Nem elvárás, hanem ígéret

Kisiskolás keresztlányom hittandolgozatában a következő kérdés szerepelt: „Kit szeret Jézus?” Ő erre a legnagyobb nyugalommal és gyermeki bizalommal beírta: „Jézus mindenkit szeret.” Nagy volt a csalódottsága, amikor kijavítva visszakapta a dolgozatát, és hitoktatója nem adott pontot a válaszára, hanem áthúzta, s azt írta oda: „Jézus azokat szereti, akik megtartják parancsait.” Talán éppen a mai evangélium emlékfoszlányai lehettek a tanárnő fejében („Aki szeret engem, megtartja szavaimat”). Vagy az a felnőttszív mélyén makacsul gyökeret vert elgondolás késztette a válasz javítására, amellyel mindannyian gyakran találkozunk önmagunkban: a szeretetért teljesíteni kell, jót tenni, parancsokat megtartani. 

Pedig a mai evangélium felütésének lényegi üzenete egyáltalán nem az elvárás, hanem az ígéret, s nem is akármilyen: Jézus az Atya éltető szeretetének megtapasztalását ígéri övéinek, valamint azt, hogy ő és az Atya együtt maradandó lakhelyet készítenek annak, aki szereti őt, és megtartja igéit. Jézus és az Atya állandó jelenlétében élni, otthonos, meghitt szeretetkapcsolatban lenni Istennel, szüntelenül érezni megtartó erejét, közelségét már ebben az életben – vajon nem erre vágyunk mindannyian? Végső soron nem ez minden lelki erőfeszítésünk, egész lelki életünk célja, ami felé tartunk, amiért küzdünk? 

Jézus szavai szerint ennek egyetlen feltétele az iránta való szeretet. Ha ennek hallatára először egy érzést próbálnánk keresni magunkban: felidézni egy Jézus-képet, egy ikont, és vonzódást, lelkesedést kutatunk a lelkünkben, akkor hamar rájöhetünk, hogy a szeretetnek ez az érzelmi minősége nem tartható fenn tartósan, mint ahogyan emberi kapcsolatainkban sem. Ajándék, ha a Szentlélek tüze lángra gyújtja a szívünket Jézus iránt, de a szürke hétköznapok prózaiságában sem mondhatunk le az iránta való szeretetről. Szent Ágoston meghatározása szerint a szeretet döntés a másik java mellett. A Jézussal való kapcsolatunkban ez a hozzá tartozás, a kapcsolódni akarás, az országa iránti érdeklődés naponkénti megújítását jelenti. Amint a juhok újra meg újra hallgatnak a pásztor hangjára, ahogyan a szőlővessző kapaszkodik a tőkébe, úgy kell ragaszkodnunk hozzá.

„Aki szeret engem, megőrzi igéimet” – mondja az Úr. Nem parancsok betartásáról van szó, hanem igék megtartásáról, őrzéséről. Jézust szeretni valójában nem más, mint fenntartani a rá irányuló figyelmet, a rá való emlékezést: Máriához hasonlóan őrizni és szívünkben forgatni mindazt, amiről életünkben felismertük, hogy Jézus nekünk szóló üzenete, értünk véghez vitt cselekedete. Az ígéret – Jézus és az Atya szeretetteljes „beköltözése” az életünkbe – mindezek fényében nem attól függ, hogy mit teszünk vagy nem teszünk, hogy betartjuk-e a parancsokat, hanem sokkal inkább attól, hogy helyet adunk-e a szívünkben Isten életének: az imádság, az ige hallgatása, olvasása, ünneplése, megtartása révén engedjük-e, hogy az ő feltétlen szeretete átjárja az életünket. 

Baán Izsák OSB