A bizalomból fakadó szeretet életre hangol – Püspöki áldás a kaposvári Szent Család Óvodára

Hazai – 2022. december 9., péntek | 15:20

December 8-án Varga László megyéspüspök megáldotta a kaposvári Szent Család Katolikus Óvoda épületét, amelyet a tavalyi évben adtak át és idén szeptemberben nyitotta meg kapuit a kicsinyek és családjaik előtt a Kecelhegyen.

Az alkalmon Molik Edit óvodavezető köszöntötte a jelenlévőket. Háláját fejezte ki „Isten gondviselő szeretetéért, s amiért létrehozta óvodánkat azokon az embereken keresztül, akik azt megálmodták, megtervezték, megépítették és gondolataikkal, gondos kezeikkel Isten teremtő tervének eszközei voltak. Hála illeti a Teremtőt, hogy nevelőmunkánkat, szolgálatunkat segítette az óvoda megnyitásáig, s kegyelmi ajándékként élhetjük meg az elhívást, mellyel az Úr a kisgyermekek közötti szolgálatra hív bennünket.

Különleges felelősséget ró ránk a tudat, hogy a keresztény értékeket át kell adnunk a keresztény kisgyermekeknek. Méltóvá szeretnénk válni az Isten megelőlegezett bizalmára – fogalmazott az óvodavezető.

„Gyermekeink a legjobb helyen vannak – mondta a szülők nevében felszólaló Róth-Balázsi Hunor. – Ott, ahol igazi odafigyelést, törődést, nevelést és oktatást kapnak. Ezért pedig köszönetet mondhatunk az itt dolgozóknak, s azoknak, akik kikövezték az utat, amelyen az intézmény elindult.”

Az óvoda már három hónapja működik, s ez időszak alatt megbizonyosodhattak arról, hogy ebben az intézményben olyan emberek dolgoznak, akik a szülőkkel karöltve megadják a gyermekeknek azt az alapot, melyre építkezhetnek, s amely segít nekik abban, hogy jó emberré váljanak – mondta Róth-Balázsi Hunor.

Ezt követően az óvodások adtak zenés-énekes műsort.

Szita Károly, Kaposvár Megyei Jogú Város polgármestere is köszöntötte a jelenlévőket. „Ez az óvoda a nevében hordozza az egyik legnagyobb értékünket. A család mellett tesz hitet, s intézményi mivoltában is azt a szeretetközösséget vállalja, építi és hirdeti, amely egy egész életre ad követendő példát minden gyermeknek.

A szülők bizalma éppúgy keresztény érték, miként a felebaráti szeretet gyakorlása. Biztosak lehetnek benne, hogy gyermekeik e közösségben is ugyanazon értékrend mentén gazdagodhatnak, melyet otthonaikban is hallanak. Hálás vagyok azért, hogy egy olyan közösséggel gazdagodik Kaposvár, mely a lelki gyarapodásra, a mások iránti szeretetre, figyelemre és megértésre helyezi a hangsúlyt. Hiszem, hogy az ebben a közegben felnövő gyermekek olyan generációi lesznek majd a városnak és a világnak, amely által valamennyien jobbá és többé válhatunk.”

Az intézmény pedagógusainak műsorával folytatódott az óvoda felavatása alkalmából rendezett ünnepség; majd Gelencsér Attila országgyűlési képviselő köszöntő szavai hangzottak el.

„A Szent Család számomra Isten bizalmát jelenti – mondta beszédében Varga László kaposvári megyéspüspök. – A végtelen Isten rábízza Fiát, az Úr Jézus Krisztust két törékeny emberre. Ugyanúgy, mint ahogyan a családok rábízzák gyermekeiket az itt dolgozó testvéreinkre, akik nem tökéletesek, de szeretnék jól és tökéletesen végezni a munkájukat.

A bizalom mindig megrendít. Isten bizalma is, mely felénk megnyilvánul, s az emberek bizalma is. (...) a bizalomra csak a bizalom a méltó válasz.

Azt kérem, hogy a kölcsönös bizalom tere legyen ez az óvoda a szülők és dolgozók között, s akkor a bizalomból fakadó szeretet mindenkit életre hangol.

A Szent Család a szeretet erőtere. Reményeim szerint ez az óvoda a szeretet erőtere lesz, és ez az erőtér mindenkit, a gyerekeket, szülőket és dolgozókat is az életre hangolja.

A Szent Család a szeretve vagyok és szeretni tudok biztonságát jelenti.

Azt élte meg Mária és József, hogy Isten szereti őket, s hogy ők is tudnak szeretni, egymást és a gyermeküket is. Ez a biztonság. Aki azt éli meg, hogy őt szeretik és elfogadják a szeretetét, az biztonságban van, s biztonságban növekszik.

Azt kívánom az itt dolgozó munkatársaknak, hogy ezt a biztonságot, a szeretve vagyok és szeretni tudok biztonságát ajándékozzák a gyermekeknek, egymásnak és a szülőknek is – fogalmazott a főpásztor, majd megáldotta az épületet.

Az ünnepi eseményen közreműködtek a Nagyboldogasszony Iskolaközpont „Rézangyalai”, Rozina Gábor vezetésével.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Kling Márk

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria