A hit és a szeretet helye – Erdő Péter bíboros megáldotta a pestszentimrei plébánia közösségi házát

Erdő Péter bíboros homíliáját az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.

A mostani szentmise után örömmel áldom meg a plébánia új közösségi házát. Reményeink szerint ebben az épületben sok hívő, család, fiatal és idősebb testvér fog összejönni, hogy a közösségi alkalmakon keresztül növekedhessenek a hitben, tudásban, emberségben és a keresztény szeretetben.

De milyen keresztény eszmény az, amit mi képviselünk? Nem áll nagyon távol a világtól? Nem kötelez minket lehetetlenségre a hitünk? A mai evangéliumban Jézus arra tanít, hogy ne álljunk ellen a gonosznak és szeressük ellenségeinket. Olyan követelményt állít elénk, amely teljesíthetetlennek látszik: „Legyetek tökéletesek, amint a ti mennyei Atyátok tökéletes” (Mt 5,48). De hogyan lehetünk mi tökéletesek, hogyan lehetünk képesek arra, hogy Istent utánozzuk, hogy az ő szentségét és végtelen türelmét kövessük? Ő halhatatlan, örökkévaló, istenségében legyőzhetetlen és sebezhetetlen. De mi, akik csak egyszerű halandók vagyunk, hogyan tűrhetünk el minden igazságtalanságot, minden rosszat, hogyan tűrhetjük el a világ minden hazugságát? Nem túl veszélyes ez számunkra? Az Egyház számára, a társadalom számára, a leggyengébbek számára, az ártatlanok számára, akik védelemre szorulnak?

Erre a kérdésre a válasz legalább három szinten adható meg.

Először: nem kell eltűrni a saját bűneinket. Mindenki elkezdheti már most, azonnal megvizsgálni a szívét. Jézus felhívása a megtérésre nem a távoli jövőre, hanem közvetlen cselekvésre szólt.

Másodszor: a társadalomban sem kell határtalanul tűrnünk a rosszat. Az emberi társadalomnak is megtérésre van szüksége, hogy élhessen, már itt, ezen a világon, hiszen önzésünk és bűneink fenyegetik a társadalom életét. Nem kell tehát megszüntetni a büntető törvénykönyvet ahhoz, hogy Jézust kövessük. Szent Pál a rómaiakhoz írt levelében igazolta a világi hatalmat, amelynek az a hivatása, hogy biztosítsa a közrendet. Az Egyház pedig mindig felszólít minket, hogy fáradozzunk az igazságosságért és a békéért, hogy alakítsuk az e világi dolgok rendjét az evangélium szerint. Csakhogy a társadalomban az igazak és a gonoszok nem olyan csoportok, amelyeket könnyedén lehetne azonosítani vagy egymástól megkülönböztetni. A türelem és a tolerancia, mindenekelőtt pedig a szeretet kell, hogy jellemezze a magatartásunkat. Ezek pedig arra köteleznek, hogy az emberekre úgy tekintsünk, mint testvéreinkre. De minden önzést és minden igazságtalan és gonosz törekvést helyre kell igazítanunk bizalommal és határozottsággal, magunkban éppúgy, mint az emberi közösségekben.

Harmadszor: vannak rendkívüli helyzetek a keresztény ember életében, amelyek bátor tanúságtételt kívánnak. Vannak olyan pillanatok, amikor lemondhatunk személyes érdekeink védelméről, és eltűrhetjük az igazságtalanságot saját személyünk iránt. Hiszen magunk is halhatatlanok vagyunk, és az örök üdvösség reális valóság a mi számunkra is.

Léteznek ma is keresztények, még katolikusok is, akik szeretnek erőszakmentességről beszélni anélkül, hogy figyelembe vennék az igazságosság társadalmi összefüggését, a közrendet, amelynek védelme nemcsak joga, hanem kötelessége is az államnak. A tökéletes igazságosság ugyanis a gyengét védi, ahogy Szent Ágoston mondja. Ha csak az erőszakmentességet vesszük ma figyelembe, ez tipikusan gyenge gondolkodáshoz vezet, mely napjainkban eléggé elterjedt jelenség. De magával a valósággal veszítjük el a kapcsolatot, ha pusztán formai elvek alapján akarjuk az életet szabályozni. Már az 1500-as évek elején a protestáns reformáció híres képviselői arra szólították fel a németeket, hogy ne álljanak ellen a török birodalom terjeszkedésének, ne küldjenek katonákat a megtámadott Magyarországra, mert a törökök Isten büntetését hajtják végre a katolikusok bűneiért. Eck János Domonkos-rendi professzor, aki nagy vitákban volt Luther Márton ellenlábasa, azt felelte erre, hogy aki így beszél, az ne vegyen be orvosságot sem, mert a betegség is lehet Isten büntetése!

Katolikus közösségeink gyakran azzal szereznek megbecsülést maguknak, és azért vonzók mások számára, mert nyugodt, békés, szeretetteljes légkört biztosítanak. Nagy tanúságtétel ez egy olyan világban, ahol háborúkról, terrorizmusról, bűnözésről és általános értékvesztésről hallunk nap mint nap. Elismerés és köszönet illeti mindazokat a közösségvezetőket és munkatársakat, akik nagylelkűen fáradoznak a különböző plébániai közösségekben, csoportokban. Nagyon fontos, hogy egymással is tartsuk a kapcsolatot, hogy szakmailag, emberileg és hit dolgában is támogassuk egymást. Adja Isten, hogy az új közösségi ház tartalmas együttlétek, és a hitben és szeretetben való érlelődés helye legyen mindannyiunk számára. Ámen.

*

A szentmise végén Blanckenstein Miklós, a Szent Imre-templom plébánosa fejezte ki háláját mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy felépülhetett a közösségi ház, elsősorban az alkotónak, Kovács Zoltán építésznek és a kivitelező Bamax vállalkozásnak. A plébániaközösség nagylelkűen hatmillió forinttal járult hozzá az építkezéshez, ami természetesen csupán a töredéke volt a végső, több mint százmillió forintra rúgó költségeknek.

Blanckenstein Miklós külön köszönetet mondott a jelen lévő Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárnak, hogy kormányzati forrásból megvalósulhatott a beruházás. Egyúttal kiemelte, Erdő Péter bíboros, prímás a legmesszebbmenőkig támogatta a közösségi ház felépítését.

A plébános a kerületben működő protestáns egyházak és iskolák megjelent képviselőinek megköszönte, hogy befogadták a közösséget, amikor az építkezés miatt a Szent Imre-templomban nem lehetett misézni.

Erdő Péter bíboros zárszavában úgy fogalmazott: az élet minden területén, a szakrális (templom) és a profán (közösségi ház) területen is összetartozunk. „Adja Isten, hogy az Eucharisztiából – amelyről azt mondjuk: »Minden forrásom belőled fakad« – kiáradó erő, a kegyelem járja át a hétköznapi életünket is. És akkor megvalósul a prófétai látomás, hogy a templomból kiáradó forrás eleven kertté és termékeny szántófölddé varázsolja a sivatagot” – kívánta a főpásztor, majd a szentmise után megáldotta a közösségi házat.

Fotó: Lambert Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír