„Mindenki szívében van egy dallam!” – Zenei pályázat a Máltai Szeretetszolgálat szakmai hátterével

Hazai – 2020. július 24., péntek | 17:00

A társadalmi felzárkózás elősegítéséért indít zenei pályázatot a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság a Belügyminisztérium támogatásával; a program szakmai hátterét és módszertanát a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által megvalósított Szimfónia program adja – közölte a főigazgatóság július 22-én az MTI-vel.

A tender küldetése, hogy zenei eszközökkel segítsen a gyerekek és fiatalok szociális problémáin önismereti és segítő beszélgetésekkel egybekötött csoportos és egyéni zenetanítás, zenekarépítés útján. A pályázat a Belügyminisztérium támogatásával, valamint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület közreműködésével valósul meg. A nyílt pályázatot az alapfokú zeneoktatási program megvalósításának támogatására hirdették meg.

Az alapfokú közösségi zeneoktatás programról július 22-én a pécsi Gandhi Gimnáziumban tartottak sajtótájékoztatót, Kökény Tamás zenész, a program nagykövete; Virág Bertalan, a Gandhi Gimnázium Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, valamint Nagy Kálmán, a Máltai Szimfónia program programvezetője közreműködésével.

A „Mindenki szívében van egy dallam!” elnevezésű program célja, hogy a pályázó településeken élő 6–16 év közötti gyermekeket és családjukat – szakemberek közreműködésével – közösségi zenélésbe vonják be. Az így megvalósuló foglalkozások fejlesztik a gyermekek tanulási, koncentrációs és beilleszkedési képességét. A közösségi rendezvények elősegítik a gyermekek sikeres iskolai pályafutását és az iskolai lemorzsolódás csökkentését, a szabadidő hasznos eltöltését.

A pályázatban elnyerhető támogatás felső határa egymillió forint.

A pályázat támogatói, példaképei többek között Szalóki Ági előadóművész, dalszerző; Novák Péter színész, énekes, előadóművész, valamint Kökény Tamás, a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató verseny győztese.

Forrás: MTI

Fotó: Sóki Tamás/MTI

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria