„Legyetek mindig serények!” – Papszentelés Győrben

Június 14-én, áldozópappá szentelésük vigíliáján Both Zoltán, Méry László és Varga Gábor diakónusok szentségimádási óra keretében Isten előtt esküvel erősítették meg, hogy szentelésüket önként és szabadon kérik a Győri Egyházmegye főpásztorától; kifejezték, hogy az Egyház egyetemes hitét vallják és közösségben vannak az Egyház legfőbb tanítójával, a római pápával; tiszteletet és engedelmességet ígértek az egyházmegye püspöke iránt, és ígéretet tettek az egyházmegyében való megmaradás mellett. Az ünnepi eseménynek a győri Nagyboldogasszony-székesegyház adott otthont. 

Az ígérettételt szentségkitétel, közös imádság, valamint a diakónusok elmélkedései előzték meg. Juhos Imre, a Brenner János Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet spirituálisa kérte Veres András megyéspüspököt a szentelendők nyilatkozatának elfogadására. A szertartáson jelen voltak a szeminárium elöljárói, Reisner Ferenc rektor és Kálmán Imre prefektus, valamint Bognár István püspöki irodaigazgató, városplébános. Az imaóra szentségi áldással zárult. 

 * * * 

Június 15-én, a papszentelési szentmisén koncelebrált Pápai Lajos nyugalmazott győri megyéspüspök, valamint az egyházmegye papsága. Az ünnepen részt vettek a Győri Egyházmegye területén szolgáló szerzetesközösségek képviselői is. 

Veres András megyéspüspök szentbeszédét az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.

Kedves szentelendő Testvéreim! Krisztusban kedves Testvérek!

Az imént hallottuk Izajás próféta könyvéből: „Az Úr lelke nyugszik rajtam, mert az Úr kent föl engem” (Iz 61,1). Mindnyájunk élete titok. Titok, amit néha sejtésszerűen megérteni vélünk, miért is ajándékozott meg az Úr a földi élettel, szülőkkel, barátokkal, testvérekkel, egyáltalán miért ajándékoz meg bennünket folyamatosan életünk során. Személyiségünk alakulása szempontjából meghatározó, hogy a világnak melyik részére, milyen családba születtünk, kik élnek körülöttünk, kikkel találkozunk, barátkozunk. Mindez befolyásolja személyiségünk, életünk alakulását. Ez egy nagy titok, amit lehet, hogy csupán földi életünk vége felé fogunk megsejteni vagy csak az örökkévalóságban tudjuk majd megérteni.

De ugyanilyen titok mindnyájunk számára a hivatás ajándéka is. Mitől függ, hogy ki milyen hivatás kap? Mitől függ az, hogy valaki papi hivatást kap? Nem tudjuk, csak a hála növekszik bennünk napról-napra, ha kiválasztottak bennünket erre a szolgálatra. Maga Jézus mondja: „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket” (Jn 15,16). Vagy ahogy Pál apostoltól hallottuk a szentleckében: „a nekünk juttatott kegyelem szerint adományaink is különböznek” (Róm 12,6). Nekünk ebből a papság kegyelme jutott. Ajándék tehát a hivatás, amelynek alakításában sok ember részt kap. Minden emberi közreműködés felett áll azonban az Isten hívása. Hiába akarna valaki minden emberi törekvésével pappá lenni, ha nincs, aki hívja, ha nincs, aki küldje, akkor ez csak hiábavaló próbálkozás marad. Hogyan hirdesse az evangéliumot az, akit nem küldtek? – teszi fel a kérdést Pál apostol a rómaiakhoz írt levélben (vö. Róm 10,15).

Kedves szentelendő Testvéreim! Amint a bemutatáskor elhangzott, ti kifejeztétek abbéli felismeréseteket, hogy meghallottátok Isten hívását, tehát úgy érzitek, küldve vagytok, és készségesek vagytok erre a hívásra odaadóan válaszolni. Nagyon szeretném a szentelés napján a szívetekbe vésni, hogy senki sem önmagáért, önmagának kapta ezt a hivatást, hanem azért, hogy Isten népének megszentelésén munkálkodjon.

Életünk csak akkor lehet Isten szándéka szerint való papi élet, ha nem önmagunkat keressük, hanem minden részletében, életünk minden cselekedetében önmagunkat akarjuk adni másokért.

