A bukaresti apostoli nuncius átadta a palliumot Aurel Percă érseknek

Külhoni – 2020. augusztus 11., kedd | 18:30

A bukaresti Szent József-székesegyházban augusztus 8-án Miguel Maury Buendía apostoli nuncius szentmise keretében adta át Aurel Percă bukaresti érsek-metropolitának a Ferenc pápától kapott palliumot. Az ünnepi szentmisén részt vett Iosif Păuleț jászvásári, Pál József Csaba temesvári, Böcskei László nagyváradi és Schönberger Jenő szatmári megyéspüspök.

Az ünnepi szentmise elején a Szentszék romániai és moldáviai nagykövete, Miguel Maury Buendía kiemelte: a Szentatya megbízásából adja át a bukaresti főegyházmegye január 11-én beiktatott új főpásztorának, Aurel Percă érsek-metropolitának a palliumot.

Ferenc pápa 2015-ben úgy határozott, hogy az új érsek-metropoliták – a korábbi gyakorlattól eltérően – nem Rómában, hanem székesegyházukban veszik át a palliumot a pápa küldöttjétől. E gesztus jobban kifejezi a Szent Péter utóda és a helyi egyházak között lévő köteléket.

A pápa által megáldott bárányok gyapjából készült főpapi jelvényt hagyományosan Szent Péter és Szent Pál apostolok ünnepének vigíliáján vagy napján szenteli meg a Szentatya, s azokat Szent Péter sírja fölött őrzik, amíg el nem küldik az újonnan kinevezett érsek-metropolitáknak.

„Ma megáldjuk a palliumokat, amelyeket a bíborosok testülete dékánjának és az elmúlt évben kinevezett metropolita érsekeknek adunk át. A pallium a juhok és a pásztor közötti egységre emlékeztet. A pásztor Jézushoz hasonlóan vállára veszi a báránykákat, hogy azok sose szakadjanak el tőle” – mondta Ferenc pápa a palliumok megáldásakor.

Idén az új érsekek a járványhelyzet miatt nem tudtak részt venni a palliumok megáldásán, de a suffraganeus (az egyháztartományhoz tartozó) egyházmegyék főpásztorainak a pallium átadásakor való jelenléte a helyi egyház egységét fejezi ki. (A jászvásári, a temesvári, a nagyváradi és a szatmári püspökség a bukaresti egyháztartomány suffraganeusai; a gyulafehérvári püspökség, 1991-től érsekség a Szentszéknek van alárendelve.) 

A Bukarestben augusztus 8-án bemutatott szentmise elején Aurel Percă érsek hitvallást és esküt tett a jelenlévők előtt: hiszi és vallja a Hiszekegyben foglaltakat és az Egyház tanítását, és vállalja mindazokat a kötelezettségeket és jogokat, melyek az érsek-metropolitákat illetik. Az apostoli nuncius vállára helyezte a palliumot.

Ezt követően Aurel Percă érsek átvette a szentmise bemutatását. Homíliájában a bukaresti érsek-metropolita a pallium szimbolikájáról beszélt.

A pallium nem rangot jelöl, hanem a Jó Pásztorhoz hasonlóan azt a különleges gondot, nyáj vezetője a rábízottak felé fordul – mondta a főpásztor. Háláját és köszönetét fejezte ki a Szentatya és helyi képviselője iránt.

*

A pallium a Szent Ágnes-napján, január 21-én megáldott bárányok gyapjából készült körülbelül 4-6 centiméter széles, hat kis fekete selyemkereszttel díszített, stólaszerű körszalag. Az elveszett bárány szimbóluma, akit a Jó Pásztor úgy vezet vissza a többiekhez, hogy vállára veszi. Főpásztori jelvény, amelyet a pápa és a metropolita-érsekek viselnek – utóbbiak az egyházfő iránti hűségük jeléül. Azt a hatalmat jelöli, amellyel a jog a római egyházzal közösségben lévő metropolitát tartományában felruházza.

Szent VI. Pál pápa az 1978-ban kelt, Inter eximia kezdetű motu propriójában korlátozta a pallium viselését, amire kizárólag a pápa és a metropoliták váltak jogosulttá. Szent II. János Pál 1984-ben bevezette, hogy a palliumot Szent Péter és Pál ünnepén nyújtják át az elmúlt év során kinevezett metropolitáknak, akik azt csak liturgikus alkalmakkor, a miseruha fölött, kizárólag egyháztartományukon belül viselhetik. A metropolita püspökké szentelését vagy érseki kinevezését követően három hónapon belül köteles a pápától személyesen vagy megbízott útján kérni a palliumot.

XVI. Benedek pápa felújította a pápai pallium ősi formáját: a pápa palliuma tíz centiméter széles, körülbelül két és fél méter hosszú fehér gyapjúszalag, melynek két vége a bal váll előtt s mögött lóg, a jobb vállon is átvetve. Öt piros kereszt van beleszőve. A pallium alakja Krisztus igájának, anyaga pásztori hivatalának, az öt kereszt öt szent sebének szimbóluma.

Szöveg: Fábián Róbert

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Angelus Communicationis (a bukaresti érsekség Facebook-oldala)

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria