A földrengés során összeomlott horvátországi templom felújítását támogatja Magyarország

Kitekintő – 2021. január 14., csütörtök | 18:48

Petrinjában egy iskola, Žažinában pedig egy katolikus templom felújításában vállal részt Magyarország – mondta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a földrengés sújtotta közép-horvátországi Petrinjában január 13-án.

A magyar politikus Zdenko Lučić horvát külügyi államtitkárral együtt meg is tekintette az épületeket. Az MTI-nek telefonon nyilatkozva Soltész Miklós kiemelte: az iskola, ahová körülbelül 450 gyerek jár, súlyosan megsérült a földrengésben. A žažinai, Szent Miklós és Szent Vid tiszteletére emelt templom (képünkön) a másik épület, amelynek felújításában részt vesz Magyarország.

Abban bíznak, hogy a magyarországi segítség az itt élő több tízezer ember helyben maradását szolgálja. Egyrészt azért, mert ezek az emberek Horvátország legnehezebb sorsú, legszegényebb vidékén élnek, másrészt mert ragaszkodnak ahhoz a környezethez, ahol laknak, ahova a munkájuk köti őket – mondta az államtitkár.

A földrengés sújtotta területről kétszáz horvátországi gyermek nyaraltatását is biztosítják hazánkban, amit a magyarországi Országos Horvát Önkormányzattal közösen bonyolítanak le. „Itt, Közép-Európában a nemzetek igenis összetartoznak, és számíthatnak egymásra, pláne, ha valahol tragédia történik, akkor muszáj segítenünk, így a horvát barátainknak is” – hangsúlyozta Soltész Miklós. Ismertette továbbá, hogy január 20-ig a MOL Nyrt. felajánlásaként 56 lakó- és szaniterkonténer is érkezik Petrinjába: ezekkel azokon a családokon segítenek, melyek a földrengésben elvesztették otthonukat. Kiemelte a magyarországi egyházak, illetve karitatív szervezetek és civilek felajánlásait, valamint a magyarországi horvátok országos önkormányzatának támogatását és adománygyűjtését. Szép kezdeményezésnek nevezte a Magyarországon tartózkodó horvát élvonalbeli sportolók összefogását is, akik besegítettek a gyűjtésbe.

A politikust Darinko Dumbović, Petrinja polgármestere is fogadta, aki megköszönte a magyar támogatást, amely szavai szerint kiemelkedőnek számít mind gyorsaságában, mind mértékében.

Több mint 120 ezer ember lakhelyét érintette a súlyos földrengés. Eddig 40 ezer épületről érkezett kárbejelentés, amelyek 20 százaléka életveszélyes – tájékoztatott Soltész Miklós államtitkár, aki Gordan Grlić-Radman horvát külügyminiszterrel is találkozik Zágrábban.

Mint ismeretes: december 28-án és 29-én két erősebb – 5,2-es, illetve 6,3-es erősségű – földrengés rázta meg Közép-Horvátországot. A Petrinja és Sziszek közelében történt földmozgásoknak hét halálos áldozata és 28 sérültje van; azóta is folyamatosak az utórengések. A károk nagyságáról egyelőre csak becslések állnak rendelkezésre. A horvát kormány január 4-én katasztrófa sújtotta területté nyilvánította Sziszek-Monoszló megyét, valamint Zágráb és Károlyváros (Karlovac) megye egyes részeit.

Forrás: MTI

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria