Boldog Batthyány-Strattmann Lászlóra emlékeztek halálának 90. évfordulóján Körmenden

Hazai – 2021. január 24., vasárnap | 19:35

Január 22-én Boldog Batthyány-Strattmann Lászlóra emlékeztek a körmendi Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban. Az orvos halálának 90. évfordulóján átadták A test és a lélek orvosa – Boldog Batthyány László-díjat. Idén ketten, dr. Horváth Klára kőszegi iskolaorvos és Ráczné Varga Bernadett szakápoló vehették át az elismerést.

Január 22-én Boldog Batthyány-Strattmann Lászlóra emlékezik az Egyház. Körmenden ma is elevenen él emléke, a Szombathelyi Egyházmegyében pedig több helyen is kilencedet imádkoznak égi születésnapját megelőzően.

A Szent Erzsébet-templomban hálaadó szentmisét mutatott be Székely János megyéspüspök. Szentbeszédében Boldog Batthyány László jellemének három vonását állította példaként a megjelentek elé.

Az egyik az orvosi elhivatottsága, az az energia, amivel a gyógyítói hivatását végezte. A második az örök élet reménye. „Most, amikor a járványban megérintett minket a halál szele, fontos lenne arra gondolni, hogy ne csak a magam életét féltsem, hanem tudjam a hit szemével, az örök élet szemével látni az életet és a halált is. Nem az a fontos, hogy meddig élek, hanem, hogy hogyan élek és hogyan lépem át az örök élet kapuját.” A harmadik jellemvonás, amit a főpásztor kiemelt Boldog Batthyány László nagy szeretete a szegények, az emberek, valamint a családja felé.

A szentmise végén Székely János megyéspüspök és Kiss László plébános imádkoztak a boldog ereklyéje előtt, majd Császár Tamás, aki tavaly vehette át a Batthyány László-díjat, megosztotta gondolatait a hit és a tudomány kapcsolatáról.

A 2018-ban alapított A test és a lélek orvosa díjat idén két személynek adományozta Székely János megyéspüspök. Elsőként Horváth Klára vehette át az elismerést.

A doktornő a Pécsi Orvostudományi Egyetemen szerzett diplomát. 1966-ban Szombathelyen, a tüdőbelgyógyászaton dolgozott, majd 1967-től Kőszegen, előbb körzeti orvosként, majd iskolaorvosként teljesítette hivatását. Mindeközben az egyházközségnek is aktív tagja volt. Több évtizedes gyógyító tevékenysége során példát mutatott emberségből, szolidaritásból és önzetlenségből. Segített a véradások szervezésében, a mozgáskorlátozottak számára szervezett táborokban, az egészségnevelésben és a megelőzésben.

Idén első alkalommal A test és a lélek orvosa díjat egy ápoló is megkapta. Ráczné Varga Bernadettnek, a szombathelyi Markusovszky Egyetemi Kórház szakápolójának adományozta a díjat Székely János megyéspüspök. Varga Bernadett nyugdíjazását követően is a Markusovszky-kórház Intenzív Osztályán dolgozik. Hosszú időt töltött el korábban is ezen az osztályon, majd az urológián dolgozott, ahol főnővér is volt. Isten áll az első helyen az életében, majd a lelkiismeretesen elvégzett munka a családja körében és a betegek ágya mellett. Munkáját szolgálatként éli meg, tudását szívesen kamatoztatja nyugdíjasként is. Precízen végzi feladatát, tájékozott a rábízott betegek állapota felől. A legsúlyosabb betegek mellett is odaadással, készségesen, lelkiismeretesen és mindemellett nagy szakmai tudással szolgál. Kiemelt helyet foglal el életében a szentmise, a szentáldozás. Ebből merít olyan erőt a hivatásához, amelyet máshol nem kaphat meg. A rendszeres imádság valóban támaszt jelent számára, ami nélkül az élet keresztjeit ő sem tudná hordozni. Varga Bernadett szakápolóként és hívő emberként egyaránt példát mutat.

Az ünnepség élő közvetítése visszanézhető a Szombathelyi Egyházmegye YouTube-csatornáján.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria