A barátság nem ismer határokat – Látogatás Vámosszabadiban az afgán menekülteknél

Múlt vasárnap a még félig szunyókáló városban, a nemrég bezárt éjszakai szórakozóhelyek szomszédságában, a belváros egyik elegáns lakásában különös társaság verődött össze: egy ’56-os magyar menekült magyarul egyáltalán nem beszélő ausztrál lánya, egy amerikai nő, egy nálunk tanuló, Üzbegisztánból érkezett muszlim lány, egy mosolygós fiatal japán nő, Sári Gabriella magyar szerzetesnővér, a Sant’Egidio közösség egyik tagja és egy Afganisztánból tíz éve nem éppen legális úton, rengeteg viszontagságot elszenvedve érkezett fiatalember, aki már kiválóan beszél magyarul.

Gondosan válogatott férfi-, női- és gyerekruhákkal, cipőkkel, kabátokkal csordultig telepakolt kocsikkal keltünk útra a Győr közelében fekvő vámosszabadi befogadótáborba. Különleges ruhabörzét rögtönöztünk a szögesdróttal körülvett tábor előtt a földön, és már sereglettek is az első érdeklődők: fejkendős asszonyok, kíváncsi gyerekek, bátrabb férfiak. Köztük egy kedves, magyarul meglepetésünkre kiválóan beszélő, folyton mosolygó idősebb úr is, akivel nem lehetett nem összebarátkozni rögtön, már az első pillanatban. Kiderült, hogy a Budapesti Műszaki Egyetemen tanult harminc éve, majd Afganisztánban dolgozott, az utóbbi időkben segítve az ott lévő magyarokat. Fiával és tizenöt éves unokájával érkezett, a felesége nagyon távol volt a kabuli reptér lezárásakor és nem ért oda időben a géphez.

A velünk érkezett, már tíz éve Budapesten lévő afgán barátunk nagyon sok hasznos, gyakorlati tanáccsal tudott szolgálni nekik a beilleszkedés, letelepedés kérdéseit illetően, és őszintén elmondta, mennyire szeret itt élni, mennyire jó szívű, rendes emberek között laknak Magyarországon! Erről tett nagyon szép keresztény tanúságot Iránból érkezett barátunk is, aki közben csatlakozott hozzánk Győrben. Ő több mint 500 napot töltött a röszkei tranzitzóna börtönkörülményei között tizenkét éves fiával, majd ugyanebben a vámosszabadi táborban várta a menekültstátuszt. Most pedig elsők között érezte annak fontosságát, hogy miután saját fia végre iskolába járhat, barátai lehetnek, focizhat, a Hajnalcsillag baptista gyülekezet jóvoltából lakhatáshoz, befogadáshoz juthattak Győrben, eljöjjön és az afgán gyerekeknek próbáljon meg segíteni, számukra a jobb jövő lehetőségét, reménységét közvetíteni. És főleg örömet okozni, játékkal, dallal, egyszerű eszközökkel, ott, a tábor előtt, a semmi szélén.

Nagyon különleges nap volt! Mi, egymás számára eddig nagyrészt ismeretlen segítők olyan egyértelmű összhangban dolgoztunk, segítettünk, szolgáltunk együtt, amilyet ritkán tapasztalni. Nagyon szép találkozásaink voltak, kedves és nyitott férfiakkal és nőkkel beszélgethettünk, akik igen hálásak voltak azért a kevés dologért, amit adni tudtunk nekik: őszi-téli ruhákat, pár tíz kilogramm krumplit, a baptisták jóvoltából rizst és olajat, a gyerekeknek afgán barátunk által sütött süteményt, szilvát, és némi édességet. És legfőképpen barátságot, reményt, hogy befogadó társadalomra lelnek, hogy tudunk nekik segíteni az ügyeik intézésében, ha végre kiderül, mi lesz a sorsuk, hogy talán tudunk munkát találni, elsőként főleg azoknak, akik beszélnek már egy kicsit magyarul, vagy jól beszélnek angolul. Mert több magyarul megszólaló férfit is találtunk, köztük négygyerekes családapákat, akik közül Lukács, aki már magyar nevet is választott magának, egyből vendégül is akart látni bennünket, viszonozva a látogatásunkat. Felesége afgán teát főzött, paradicsomos-hagymás csípős omlettet készített, és rögtönözve megterítettek a betonpárkányra helyezett pokrócon,  bögrékkel. Mi, akik ennivalót és segítséget akartunk vinni számukra, hirtelen egy vendégségben találtuk magunkat!

Az asszonyok is nagyon barátságosak voltak. Találkoztunk hazara kisebbséghez tartozó, egyedül érkezett színész-orvosnővel; a Covid-részlegen dolgozott férfi ápolóval; magas rangú korábbi katonatiszttel, aki igen szerény és derűs módon fogadta új sorsát, mint egy tinédzser, fülhallgatóval a fülében, de afgán népzenét hallgatva; angolul kiválóan beszélő fogorvosnővel; sőt még testépítő edzővel is! Nagyon sokszínű társaság gyűlt össze ezen a ragyogó októberi vasárnapon Vámosszabadi szélén, ott, a tábor előtt, a pusztában a világ minden részéről, Amerikából, Ázsiából, Ausztráliából, Európából.

És bár nagy dolgok talán nem történtek, mégis gyönyörű nap volt ez, alig akartunk hazaindulni, alig akartak elengedni minket. A mosolyok, a bizalom, a derű, a hálás köszönet napja, nagyon egyszerű és őszinte gesztusok által. Nagy öröm mindannyiunk számára, barátság, amely nem ismert határokat, reménnyel tekint a jövőbe ezen a helyen, ahol morzsái sem voltak jelen a félelemnek, a rasszizmusnak, az erőszaknak, az előítéleteknek. Egy új nép, a békés közös jövő lehetősége.

Szerző: Körtvélyessy Mónika

Forrás és fotó: Fiatalok a békéért mozgalom blogja

Magyar Kurír