A Katolikus Karitász újabb segélyszállítmányt vitt a földrengés sújtotta Sziszekbe

Ismét hajnalban indulunk a sötét és hideg Budapestről Sziszekbe, ahol tudjuk, már várják a magyar segélyszállítmányt. A határon olajozottan működik minden, a horvát konzulátus előkészítette utunkat: január 13-a óta külön szabályokkal segítik a koronavírus ellenére a nemzetközi segélyszállítmányok eljuttatását. Napi kapcsolatban vagyunk a helyi karitász csapatával, s a többórás hosszú út után ismerősként fogadnak a sziszeki karitász raktáránál. Süt ránk a nap, elolvadt a hó a két héttel ezelőtti látogatásunk óta. Még nem érkezett meg az építőanyagot szállító kamion, kis időnk van, hogy a raktár operatív irányítását végző szerzetesnővel beszélgessünk. Persze, nem mélyinterjúról van szó, a nővér közben mosolyogva kávét készíttet nekünk a konyhasarokban, hozzá odalépő fiatal önkénteseknek ad utasítást, bemutatja a raktárhoz szegődő németjuhászt.

Optimista hozzáállása, lelkessége – mint mondja – a segítő fiatalok hozzáállásának mintájára nem is lehetne másként. „Az élet visszatért, és azt tapasztaljuk, hogy sok segítség érkezik nap mint nap. Önkénteseink sokat dolgoznak azért, hogy minden adomány megfelelő helyre kerüljön, itt a raktárban válogatjuk, szortírozzuk őket. Sajnos még mindig gyakori az utórengés, akár nappal, akár éjjel. Ez erősíti a félelmet, azt, hogy nem vagyunk teljesen biztonságban. Azt mondják az önkéntesek, hogy azért is szeretnek ide jönni segíteni, mert a városnak ezen a részén a nappali rengéseket nem lehet érezni. A héten kiemelt program a ruhaadományok válogatása. 19 tonna ruhát kaptunk, ami sok terhet ró ránk, mivel a raktárban foglalja a helyet, és egy része sajnos már használhatatlan, aminek a megsemmisítéséről is gondoskodnunk kell.”

Szavai közben Kristina Radić sziszeki karitászigazgató érkezik, kifejezi örömét, hogy újra láthat minket, a családok várakozását tolmácsolja, akik a konténerekben fognak élni. Közben a kamionnyi építőanyag is begurul a raktár területére. Török Balázs, a veszprémi A1-Sped ügyvezetője sokat tett azért, hogy külön utunk ellenére egyszerre érkezzünk Sziszekbe az adománnyal. Az ő támogatása kellett ahhoz is, hogy a két konténert egy komplex jármű juttassa el Horvátországba, hogy a fel- és ledaruzásához külön eszközre már ne legyen szükség, s ezzel időt és pénzt spóroljunk. Kristina a vakolóanyag pakolása közben elmondta, hogy: „Talán meglepő, hogy egyelőre még a kedden érkezett építőanyagot sem osztottuk ki, de most dolgozunk azon, hogy felmérjük, mely területeken van rá elsősorban szükség. Nagy területről van szó, ráadásul az újjáépítés kezdete az államtól függ. A földrengés után érkezett gyorssegélyek: élelmiszer, fertőtlenítő- és tisztítószerek kiosztása gyorsan történt, törekedtünk minden rászorulónak azonnal adni. Az építőanyag szétosztása már más előkészítő feladatokat igényel, amik időigényesek is. Jelenleg az első szakaszban vagyunk, az ideiglenes lakhatás megoldása a cél.”

A vakolóanyagok lepakolása után Kristina utcai bakancsát csizmára cseréli, s már indul is előttünk Sziszek azon városrészébe, ahol a lakókonténereket várják már a családok. A Križanić és Kandžić családok jó ideje olyan mobilházakban voltak elhelyezve, melyek nem voltak megfelelő felszereltségűek. A mostani két fűthető, szaniterrel is felszerelt lakókonténer élhető körülményeket ad a két családnak. A házukat, egy húszlakásos társasházat több műszaki felmérés után immár biztosan le fogják bontani, de a lakók szeretnének lehetőség szerint a közelében maradni. A második földrengésben komolyan megsérült épületen első látásra nem is látható a baj, aztán közelebb érve érthetővé válik, hogy miért van lezárva északi falának utcája: a nagy repedések miatt félő, hogy abba az irányba fog dőlni a szerkezet. Volt lakói szinte mind otthon vannak, a ház közelében lakó konténerkolónia tagjai egy ideje. A gyerekek játszanak, épül a könnyűszerkezetes közösségi tér: konyha, ahol többen is tudnak majd egyszerre főzni, s ahol le tudnak ülni majd étkezni is. A kicsi mobilházakban egyelőre leginkább aludni tudnak. Mindkét család elmondja, hogy itt szeretnének maradni, de nem könnyű kitartani. Ingóságaik egy része abban az épületben van, ahová nem mehetnek be, de amit lehetett, kimentettek. Közben a daru már dolgozik, s a helyiek és a magyar karitászcsapat vezetésével lassanként helyére kerülnek az átmeneti lakhatást jelentő lakókonténerek.

Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász országos igazgatóhelyettese szerint a mostani segítség széleskörű összefogás eredménye. Az építőanyag a Pécsi Egyházmegyei Karitászon keresztül érkezett felajánlásként, a konténereket az országos központ adományozta a sziszeki karitásznak. A magyar Karitásznak sok tapasztalata van már különböző katasztrófákban, valamint az azt követő kármentésben és helyreállításban, így a két szervezet természetesen folytatja az együttműködést a földrengés utáni helyreállítás befejezéséig.

Sem szöveg, sem kép nem tudná visszaadni azokat a hálás tekinteteket, melyeket a lakókonténerek új lakóitól láttunk. Helyettük Kristina Radić sziszeki karitászigazgató mondott köszönetet mindenkinek, akinek része volt abban, hogy a konténerek és az építőanyag eljusson hozzájuk. Remélik, hogy érkeznek még újabb konténerek is, hogy átmenetileg, de minden családnak legyen újra otthona. Aztán hozzálátnak egy sokkal összetettebb feladathoz: a második szakaszban elkezdődik az újjáépítés, mely a délszláv háború után egyszer már sikerült. A horvát családok most sem szeretnék elhagyni hazájukat.

Szöveg: Besze Erika/Katolikus Karitász

Fotó: Vermes Tibor 

Magyar Kurír