„Az emberért való küzdelem a szentség rendjében” – Papszentelés Veszprémben

Hazai – 2020. június 20., szombat | 13:36

Jézus Szentséges Szívének ünnepén, június 19-én pappá szentelte Udvardy György veszprémi érsek Godzsa Tamás István premontrei szerzetest a veszprémi Szent Mihály-bazilikában.

A szentmise kezdetén a főpásztor köszöntötte az ünnepre összegyűlteket. Elsőként a szentelendő elöljáróját, Fazakas Z. Márton csornai premontrei apátot; Balogh Péter Piusz gödöllői premontrei apátot, a Heiligenkreuzból érkezett elöljárót, a velük érkezetteket, a megjelent bencés elöljárókat és szerzeteseket Tihanyból, Bakonybélből és Győrből.

Udvardy György érsek külön köszöntötte a veszprémi székesegyház hívő közösségét; plébánosát, Nagy Károly címzetes apát, kanonokot – hiszen a szentelendő innen indult el szerzetesi szolgálatára. Köszöntötte a szertartáson megjelent jubiláns egyházmegyés atyákat, akik hálaadásra érkeztek szentelésük kerek évfordulója alkalmából.

A főpásztor kérte a jelenlévőket, hogy a szentmisében imádkozzanak a papi hivatásokért és a növendékekért is. Jézus Szentséges Szívének ünnepe erősítsen abban, hogy Jézus Szíve szerinti pásztorok legyenek – hangzott a veszprémi érsek kérése.

Ezt követően Takáts István érseki helynök külön köszöntötte az Ausztriából érkezetteket.

A szentbeszéd előtt, a kiválasztás során Fazakas Z. Márton OPraem apát kérte a főpásztort, hogy szentelje fel Godzsa Tamás Istvánt a felelősségteljes áldozópapi szolgálatra.

Isten benső életét tárja föl előttünk a mai ünnep. Nemcsak föltárja, hanem bevon minket ebbe az Isteni titokba – mondta prédikációja elején Udvardy György érsek. Majd arról beszélt, hogyan ismerhetjük meg Istent, aki maga a szeretet. Hogy szeretjük Istent, abból látszik, ha megtartjuk parancsait. Jézus, az engedelmes fiú tárja föl előttünk, hogy ki az Isten.

Isten emberkeresése s az ember istenkeresése szentségi módon a pap személyében testesül meg. Ahogyan Isten utánamegy az embernek, és irgalmas, jóságos és éltetni akar, s ahogyan keresi az ember Istent, és Krisztusban fölfedezi, ez a pap személyében válik teljessé. A személyes elköteleződés az istenismeret mellett, az Isten mellett, aki Atya, Fiú és Szentlélek, aki irgalmas, aki jóságos, aki jóval táplálja az övéit, s ezt kívánja most tőled – szólt a szentelendőhöz a főpásztor. – A fölismert isteni szeretet, a fölismert atyai jóság, az emberkeresés, ami ott van benned, nyugvópontra jutott, s az Egyház elfogadja a te keresésedet. Sőt azt mondja, hogy téged foglal le, hogy e végérvényes isteni szeretet tanúja légy.

Feladat is ez egyben: jelenvalóvá tenni, hogy Isten szereti az embert; tanúságot tenni arról, hogy Isten küzd az emberért. S e küzdelem nem az emberen kívül, nem egy semleges térben történik.

Isten az emberért való küzdelme az ő lefoglaltjaiban, az ő papjaiban történik elsődlegesen

– hangsúlyozta a veszprémi érsek. – „Így tehát amikor most azt mondtad: jelen, itt vagyok, akkor ezzel azt is mondtad, ismerem ezt a szeretetet, enyémnek tudom, és vállalom azt a küzdelmet, ami az ember küzdelme, az emberért való küzdelem a szentség rendjében.” Fölismerni az isteni szeretetet azt is jelenti, hogy bátran, erővel, a Lélek erejével hirdetem a tanítást, ami igaz, ami megkérdőjelezhetetlen, ami az Istentől való, és ami üdvös táplálék az embernek. A te igened és az Egyház elfogadása jelenti azt is, hogy fontosnak tartod a parancsok teljesítését, megtartását, mert ezek az üdvösséget jelentik számunkra. Éltetnek bennünket. Ha valakit szeretek, akkor kérését, parancsát örömmel teljesítem, mert szeretem. S a te igenedben, s abban a csodában, aminek most szeretnénk tanúi lenni, föltárulkozik Isten bölcsessége, amit elrejt a bölcsek és okosak elől, s föltárja a kicsinyeknek. S ez megjelöli a pap útját, megjelöli cselekvését, az eszközeit.

Isten maga hívja az embert. Kiválasztja azokat, akiket akar.

Magához hívja őket, hogy vele legyenek. Sok mindenre tanítja őket; erővel ruházza fel, és küldi. A meghívás az Istené. „A te igened a kegyelem erejében a tiéd, de a teremtő erő az Istené, amivel a szolgálatot tudod végezni. Papként, szerzetesként, a közösségedben, Isten szent Egyházában. Emberi tevékenységre hív az Úr, Isteni erővel, hogy megszenteld azokat, akik keresik az utat, keresik az igazságot, akik szeretnének jól szeretni” – mondta Udvardy György érsek.

Végül Jézus Szentséges Szívének ünnepe kapcsán Ferenc pápa gondolataival bátorította a szentelendőt a főpásztor, miszerint a pap Krisztus módjára hálás szívű, irgalmas és készséges szívű, éber szívű, a papnak bátor és együttérző a szíve.

„Imádkozunk azért, hogy ez a krisztusi karakter végérvényesen pecsétet üssön benned, végérvényesen eltörölhetetlenül, s imádkozunk azért, hogy ezt a krisztusi szívet, a Szentséges Szívet, s annak a titkát, aki az Atya, mindig örömmel, nagy bölcsességgel, nagy erővel tudd jelenvalóvá tenni.”

A szentbeszéd után az áldozópapjelölt a főpásztor elé járult, és letérdelve tiszteletet és engedelmességet ígért a megyéspüspökének és az elöljárójának. Ezt követően, a Mindenszentek litániája alatt a jelölt arcra borult, míg a többiek letérdelve imádkoztak.

Ezután az érsek a két kezét a szentelendő fejére tette, amit a papság kézrátétele követett. Miután a főpásztor elmondta a felszentelő imádságot, a felszentelt új szerzetes papra beöltöztető lelkipásztorai ráadták a stólát és a miseruhát. Az érsek megkente az újonnan szentelt kezét krizmával, végül átadta neki szolgálata eszközeit: a paténát és a kelyhet. A szentelési szertartás lezárásaként békecsókot váltott vele, amit a jelenlevő papság békecsókja tett teljessé.

Ezt követően az újonnan felszentelt szerzetes pap együtt mutatta be a szentmisét a főpásztorral.

Udvardy György érsek a szentmise végén köszönetét fejezte ki és Isten áldását kérte mindazoknak, akik a fiatalt az oltárhoz segítették; a szentelendőnek azt kívánta, hogy hordozza ezt az ünnepi élményt szívében szolgálata során, mert Isten mindig ezzel a frisseséggel szólítja majd meg. Végül hálatelt szavakkal köszönte meg a jelen lévő jubilánsok szolgálatát a saját közösségükben, és kívánta, hogy még sokáig szolgálhassák Isten szent Egyházát, és hogy ebből a szolgálatból újabb hivatások is születhessenek.

A szertartás végén a felszentelt újmisés áldásban részesítette a főpászort és rendi elöljáróját.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria