Az ember minden érdek felett – A Caritas Internationalis üzenete a béke nemzetközi napjára

Kitekintő – 2020. szeptember 23., szerda | 17:31

„Nem lehet béke a bátor és érdek nélküli döntésünk nélkül, mellyel az embert minden más érdek fölé helyezzük” – olvasható a Caritas Internationalis (Nemzetközi Karitász) közleményében a béke nemzetközi napja alkalmából, melyet minden évben szeptember 21-én tartanak.

Fontos ez a nap, hogy hirdessük a békét mint egyedülálló értéket, hogy az ember feltétel nélkül elköteleződjön a béke mellett, figyelmen kívül hagyva minden különbözőséget. Ferenc pápával egyetértésben a segélyszervezet szilárdan hiszi, hogy a „béke kultúráját” megosztani, megélni és művelni kell a társadalom minden szintjén.

A Fides hírügynökséghez eljuttatott felhívásban a Caritas Internationalis többek között azt kéri, hogy az egész világon vessenek véget a háborúknak és az erőszaknak, különösképpen a Közel-Keleten; kezdeményezzenek párbeszédet, hogy minden konfliktusra találjanak politikai megoldást; oldják fel a gazdasági szankciókat, ösztönözve a politikai vezetőket, hogy tárgyalóasztalhoz üljenek; támogassák a vallási vezetőket és közösségeket a vallásközi párbeszédben és a béke előmozdításában a háborús övezetekben.

„Ebben az időben, amikor a koronavírus-járvány rámutatott emberi létünk minden gyengeségére, és egyesítette az egész emberiséget a vírus terjedése elleni harcban, küzdenünk kell a megosztás és a gyűlölet minden formája ellen – olvasható a szervezet közleményében. – Minden ember természetéből fakadóan vágyik a békére, a harmóniára, és méltósággal akarja élni az életét.”

Ihletet merítve többek között a Populorum progressio kezdetű enciklikából, melyben VI. Pál pápa azt mondja, „a béke új neve: haladás”, a Karitász helyi közösségek létrehozásával igyekszik előmozdítani a békét, melyek testvériségüket a párbeszéd és a megosztozás által élik meg.

Sajnos még ma is sok millióan vannak azok, akik a háborúk és az erőszak következtében nem élhetnek méltó életet, meghalnak a konfliktusok és az erőszak miatt, melyeknek okai az önzés, a pénzsóvárság, a korrupció, a vallási és etnikai diszkrimináció, valamint a természeti források illegális kizsákmányolása.

A számtalan kezdeményezés közül megemlítendő az a béketeremtő program, melyet a mianmari Karitász a helyi egyházzal együtt indított el Kachin és az északi Shan államban a konfliktusok miatt kitelepített emberek és közösségek számára. Mindanaóban, a Fülöp-szigeteken azon munkálkodnak, hogy békés megoldást találjanak az egyik erőszak sújtotta régióban. Pakisztánban kisebb fejlesztési projektekkel igyekeznek megteremteni a békét és a harmóniát a közösségek között. A Közép-afrikai Köztársaságban Bangui érseke az imámmal és a protestáns egyház vezetőjével együtt az élen járnak a béke és megbékélés előmozdításában. Kolumbiában a Karitász a helyi közösségek részvételével és megszilárdításával erősíti fejlesztési projektjeit a konfliktusok erőszakmentes megoldásáért.

Fordította: Balláné Sárközi Jáhel

Forrás: Fides hírügynökség

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria