A Jeruzsálemi Latin Patriarkátus köszönetét fejezte ki a segítségért, amit a Szentföld kapott idén

Kitekintő – 2020. december 17., csütörtök | 11:22

Példa nélküli az a nagylelkű támogatás, ami a világ különböző részeiről érkezett a Szentföldre. Ennek köszönhetően keresztény családok ezreinek tudtak segíteni, és támogatni tudták a világjárvány miatt nehéz helyzetbe került közösségeket – számolt be Szami El-Juszef, a Jeruzsálemi Latin Patriarkátus ügyvezetője a főegyházmegye honlapján december 15-én megjelent cikkében.

A kényszerű bezárások térdre kényszerítették a gazdaságot az egész világon. Becsukták kapuikat az iskolák, lezárták a határokat és a repülőtereket. A járvány következtében hatványozottan nőtt a szenvedés, és ezzel együtt az erőfeszítések is a bajba jutott emberek megsegítésére – így foglalta össze a helyzetet Szami El-Juszef.

A Covid-19-járvány miatt az elmúlt hónapok a virtuális értekezletekkel és online szertartásokkal teltek, míg a fő segélyakciók nemcsak hogy folytatódtak, de bővültek is. Folyamatosan érkezett a segítség a Szentföldre; jöttek a gyógyszerszállítmányok, a szociális támogatások a menekültek és migránsok, illetve a nehéz helyzetben lévő kelet-jeruzsálemi közösségek számára. Májusban két felhívást intéztek a világ keresztényeihez, amelyre olyan nagylelkűen válaszoltak, hogy ennek köszönhetően több ezer családot tudtak támogatni alapvető humanitárius szükségleteikben, valamint lehetővé tudták tenni az iskolák fennmaradását, működését. Megható volt látni a keresztény testvérektől áramló sok segítséget – fogalmaz a Jeruzsálemi Latin Patriarkátus ügyvezetője.

Több mint 20 ezer diák tanul negyvennégy iskolában Jordánia, Palesztina és Izrael területén a Jeruzsálemi Latin Patriarkátus által fenntartott intézményekben. Az ő folyamatos oktatásukról közel ezernyolcszázan gondoskodtak távoktatás formájában, majd az újra megnyitott iskolákban a megváltozott körülményekhez igazodva. Számos hiányossággal küzdenek mind az infrastruktúra, mind az eszközök és a megfelelő továbbképzés terén, mégis hősies erőfeszítéssel alkalmazkodtak a helyzethez a diákok érdekében.

A különböző lelkipásztori tevékenységeket is folytatták az egészségügyi előírások betartásával, bár sok mindent fel kellett függeszteni. A papok és a hívek között megmaradt a kapcsolat; sok kezdeményezést hívtak életre a virtuális térben.

A nagyheti és húsvéti szertartások idején szomorú látvány volt Jeruzsálem kiürült óvárosa – idézi fel Szami El-Juszef, majd hozzáteszi: „Most a karácsonyra készülünk, és a hagyományos betlehemi körmeneten, az éjféli szentmisén és az összes többi szertartáson valószínűleg csak korlátozott számban vehetnek részt hívek. Ez ugyanakkor lehetőséget ad arra, hogy elgondolkodjunk Üdvözítőnk születésének értelméről, ahelyett, hogy a karácsony kereskedelmi szempontjaira, vagy a közösségi kezdeményezésekre koncentrálnánk.”

Az idei év meghatározó és örömteli eseménye volt a szentföldi keresztények számára az új jeruzsálemi latin pátriárka kinevezése. Ferenc pápa Pierbattista Pizzaballa érsekre bízta ezt a feladatot.

Pizzaballa érsek a tizedik pátriárka a sorban, amióta 1847-ben megalakult a latin patriarkátus Jeruzsálemben. Négy évig apostoli adminisztrátorként szolgált, és ez idő alatt sikerült kihúzni a súlyos anyagi válságból a főegyházmegyét. Kinevezése biztosíték arra, hogy az elmúlt négy év kemény munkája töretlenül folytatódik – írja az ügyvezető.

Most a lelkipásztori tevékenységre és a hívek képzésére koncentrálnak elsősorban. Új korszak kezdődött a szentföldi egyház számára. Néhány nappal ezelőtt, december 4-én Pizzaballa pátriárka szentmisét mutatott be a Szent Sírnál. Homíliájában az összefogásra buzdított, hiszen minden egyes hívő, csoport és intézmény az Egyházat szolgálja. – Csak egymás támogatásával tudunk előrejutni. Mindenkinek megvan a maga feladata, szerepköre, szolgálata, identitása, de mindegyik Isten országának szolgálatában áll – mondta a jeruzsálemi latin pátriárka.

Szami El-Juszef háláját fejezi ki a sok jótevőnek szerte a világon. Külön köszönetet mond az elmúlt hónapokban biztosított, nagylelkű erkölcsi és anyagi támogatásért, mely lehetővé tette, hogy a Jeruzsálemi Latin Patriarkátus továbbra is segíthesse a rászorulókat. Áldott karácsonyt és boldog új évet kíván az adományozóknak, hozzátartozóiknak és barátaiknak. Így zárja cikkét: „Kívánjuk, hogy 2021-ben gyorsan véget érjen a világjárvány, és az általa okozott sok szenvedés. Imádkozzunk egymásért!”

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Jeruzsálemi Latin Patriarkátus

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria