Kozma Imre áldotta meg Cselényi József nótaénekes felújított sírját

Cselényi József színművész, dalénekes, érdemtelenül elfelejtett magyar nótaénekes mindössze ötven évet élt. Övé volt a Farkasréti temető művészparcellájának legelhanyagoltabb sírja, amikor Gréczi László értékmentő újságíró rátalált. Csoportot vitt temetősétára, s egy kedves idős hölgy megsimogatta a szomorú látványt nyújtó fakeresztet, és csak annyit mondott: „Drága Cselényikém!” Ez a kedves gesztus indította el Gréczi Lászlóban azt a kitartó kutatómunkával együtt járó küzdelemsorozatot, aminek eredményeképp idén szeptember 7-én ott állhattunk a felújított sír előtt. Az utánjárás évei alatt megtalálta azokat az önzetlen segítőket, akik a nemzet szolgálatának tekintették az ügyet. Juhász Judit ismert médiaszakember, a Katolikus Rádió volt vezérigazgató-helyettese, a Magyar Örökség Díj bizottságának alelnöke; Kis András fafaragó, Benke Zoltán kőfaragó szobrász, mindannyian felajánlották segítő szolgálatukat. Megható avatóünnepség és sírszentelés részese lehetett, aki eljött az ünnepségre.

Gréczi László örömébe egy kis üröm is vegyült, mert a szakmából nagyon kevesen jelentek meg a temetőben. Beszédében elmondta, hogy kötelességének érezte, hogy az ennyire elfeledett csodálatos művész visszakapja méltó helyét a művészek között, és sírja is legyen méltó életművéhez. Cselényit 1949-ben temették. Hetven évvel ezelőtt az egyik koszorú szalagján ez állt: „Kidőlt keresztfának nem köszön már senki.” Mintha látnok lett volna, aki ezt a koszorút vitte…

A sírt Kozma Imre atya, a Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke szentelte fel. Az irgalmasrendi szervezetes elmondta, hogy azért érkezett piros stólában, mert Cselényi József élete és a nemzete iránti szolgálata vértanúság volt. Szenvedése olyan volt, mint a csatában elesett, hősi halált halt katona sorsa.

*

Cselényi József 1899-ben született Fóton és 1949-ben halt meg Budapesten. Édesapja a fóti templom kántora volt. Az első világháború idején katonaszínházat alapított. Rendezőként és színészként is működött: 1919-ben a Műszínkörhöz, 1920-ban a Budai Színkörhöz szerződött, 1921-ban az Óbudai Kisfaludy Színházban játszott. Hevesi Sándor a Nemzeti Színházhoz szerződtette, ahol régi, híres népszínművek férfi főszerepeit alakította. Népszerűek voltak rádiós szerepei, számos hanglemez készült közreműködésével. A két világháború közötti és a második világháború utáni időszak legendás, milliós rajongótáborral rendelkező színésze és nótaénekese volt. Az akkor népszerű színművek főszerepeit mind eljátszotta.

„Született művész volt. Nem értett a mindennapi politika küzdelmeihez. (…) Nem döbbent rá, hogy személye és művészete a kialakuló rendszer útjában áll. (…) Humanista emberszeretete nem tette lehetővé számára, hogy egyetlen totális rendszer vagy párt híve legyen. Számára mindennél fontosabb volt saját lelki harmóniája és művészetének tisztasága. Függetlenségével védelem nélkül hagyta rangját, nevét, sikerekben gazdag művészi múltját. (…) Be kell lássuk, hogy Isten döntése helyes volt, amikor fiatalon magához szólította. Valószínűleg azért, hogy dalaival szórakoztass a mennyei seregeket. (…) A mezők pacsirtáihoz hasonlóan énekelt, amíg sütött a nap; amikor kitört a vihar, jéggé fagyott az emberi indulatok viharában. (…) Életét a magyar dalnak, a magyar népművészetnek szentelte és a magyar dal magyarságáért folytatott küzdelemben esett el” – olvasta fel Dóczy Péter színművész ifj. Cselényi József írását édesapja születésének 100. évfordulójára készült életrajzi könyvéből.

A nap lezárásaként nagyszabású nótaesttel emlékeztek Cselényi Józsefre a kőbányai Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Központban.

Gréczi László értékmentése ezzel nem ért véget: szeretné nemzeti sírhellyé nyilváníttatni Cselényi József sírját, továbbá kezdeményezi posztumusz Magyar Örökség Díjra való felterjesztését.

Forrás és fotó: Sipos Kata mérnök-tanár

Magyar Kurír