Tanítványként élni

„Életünk legfontosabb eseményei gyakran úgy történnek meg, hogy észre sem vesszük” – írja Fahidi Éva holokauszt-túlélő. Ami igaz a tragédiákra, az pozitív értelemben is igaz: jegyesek gyakran mesélik a „véletlent”, amelynek folytán megismerkedtek.

Idestova húsz évvel ezelőtt nyáron épp volt két hét szabadidőm, és eszembe jutott egy bakonybéli szerzetes meghívása. Felhívtam hát, hogy eltölthetek-e pár napot a monostorban.  Az evangéliumban is egy ilyen véletlenről olvasunk: két fiatalember elmegy egy vándortanítóhoz, eltöltenek nála egy délutánt, és ettől az egész életük megváltozik. Nem tudjuk, mi történt Jézusnál aznap délután, de János egész életében emlékezett arra, ahogyan megvendégelte őt, ahogyan beszélt hozzá. Ha a földi Jézussal nem is adatik meg számunkra egy ilyen meghitt délután, a Feltámadottra ugyanúgy érvényes, hogy életünk apró eseményein, rezdülésein, emberi találkozásokon keresztül hív és alakít minket. 

A vasárnapi evangélium meghívás arra, hogy felidézzük saját tanítványságunk történetét. Legtöbbünket nem mennyei szózat indított el az úton, hanem Jánoshoz és Andráshoz hasonlóan valaki vagy valakik, egy hiteles ember vagy egy közösség és a hozzá kötődő jó élmény vezetett bennünket Jézushoz. S mindannyiunk történetében volt egy pillanat, amikor bátortalan keresésünkben megszólítva, megérintve éreztük magunkat, amikor Isten ránk irányuló figyelmében felhangzott a kérdés: „Mit keresel?” A tanítványok kérdés formában megfogalmazott válaszában – „Hol laksz?” (szó szerint „Hol maradsz?”) – megjelenik a vágy az állandóságra, a kötődésre, a biztonságra is. Tartós kapcsolatot, maradandó elfogadást, az Istennel való intimitást kerestük és keressük, amikor tanítványként akarunk élni.

Jézus pedig ma is hív, látni enged, megvendégel, befogad. Megajándékoz minket a rátalálás örömével, amit másoknak is továbbadhatunk. Mindenféle misszió hiteltelen és hiábavaló, ha Andráshoz hasonlóan nem sugárzik rólunk, hogy „Megtaláltuk!”. A rátalálás azonban nem végállomás, hanem kezdet. Jézus vándorol, bejárja életünk mindennapjait, új utakra hív. A valódi „megmaradás” egyedül a vele való kapcsolatban lehetséges, ahogyan ő is az Atyában marad. A tanítványi lét mindig újabb keresésre sarkall minket.

Szent Bernát szavaival: „Mi Isten keresésének mértéke? Azt gondolom, hogy amikor majd megtaláljuk, akkor sem szűnünk meg keresni. Nem testi lépésekkel, hanem a vággyal keressük Istent. És természetesen nem csökken a szent vágyakozás égetése azzal, hogy megtaláltuk, sőt, mindez csak növeli. Talán az öröm megtapasztalása a vágy megszűnését jelenti? Dehogyis, inkább csak olaj a tűzre. Hiszen a vágy lángoló tűz.” 

A mai evangélium üzenete tehát, hogy az emberré lett Isten életünk hétköznapi élményein, találkozásain keresztül szólít, hív bennünket, hogy eredjünk a nyomába. Nap mint nap kérdezi tőlünk: „Mit kerestek?” S feltárja nekünk azt is, hogy hol lakik, hogy jelenlétének melyek a biztonságot, maradandóságot adó formái. Van-e időnk arra, hogy egy délután nála maradjunk?

Baán Izsák OSB