Minden vallásnak vannak papjai, akik valamilyen módon közvetítőnek számítanak Isten és ember között. Mi tudjuk, hogy Jézus Krisztus, a Megfeszített az egyetlen közvetítő Isten és ember között. Ő viszont azzal ajándékoz meg bennünket, hogy papságának és küldetésének részesei lehetünk. Ezért mi is közvetítők vagyunk Jézus Krisztus által Isten és ember között. Jézus cselekszik bennünk és általunk. A pap nem önmagáért van, hanem azért, hogy az emberek üdvösségét szolgálja. Nagyszerű dolog ebben a küldetésben, ebben a szolgálatban élni! Ülnek itt mögöttetek jó néhányan, akik már ezt több évtizede gyakorolják. És biztos vagyok abban, hogy mindnyájan megtapasztalták már sokszor, talán tartósan is, hogy mit jelent, mekkora örömöt jelent az Istennek való teljes odaadottság az emberek szolgálata által. Ha nehézségek, problémák akadnak, akkor biztos, hogy abból fakadnak, hogy már nem Istent, nem a rájuk bízottak javát keresik, hanem a magukét.

Még fülemben csengenek a tegnapi szentségimádási óra végén mondott szavaitok: „Önként, szabadon, kényszer nélkül akarom ezt a szolgálatot végezni. Az elkötelezettségben, szolgálatkészségben, engedelmességben kész vagyok szóban és cselekedetben példát adni.” Nagy szükség van erre, mert sok nehézség mutatkozik ezen a téren. S ne felejtsétek el soha, ezt az ígéretet Istennek teszitek, tettétek. Éppen ezért, mint Istennek adott ígéret vissza nem vonható, de Ő mindig megadja hozzá a lelki kegyelmeket, ajándékokat és erőt is, hogy valóban példát tudjatok adni szóval és cselekedettel.

Krisztusban kedves Testvérek! Az egész hívő közösség is kell ahhoz, hogy jó papjai legyenek az Egyháznak. Hála Istennek, több ezren tagjai annak az imaszövetségnek, amelynek kötelékében új hivatásokért könyörgünk nap mint nap. Mégis azt kell mondanom, hogy ez önmagában még kevés. Nagy szüksége van az Egyháznak olyan imádkozó és cselekvő tagokra, akik készek segíteni a papokat szolgálatukban. Ezért kérem, hogy minden egyházközség jelöljön ki egy vagy két olyan személyt, akik felkészítés után szívesen szolgálják lelkipásztori kisegítőként azt a hívő közösséget, amelynek tagjai. Nagy szükségünk van erre. Ahogy létszámban fogyatkozik a papság, még inkább érezzük, hogy szükség van erre a segítségre. Minden közösségnek szüksége van arra, hogy legyen néhány lelkes, elkötelezett tagja, akik készek, képesek az egész közösséget mozgatni, vezetni.

Kedves szentelendő Testvéreim! Néhány perc múlva a szentelési imádságban ekképpen fogok értetek könyörögni: „Kérünk, tedd őket munkájukban serénnyé, tisztük gyakorlásában szelíddé, az imádságban állhatatossá!” A munka nagyon sok. Az elmúlt évben gyakorlatban is tapasztalatot szerezhettetek róla. Ugyanakkor tudjátok és tapasztaljátok, hogy az Úr, aki kiválasztott bennünket, erőt, kreativitást, bölcsességet, segítséget is ad hozzá. Nagyon sok a munka, legyetek mindig serények! „Nem az a fontos, hogy a madár hányszor csap szárnyával, hanem hogy íveljen” – fogalmaz Pilinszky János. A sok-sok erőlködés nem egyszer sikertelenséggel végződik, de ha a próbálkozásban van ütem, van ív, akkor még a sikertelenség ellenére is biztos, hogy Isten felé vezető lesz.

A pap szolgálatában legyen szelíd, türelmes, megértő. A kioktató, gőgös pap nem fog eljutni a hívek szívéhez. S a harmadik, az imádság: a mi szolgálatunk alapja és nem velejárója. Nem azért imádkozunk, mert illik, hogy a pap imádkozzék, hanem azért imádkozunk, mert papok vagyunk. Csak ez lehet hiteles lelkipásztori szolgálatunk alapja.

Befejezésül két szót szeretnék adni nektek útravalóul: „sancta sancte” – szent dolgokat csak szentül szabad végezni, mondták a régiek. Erre kaptunk meghívást, s azért imádkozom a szentelési szentmisében, hogy ezt mindnyájan, akik itt vagyunk, megértsük, és napról napra egyre inkább törekedjünk arra, hogy szolgálatunkat, a szent szolgálatot szentül végezzük. Az Úristen segítsen benneteket, mindnyájunkat ebben a szolgálatban!

* * *

A szentmise végén a jelenlévők Boldog Apor Vilmos püspök közbenjárását kérték új papi és szerzetesi hivatásokért. Az ünnep a Könnyező Szűzanya kegyoltára előtt a püspökök és az újmisés atyák közös imádságával zárult. 

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Németh Péter

Magyar Kurír