A hivatásról szólt a teológus nyári egyetem Zeteváralján

Kishírek – 2019. július 23., kedd | 17:38

A július 15. és 19. között megrendezett III. Teológus Nyári Egyetemen a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kar kolozsvári intézményének teológushallgatói és a gyulafehérvári intézmény kispapjai vettek részt. A tábornak idén Zeteváralja adott otthont.

A nyári egyetemet a Hivatásunk a kapott ajándékok fényében címmel és az „Aszerint, hogy ki-ki milyen lelki ajándékot kapott, legyetek egymásnak szolgálatára” (1Pét 4,10) jelmondattal hirdették meg.

E mottó adta meg az alaphangot az egész tábor ideje alatt – írta összefoglalójában Sali Szilvia főszervező.

A hétfőtől péntekig tartó nyári egyetemen két előadás hangzott el, amelyeket beszélgetés követett: az egyik előadásban a családokat érintő problémákról, nehézségekről, akadályokról és örömökről hallhattak a résztvevők; az elhangzottak hitelességét György Lehel és felesége, Klára személyes tapasztalatai erősítették. A másik előadásban Kovács Zsolt atya egy másik megvilágításba helyezte a hivatást és a közösségben való munkát.

Szabadidős foglalkozásokra is számos lehetőség nyílt. A programok, az estébe nyúló beszélgetések, játékestek és közös főzések közelebb vitték egymáshoz a résztvevőket, akik így jobban megismerhették egymás életét, terheit, örömeit.

A záró szentmisében a jelen lévő teológushallgatók és papnövendékek hálát adtak egymásért, a kialakult barátságokért, a feltöltődésért és az Istentől kapott ajándékokért.

Forrás és fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria