Istennel Istenért, emberekkel az emberért – interjú Bíró László katolikus tábori püspökkel

Nézőpont – 2014. május 7., szerda | 16:22

Bíró László katolikus tábori püspököt köszöntötték a kecskeméti nagytemplomban pappá szentelésének negyvenedik, püspökké szentelésének huszadik évfordulóján. A szentmise után a püspök nyilatkozott a taborilelkesz.hu szerkesztőségének, ezt az interjút közöljük.

Nagyon szép kerek évfordulók vannak idén püspök atya életében. Negyven éve pappá, húsz esztendeje püspökké szentelték, öt éve pedig a Katolikus Tábori Püspökség élére nevezte ki XVI. Benedek pápa. Hogyan értékelné az elmúlt húsz, illetve negyven évét?

– Hálaadás volt ez a szentmise. Az ember hálát ad a szüleiért, akik egy nagyon sötét világban állást foglaltak és egyértelműen elmondták azt, hogy kik vagyunk, hova tartozunk, miért hiszünk, és nem befolyásolt semmiféle más világnézet. Abban az időben, amikor egy ideológiai diktatúra vette körül a magyar társadalmat, és nagyon sokan csak annyit mondtak, hogy amerre a többség megy, arra menjünk mi is. Az én szüleim azt mondták, hogy mi ide tartozunk, és ez az első, amit nagyon megköszönök a Jóistennek. Másrészt pedig egész életemben találkoztam olyan emberekkel, akik hordoztak, segítettek, mellettem álltak. Soha nem éreztem magam egyedül. Mindig arra mehettem, amerre a Jóisten hívott, és nagyon boldog pap lehetek.

Ha egy mondattal kellene jellemezni az elmúlt húsz esztendőt, mi lenne az?

– Püspöki jelmondatom ez: „Tecum pro te – Veled, érted”. Ezt értettem vertikálisan Isten felé fordulásunkban „Istennel az Istenért”, ugyanakkor értem az emberekre is: „emberekkel az emberért”. Ez a kettős mottó vezetett tulajdonképpen a püspöki szolgálatom kezdetén, és azt gondolom, hogy ez most is betölti az életemet. Most jelent meg egy interjúkötet velem, amelynek az lett a címe, hogy „Rendelkezésre állok”. A papi élet valóban szüntelen rendelkezésre állás. Ahogy minden családapa és családanya is ezt teszi. Szüntelen rendelkezésére áll a családjának. A papi hivatásból adódik, hogy itt sokkal általánosabban tesszük, mint ahogyan a családfő a családjának rendelkezésére áll. De mind a két hivatás valójában a szolgálatról szól. Ez fogja össze a laikus állapotot és a házas állapotot.

Az elmúlt években egy új atyával, illetve egy diakónussal bővült a tábori lelkészi kar. Van-e lehetőség, remény, hogy ez a létszám bővüljön, tekintve, hogy nincs minden helyőrségnek tábori lelkésze.

– Ez egy, még a honvédség részéről is meglévő vágy. Ugyanakkor azonban létszámstop van mindenütt, és nem tesznek kivételt a tábori lelkészek vonatkozásában sem. Nagyon szeretnénk, ha a létszám bővülne, hisz maguk az egészségügyi intézmények is ott vannak pap nélkül. Egyetlenegy munkatársat sikerült most elhelyeznünk az egészségügyben, aki a honvédség kórházában szolgál és látogatja a betegeket. Sokkal többet igényelne a rengeteg ágy, ami a kórházakban van. Továbbá valóban van több olyan helyőrség, amely jelentős létszámmal bír, és ott sincs katolikus lelkészi jelenlét. De egyelőre nincsen semmiféle ígéret arra, hogy újabb státuszt kapnánk a honvédség részéről. Sajnos ilyen kevés papnak kell ellátnia a sok-sok szolgálatot, ami megterhel bennünket.

Ebben az évben ünnepli a Tábori Lelkészi Szolgálat újjáalakulásának 20. évfordulóját. Ebből az alkalomból egy menetgyakorlatot és kiállítást szervez a Katolikus Tábori Püspökség. Mit lehet tudni ezekről?

– Évről évre egyre szépül, gazdagszik a honvédség nemzeti zarándoklata. A helyszín is vándorolt. Húsz éve, Búcsúszentlászlón kezdődött ez el, amikor még sorköteles állományunk volt. Ott is Fogolykiváltó Boldogasszony a templom védőszentje. Akkor kezdődtek a katonai zarándoklatok. Azután az idők folyamán, amikor a sorkatonaság megszűnt, egyszerűbbnek látszott a logisztikai szempontok miatt áthelyezni Budapestre a nemzeti zarándoklatunkat. Így Makkosmárián folytattuk, ahová viszont nagyon nehéz eljutni tömegközlekedéssel. Most áthelyeztük a színhelyet Máriaremetére, ahol hatalmas templom van, templomkerttel. Idén először a húszéves jubileum alkalmából hirdetjük meg ezt a gyaloglással egybekötött zarándoklatformát. A katonaember formában, edzésben van. Szívesen vállalkoznak sokan arra, hogy korai indulással, gyalog érkezzenek meg, mint a régi zarándokok Máraremetére. Ugyanakkor, ami széppé teszi a zarándoklatunkat, az, hogy a szentmise az asszisztenciával katonai keretek között folyhat. Így – amint szerte Európában katonákhoz illő – ebben a formában tudjuk végezni a szentmisét. Ez is öröm mind a katonáknak, mind nekünk, egyháziaknak.

A tavalyi évben Szombathelyen megszületett egy kiállítás, amely bemutatja a katonai lelkipásztori szolgálatot a külföldi missziókban. Ez az anyag ökumenikus jelleggel készült. Bemutatja a protestáns és katolikus tábori lelkészek munkáját a külföldi missziókban, Afganisztánban és a Balkánon. Egy kicsit szeretnénk, ha ezen keresztül is jobban megismernék az emberek a Tábori Lelkészi Szolgálatot. Mindig azon szoktak botránkozni, hogy fegyvert fog-e a pap, meg hogy mit keres a fegyveresek között a pap... A pap nem a fegyvereket, hanem az embereket szolgálja. Így mondja a régi bölcsesség: a tábori lelkészi szolgálat „Inter arma caritas – A fegyverek között a szeretet”. Ezt szeretnénk bemutatni: hogy valóban ezt tesszük. Szeretetben szolgálni az embereket: az egyház nagylelkűsége ez, hogy papokat oda küld, ahol az emberek vannak. A katona pedig egy mobil szolgálatot végző ember. Nemcsak Magyarországon, hanem különböző missziókba is el kell mennie. Olyankor pedig nem annyira egyszerű az élet. Szívesen fordulnak a lelkipásztorhoz. Ezt a szolgálatunkat fogják bemutatni a kiállítások.

Fotó: Thaler Tamás

Magyar Kurír