A bukaresti nuncius nem várt meglepetése Bákóban

Kitekintő – 2019. október 18., péntek | 15:15

Október 13-án, vasárnap a moldvai Bákóban ünnepi szentmise keretében került sor a Szent Péter és Pál-templom új orgonájának megáldására. A főcelebráns Miguel Maury Buendía bukaresti apostoli nuncius volt, aki a szertartást követő koncert elején sokak meglepetésére és örömére játszott a hangszeren.

Az orgona a plébánia híveinek adományaiból épült. Az öt évig tartó munkálatokat Ioan Bejan orgonaépítő és -művész vezette, aki a vasárnapi ünnepségen bemutatta Moldva legnagyobb orgonáját, majd koncertet adott rajta.

A hangszer építménye 24 méter magas és 8 méter mélységű. A hárommanuálos orgona 42 regiszteres, és 3214 sípot tartalmaz. A legnagyobb, ötméteres síp 230 milliméter átmérőjű, és 32 hertzen szól. A legkisebb, mindössze tíz milliméteres síp négy milliméter átmérőjű, és 16 ezer hertzen szól.

Miguel Maury Buendía Spanyolországban, Madridban született 1955. november 19-én. 1980. június 26-án szentelték pappá a Madridi Főegyházmegye szolgálatára.

Buendía a Salamancai Egyetemen szerzett teológiai licenciátust dogmatikából 1985-ben, majd Rómában, az Aquinói Szent Tamás Pápai Egyetemen doktorált egyházjogból 1987-ben. Ugyanebben az évben lépett a Szentszék diplomáciai szolgálatába, később nunciatúrai titkárként dolgozott Ruandában, Ugandában, Marokkóban és Nicaraguában 1996-ig. Ezt követően nunciatúrai tanácsos volt Egyiptomban, Szlovákiában, Macedóniában és Írországban 2004-ig, majd a szentszéki Államtitkárság államközi kapcsolatokkal foglalkozó osztályán teljesített szolgálatot.

2008-ban italicai címzetes érsekké nevezték ki, és Kazahsztán, Kirgizisztán és Tádzsikisztán apostoli nunciusa lett. Püspökké 2008 júniusában szentelték Rómában, a Santa Maria Maggiore-bazilikában.

Buendía érsek 2016-tól tölti be Romániában az Apostoli Szentszék képviseletét. A nuncius spanyol anyanyelve mellett beszél angolul, olaszul, franciául és szlovénul.

Forrás és fotó: Iași Római Katolikus Püspökség

Magyar Kurír
(ki)

Kapcsolódó fotógaléria