A Háló mozgalom találkozói a magyar szórvány napján

Külhoni – 2015. november 20., péntek | 8:04

A magyar szórvány napjához kapcsolódva három helyen, Beregszászon, Brassóban és Nagybecskereken szervezett egész napos találkozót a Háló mozgalom november 14-én.

A beregszászi teremtésvédelmi konferenciára meghívott neves előadók a környezetvédelem fontosságának keresztény szempontjait elemezték. Az előadásokat kiscsoportos beszélgetések és terepszemle követte.

Már évek óta novemberben szervezik meg a kerületi Háló találkozót Brassóban. Az idén százharmincan gyűltek össze, több helységből, közösségből. A találkozó témája a félelem és illúziók nélküli kiteljesedett emberi élet volt.

Nagybecskereken családos találkozót szerveztek „Nem jó az embernek egyedül lennie” címmel, száztizenhat résztevővel. A találkozóra tizenhat délvidéki településről érkeztek résztvevők, közöttük Magyarországról is. Előadást tartott Német László nagybecskereki püspök. A programban szerepelt népdaltanítás és kiscsoportos beszélgetés is.

A Kárpát-medencében immár több, mint huszonöt éve folyamatosan működő Háló mozgalom (Háló Katolikus Közösségfejlesztő Egyesület) harminc-negyven rendezvényt szervez Kárpátalján, Erdélyben, a Partiumban, Délvidéken és a Felvidéken. A Háló a szomszédos országokban jogilag és egyházilag is elismert, bejegyzett civil szervezeteket tart fent. Az elmúlt években a találkozók nagy részét szórvány helységekben szervezték meg, ahol a katolikus keresztény magyarok aránya alacsony. A Háló találkozókra jellemzően több helységből jönnek össze felnőttek és fiatalok, akik időt szánnak arra, hogy egymást keresztény és magyar közösségi élménnyel ajándékozzák meg.

A szervezők önkéntesek, ún. „bogozók”, akik megteremtik az együttlét kereteit. A találkozók általában egynaposak, de rendszeresen szerveznek hétvégés, egy egész régiót érintő, határokon átívelő találkozókat is. A Háló legnagyobb eseménye a majdnem minden évben megszervezett egyhetes tábor, több száz résztvevővel az egész Kárpát-medencéből. A Hálónak nincsen tagsága, és alapvető jellemzője a nyitottság. Nem lelkiségi mozgalom, de különleges, identitás-erősítő jellege van, amely az emúlt években több ezer embert kötött össze a Kárpát-medencében. Alapvető célja, hogy a tartalmas találkozókkal egy emberközeli, közösségi egyházképet, és egy személyes kapcsolatrendszert adjon az embereknek, bárhol is éljenek a világban. Így igyekszik hozzájárulni a keresztény és magyar identitás megmaradásához.

A Háló fontos feladata az is, hogy felkarolja, összekösse és így erősítse a szórványban élő embereket és közösségeket. Fontosnak tartja, hogy a tömbben és az anyaországban élők figyelmét a szórvány felé fordítsa, mert nem jó az embernek egyedül lennie – soha és sehol, így a szórványban sem.

A Háló Közösségi Műhelye az elmúlt években több kiadványt jelentetett meg (Felütés, Evező, Saru nélkül), amelyek a keresztény kisközösségeknek nyújtanak segítséget közösségi együttlétekhez. A hosszú évek alatt szerzett szervezői tapasztalatok összegzése a „Háló találkozók szervezése” című kiadványban jelent meg, ami ajánlható mindazoknak, akik rendezvényeket szerveznek. A közösségi műhely egyik legnépszerűbb kiadványa a Hangoló című társasjáték, amely alapját adhatja elmélyült beszélgetéseknek.

A Háló legutóbb november 16-án a felvidéki Somorján szervezett találkozót, következő rendezvénye pedig a bogozók, az önkéntes munkatársak találkozója lesz Kárpátalján, Balazséron, november 20. és 22. között. A szervezők hatvan-hetven résztvevőt várnak az egész Kárpát-medencéből. Nem túl távoli céljai között szerepel, hogy amint lehet, Budapesten újra elkezdjen működni közösségi és kulturális központja.

A legutóbbi találkozókról, az elérhetőségekről, a kiadványokról, valamint a Háló többi eseményéről beszámolókat, képeket és filmeket itt találhatnak az érdeklődők.

Forrás és fotó: Háló Egyesület

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria