Szabó Tamás indító gondolataiban kiemelte: a lehető legjobb választás volt az, hogy „A boldogságok útján” rendezzük meg ezt a zarándoklatot, hiszen az út maga a boldogság. A boldogságot keresni kell, dolgozni érte fontos, de nemcsak magunk miatt, hanem a hivatásunk és a ránk bízottak miatt is.
A boldog pedagógus a jó pedagógus, aki képes nemcsak tanítani, hanem átadni mindazt a gazdagságot, ami benne van.”
Az első állomáson Pindzsu István a szegénységről beszélt, de nem a mindennapokban jelen lévő szegénységről, hanem arról, hogy a pedagógusok azért szegények, mert ha jól teszik a dolgukat, akkor mindent odaajándékoznak a rájuk bízottaknak.
Boldog az a pedagógus, aki tud szegény lenni, mert a diákjainak adott.”
Utunkat folytatva a második állomáson Kovács Csaba a szomorúságról és a vigasztalásról beszélt, és osztotta meg saját életének tapasztalatait. Ha megérezzük azt, hogy Isten hogyan vigasztal meg a bánatunkban, fájdalmainkban, akkor ezt a megtapasztalást tudjuk felhasználni és hasznosítani a gyermekekkel való munkákban is. Szükség van a szomorúságra, mert abból megértés születik, jobban oda tudunk fordulni a másik emberhez.
A pedagógus legnagyobb küldetése nem más, mint hogy tudjon vidámítani, örömet szerezni.”
A harmadik boldogságnál Mosolygó Tamás elmélkedésében arra tanított, hogy mennyire fontos tulajdonságok a szelídség, a türelem, az alázatosság. Mindezt példaképként Márián keresztül mutatta be.
Szép erdei ösvényen haladtunk tovább, majd Kocsis Dániel várt bennünket a negyedik állomásnál.
Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek.”
Nincs semmi tökéletes az életben, csak Isten. Ezt ismerjük fel az igazságokban. Feladatként kaptuk a következő útszakaszra, hogy azon gondolkozzunk, hogy hol éhezzük életünk nagy igazságait. A munkában, a családunkban, a hivatásunkban? Hogyan csillapítjuk ezt az éhséget? Istennel vagy nélküle?
Csendben folytattuk a zarándokutunkat.
Az ötödik boldogság kapcsán Bodnár Attila vezette gondolatainkat. Pedagógusként életünk egyik nagy kérdése a következő:
Igazságosak legyünk, vagy irgalmasok önmagunkhoz, a kollégákhoz, a gyermekekhez?
Ennek eldöntéséhez nagy bölcsesség kell. Mi a mi reményünk alapja? Az, hogy Isten ott van bennünk. Ha felfedezzük magunkban Isten irgalmát, akkor tudunk majd irgalmasok lenni a másik emberrel. A pedagógus feladata, hogy az üdvösségre vezető útra terelje a gyermekeket. Fel kell ismerni, hogy valóban mi (is) a világ világossága vagyunk. Mi (is) legyünk lámpások!
Az út porát felverve mentünk tovább. Utunk során többször fel-feltűnt a kegytemplom, ami erőt adott a továbbhaladáshoz.
Trella Tibor a hatodik boldogságról tartott elmélkedést.
Boldogok a tisztaszívűek, mert ők meglátják az Istent.”
Hogyan láthatjuk mi Istent? Az Istent meglátni, az embert meglátni a tisztaszívűség tulajdonsága. A tisztaszívűségre törekedni döntés kérdése. Az elmélkedés után meghallgattuk Weöres Sándor Ki minek tart, az vagyok annak című versét.
Szabó Tamás a békességesekről beszélt.
Boldogok a békességesek, mert ők Isten fiainak hívatnak.”
A békesség belső tulajdonság, nincs „ellenszava” a magyar nyelvben. Miért hiányzik belőlünk a békesség? Békétlenséget szül bennünk az, hogy függünk mások véleményétől, külső információktól, nem tudunk hálát adni, fontosabb a saját igazságunk, mint a másik személy. Hosszú távú munka, tudatos életmód, hogy a békesség működjön bennünk. „Az igazság helyett a békességben higgyünk inkább” – zárta elmélkedését Szabó Tamás.
A nyolcadik boldogsághoz, a célhoz érkeztünk. Papp Tibort a kegytemplomban hallgathattuk. Elmélkedésében kiemelte:
a cél, hogy eljussunk akár addig, hogy üldözést szenvedjünk.
A nehézségek szükségszerűen benne vannak az életünkben. Ott és akkor is lehetünk boldogok, ahol és amikor ez nehéz. A mi boldogságunk Jézussal teljes csak. Legyünk példaképek a Krisztussal való kapcsolatunk által, így diákjaink számára is példaképpé válunk. Merjük megvallani hitünket, és majd miénk lesz a mennyek országa.
A napot a kegykép előtti imádsággal zártuk.
Hálás szívvel köszönjük a papoknak, hogy időt szántak lelki épülésünkre és a Nyíregyházi Egyházmegyének, hogy ezt a zarándoklatot lehetővé teszi évről évre nekünk, pedagógusoknak.
Szöveg: Szikora Csilla
Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye
Fotó: Gerner Attila
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria