki program segítségével végigmehet egy probléma-feldolgozási folyamaton, és segítséget kaphat a gondok megoldására. Segítséget Istentől. A segítség megtestesülhet egy jó szóban, egy ölelésben, vagy akár egy virágban is.

A zarándoklás ereje megmutatkozhat abban, hogy hidat épít emberek között és nemzetek között, orvosolhat társadalmi, de személyes ellentéteket is.

Sokan a családjuk férfi tagjainak problémáival érkeztek a zarándoklatra, de az út végére képessé váltak arra, hogy ne csak a rosszat, de bizony a jót is felfedezzék ezekben a kapcsolatokban. A jóért pedig hálát adjanak, és örömmel térjenek vissza a hétköznapokba.

A 1Úton sikere után a zarándoklatok szervezése nem állt meg, hiszen szeptemberben hazánk ad otthont a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak, melyre a Mária Út Egyesület önkénteseivel sok gyalogos és kerékpáros zarándoklatot is szervez. Indul zarándoklat többek között Máriagyűdről, Hercegszántóról, Mátraverebély-Szentkútról, Csatkáról, Veszprémből, és Sümegről is.

Budapesten belül a kongresszus nyitó, illetve Kossuth téri miséjére, valamint a Szentatya miséjére a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomtól (az Erzsébet híd pesti hídfőjétől) indítanak gyalogos zarándoklatokat.

A zarándoklatok részletes programja és a jelentkezésre, csatlakozásra vonatkozó információk a Mária Út honlapján és Facebook-oldalán találhatók.

Forrás és fotó: Mária Út Közhasznú Egyesület

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria