2020 önkéntest várnak a Passió 2020 produkcióba

Kultúra – 2020. január 10., péntek | 19:10

Április 4-én mutatják be a Papp László Budapest Sportarénában a Jézus életének utolsó napjait felidéző Passió 2020 produkciót, amelyre 2020 önkéntest várnak jelmezes közreműködőnek. Az előadás a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előrendezvénye.

A színjátszásra jelentkező önkéntesek a Passio2020.hu oldalon regisztrálhatnak február 27-ig, jegyeket pedig január 15-től lehet vásárolni – közölte Grundtner Marcell Károly, a produkciót szervező Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője egy január 9-i sajtótájékoztatón Budapesten.

Az ügyvezető kiemelte, hogy az előadás a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előrendezvénye. Kitért arra is, hogy elsősorban a családokat szeretnék megszólítani, emellett az önkéntesség jelentőségét akarják kiemelten megjeleníteni.

A Passió 2020 hőse Jézus mellett egy mai huszonéves egyetemista fiatalember, aki a saját útját járva szembesül a passió alapkérdéseivel, civil ruhás mai alakként jelenve meg a kosztümös szereplők között – mondta el Meskó Zsolt, a darab írója és rendezője.

A darabban megjelenik a Kísértő is, egy szintén ma élő, szimpatikus huszonéves fiatal, aki kérdéseket tesz fel és próbatételek elé állítja a főhőst. A kérdéseket Jézus – akit György-Rózsa Sándor alakít – a jeruzsálemi nép, a római katonák és a tanácsosok szintén megkapják, a reakciók révén születik meg valami és vezet el minket önmagunk új útjára – fogalmazott a rendező.

A helyszínről elmondta, hogy az Arénában a nézők a lelátón ülnek majd, a küzdőtéren 70 méter hosszú, kereszt alakú színpadot építenek fel. Ennek oldalán lépcsők helyezkednek el, s a nagyrészt Jeruzsálem népét alakító önkéntesek itt foglalnak majd helyet, valamint az 1,80 méter magas emelvényen. Három nagy kivetítő lesz, s a történet végére hatalmas LED-fal-kereszt alakul ki a szereplők arcaival.

A rendező emlékeztetett arra is, hogy a passiójáték évszázadokon keresztül az európai kultúrtörténet egyik kulcseseménye volt, Magyarországon 1945-ig minden település eljátszotta saját passiótörténetét. A passiójáték a ferences szerzetesek passiójátszási hagyományára épül, amely megteremtette például a Csíksomlyói Passiót is. Ezek a misztériumjátékok mindig a kor emberének tekintetén keresztül láttatják a kétezer évvel ezelőtti történetet – fűzte hozzá.

Forrás: MTI

Fotó: passio2020.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria