A földi templomot szemlélve mi is láthatjuk a mennyei Jeruzsálemet – Megújult a tenki templom

Hazai – 2022. május 24., kedd | 14:12

Hálaadó szentmisét mutatott be a Heves megyei Tenken, a Jézus Szíve-templomban Ternyák Csaba egri érsek, és megáldotta a felújított épületet május 22-én.

„Örömmel jöttünk össze, azért, hogy az Úristent dicsérjük, hálát adjunk azért, hogy ez a templom kívül és belül megújulhatott. Ez emlékeztet bennünket arra, hogy nekünk is meg kell újulnunk!” – mutatott rá a főpásztor a szertartás elején, majd meghintette szenteltvízzel a falakat és az oltárt.

Szentbeszédében az érsek kiemelte: az Egyház és a templom szó a legtöbb nyelvben ugyanaz, ez azt mutatja, hogy egy templom szentelése, ünnepe egyúttal az Egyház ünnepe. A templom nem csak kövek összessége, egy szép épület, igazi szépségét a hívek adják.

Az evangéliumra utalva a főpásztor rámutatott: Jézus a Szentlélek ígéretével nyugtatja meg aggódó tanítványait, akiket – hozzánk hasonlóan – egyenként is nagyon szeret. Isten néven szólít bennünket, kifejezve, hogy hozzá tartozunk.

A Szentlélek közösséggé formálja az apostolokat és minket is – ez pünkösd igazi csodája, az Egyház születésnapja.

„Szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket!” – hangzik a legfontosabb parancs, mely kifejezi, hogy Istent csak akkor vagyunk képesek igazán szeretni, ha a másik emberben is meglátjuk Isten gyermekét.

A templomszentelés sok mindenre tanít bennünket, elsőként arra, hogyan legyünk közösséggé. A fiatalok jelenléte garancia arra, hogy a jövőben is lesznek olyan emberek Tenken, akik Jézus Krisztust követik, egymást szeretve.

János evangélista a Jelenések könyvében a megdicsőült Egyházat látja, a mennyei Jeruzsálemet, a mennyországot, ahová mindannyian készülünk. A mostani Egyház csupán előképe ennek.

Templomot nem láttam benne – írja János. Mert maga az Isten a templom.

Ezt a földi templomot szemlélve mi is láthatjuk a mennyei Jeruzsálemet. Ehhez hibáinkat felismerve képeseknek kell lennünk újrakezdeni; megbocsátani, ha megbántott valaki. Ehhez igazi nyitottság, igazi szeretet kell, amire Jézus tanított bennünket. Szeretjük Istent, és hisszük, hogy egyszer majd mi is megtapasztaljuk a mennyei Jeruzsálemet és Isten nekünk készített ajándékát – zárta elmélkedését Ternyák Csaba egri érsek.

A szertartás végén Lengyel Gyula plébános köszönetet mondott az érseknek a szentmise bemutatásáért. Elmondta: évek óta tervezték meghívását, és most a járványhelyzet elmúltával a felújítás kapcsán nyílt erre lehetőség. 15 millió forintot nyert az egyházközség a munkálatokra; megújult a 37 évvel ezelőtt emelt templom tetőzete, a belső festés és az oltár. A pályázati pénzt a főpásztor és a főegyházmegye egészítette ki.

A templom belseje is megújult – mondta el a plébános, és köszönetet mondott az ebben közreműködőknek: Halasi Csillának, a Népek asszonya-dombormű alkotójának, Kiss István egri fafaragónak, aki Alexandriai Szent Katalin és Szent Sebestyén vértanú szobrát készítette.

Lengyel Gyula köszönetet mondott minden hívőnek is, akik a plébánia és a templom megújulásán fáradoznak, köztük Szopkó Tamás polgármesternek.

Szöveg: Bérczessy András

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria