„Ki viszi át fogában tartva a Szerelmet a túlsó partra?” – Sokszínű augusztus Pannonhalmán

Megszentelt élet – 2019. augusztus 22., csütörtök | 14:13

A Pannonhalmi Főapátságban augusztus hava hagyományosan bővelkedik az ünnepi alkalmakban. Idén a bencés szerzetesek egyre táguló körökben adtak hálát Istennek, és hívtak mindenkit közös ünneplésre.

Augusztus első napjai a szerzetesi közösség jeles alkalmainak jegyében teltek. Ötödikén az esti konventmise keretében Korzenszky Richárd és Pintér Ambrus adott hálát beöltözésük 50. évfordulója alkalmából. Most sem kértek mást, mint amit a beöltözés régi szertartása szerint novíciusként: Isten irgalmát és a szerzetesek testvériségét.

Másnap a reggeli laudesben két új testvér öltötte magára a szerzetesruhát, és kezdte meg noviciátusát.

Kovács Benedek atya 18 éven át az Egri Főegyházmegyében teljesített szolgálatot. Rajta Emmánuel testvér – a Pannonhalmi Bencés Gimnázium egykori diákja – matematika szakot végzett az ELTE Természettudományi Karán.

A délelőtt folyamán, Urunk színeváltozásának ünnepi szentmiséjében Várszegi Asztrik emeritus főapát diakónussá szentelte a papságra készülő Koczka Dávid testvért, és a Szent Benedek Iskola tagintézményeiben állandó szolgálatot teljesítő Eszes Gergelyt.

Asztrik emeritus apát beszédében többek között Nagy László Ki viszi át a Szerelmet című versével biztatta a szentelendőket a rájuk bízottak elkötelezett szolgálatára. „A bencés közösségünk ünnepel. Neki kedves és majdnem mindegyikünknek személyes vonatkozású ez a mai nap, Urunk színeváltozásának ünnepe. De ma ez a kérdés számunkra is: »ki viszi át fogában tartva a Szerelmet a túlsó partra?« Miért teszem fel a kérdést ilyen keményen, radikálisan? Felelősségünk miatt. Ha augusztus 6-a, Urunk színeváltozásának történeti emlékezete nem is a nándorfehérvári törökök feletti győzelem hálaadásával kezdődik számunkra, akkor is régi, mert 380 évvel korábbra kell visszatekintenünk, ott kell folytatni vagy kezdeni a hálaadást. Ekkor jött Pannonhalmára Pálffy Mátyás főapátunk, hogy lássa azt a neki szánt romhalmazt, amit fel kellett építenie. Aztán még kétszer, 1802-ben és 1950-ben is nekirugaszkodtak atyáink, hogy átvigyék a szerelmet, Isten szerelmét, a jövőt a túlsó partra” – emlékeztetett Asztrik emeritus apát arra, hogy a magyar bencés közösség 1990-ben is váltásra, változásra kényszerült.

A vesperásban adott hálát a bencés közösség a jubilánsaiért. Somorjai Ádám negyven éve, Simon László, Szalóky Albert és Bartók Ferenc pedig harminc éve tettek ünnepélyes fogadalmat. Augusztus 7-én bencés testvérei, rokonsága és egykori diákjai körében pedig Hirka Antal ünnepelte aranymiséjét. Antal atya azt kérte Asztrik emeritus apáttól, hogy prédikáljon az aranymiséjén, de ne róla, hanem Jézus Krisztusról beszéljen. „Jézus nem »megvert« pásztor, Ő magától adja oda életét – teljes szabadsággal, tiszta szeretetből, önként adja oda, ezt a »feladatot kapta« az Atyától. Benne az Atya szeretete jelent meg közöttünk, ezért törődik személyesen a rábízottakkal: megmenti a kiszolgáltatottakat, összegyűjti a szétszóródottakat – fontos számára mindenki. Megismerni valakit azt jelenti, hogy személyes kapcsolatba lépünk vele. Az ilyen értelemben vett ismeret kölcsönös: olyan mint az Atya és Fiú közötti kapcsolat. »Azért nem ismer minket a világ, mert nem ismeri Őt«. De »az én juhaim hallgatnak szavamra«. Jézus gondoskodott arról, hogy az ő szavai mindig jelen legyenek a világban. Ezt a küldetést töltötték be először az apostolok: Jézus általuk tevékenykedett az emberek között. A későbbi korokban is az volt az Egyház elsődleges feladata, hogy »Krisztus szavát belezengje a világba«, mégpedig úgy, hogy az valóban az övé legyen: ugyanazzal az erővel, önzetlenséggel, életátadással – személyre szabottan” – többek között ezekkel a gondolatokkal teljesítette szerzetestársa kérését Várszegi Asztrik.

A közösségi alkalmak sorát konventkirándulás zárta, amelynek keretében a pannonhalmi szerzetesek a Káli-medencébe látogattak.

A monostor falai között augusztus 12–14. között, mintegy harminc fő részvételével, a Liturgikus Tanulmányi Napok keretében azt járták körül, hogyan kapcsolódik életünkben egymáshoz csend és liturgia. A gazdag programban előadások, műhelyfoglalkozások, kerekasztal-beszélgetések, illetve az Eucharisztia és a zsolozsma közös ünneplése biztosították a lelki és szellemi feltöltődés kereteit. A főapátság évről évre ezzel a képzéssel járul hozzá a nemzetközi eucharisztikus kongresszus előkészületeihez.

Augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén gyógynövényáldást tartottak a gyógynövénykertben, ahol a Pannonhalmára látogatók megismerkedhettek a monostori gyógynövénykultúrával is.

A hónap második felében a monostor még tágabbra tárta kapuit. Augusztus 20-án emlékeztek meg monostoralapító Szent István királyunkról, aki élete folyamán maga is többször felkereste Pannonhalmát.

Az érkező vendégek díjmentesen megtekinthették a főapátság építészeti és történelmi kincseit, részt vehettek a közösség imádságain, a legkisebbeket pedig családi programok és kézműves-foglalkozások várták.

A Csend kulturális és spirituális évad részeként Nádasdy Ádám fordítása alapján, Mácsai Pál tolmácsolásában csendültek fel monostoralapító királyunk „szavai”, amelyet Binder Károly zongora-improvizációja kísért a Pannonhalmi Bencés Gimnázium kiváló akusztikájú dísztermében. Szent István király feltehetően bencés szerzetesek által megfogalmazott intelmeiben az állam kormányzására ad tanácsokat és útmutatást fiának, akit örökösének szán.

És még mindig nincs vége, hiszen maradt két aktuális program. Augusztus 23. és 25. között a művészetek határozzák meg a szent hegy hétvégéjét. Az idén 15 éves Arcus Temporum keretében nem kisebb művészek várják a zene és az irodalom kedvelőit, mint Gidon Kremer hegedűművész és Gálffi László színész, a fesztivál idei házigazdája. A fesztivál eseményei a szerzetesközösség napi rutinjához igazodnak, és számos más spirituális program is várja az érdeklődőket.

Az ünnepi események sorát augusztus 27-én a templomszentelés ünnepe zárja. Pannonhalma a felszentelésének 800. évfordulójához közelítő bazilikában ezen a napon ad hálát, hogy Isten házában őt mindennap dicsérheti.

Forrás és fotók: Pannonhalmi Főapátság

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria