A kölcsönös vendégszeretet – Nemzetközi cigánypasztorációs konferenciát rendeztek Németországban

Amikor a meghívót megkaptam, nem tudtam, mi az a CCIT (Comité Catholique International pour les Tsiganes, azaz Katolikus Nemzetközi Bizottság a Cigányokért). Most azt mondom: a világon nagyon sok önfeláldozó ember él, s közülük sokakat tömörít ez a szervezet. Elsősorban cigányokkal foglalkozók és/vagy menekültek körében élők érkeztek Németországba, a Münchenhez közeli Sankt Ottilien bencés apátságba.

A találkozó témája „A kölcsönös vendégszeretet” volt. Tizennégy országból érkeztek ide vendégek, így a német vendégszeretetnek ez az alkalom volt a gyakorlati próbája – mondhatnánk tréfásan. A találkozó azonban nagyon is komoly mondanivalójú volt: az előadások, beszélgetések korunk kihívásairól szóltak, s nem szimpla vendéglátásról vagy szociális ellátásról értekeztünk.

Rögtön az első előadás rávilágított az Ábrahámot meglátogató idegenek története kapcsán, hogy mindannyian utazók vagyunk.

Az egész életünk utazás. Mindannyian szomjazzuk a vendégszeretetet.

Már ekkor is és a további előadások, tanúságtételek és kiscsoportos beszélgetések során is hangsúlyossá vált a kölcsönösség, illetve egy új jelenség, ami kreatív megoldásokat igényel: az Ukrajnából érkező cigányság befogadása.

A szervezés remek volt, a nyelvi nehézségeket segítettek legyőzni (például az előadások szövegét mindenki saját nyelvén kapta kézbe), a közös éneklések, imádságok egymáshoz emeltek bennünket.

Magyarországról összesen tízen vettünk részt a találkozón, nyolcan együtt utaztunk. Velünk jött Bángi-Magyar Anna, a Boldog Ceferino Intézet szakmai vezetője és Lakatos Péter országos cigánypasztorációs referens. Görögkatolikusok öten voltunk, Péter atya mellett Budai János diakónus atya, Balogh István kántorjánosi munkatársunk, a Nyíregyházi Egyházmegye részéről pedig Nagy Zoltán és jómagam.

Az odaút elején egy kis csapatépítésre, visszaút végén rövid kiértékelésre álltunk meg.

Ez a hétvége mindnyájunk számára nagyon tanulságosnak bizonyult. Sok dologra rácsodálkoztunk; volt, amin a fejünket csóváltuk, mert számunkra a szeretetből végzett munka a (görög)katolikusságunkban forrásozik. Mások úgy nyilatkoztak, elég segíteni, amit okos függetleníteni a hitünktől (nehogy a más vallású megsegített megbántódjon…). Nos, ez akár jó vitatéma is lehetne. Ott ebben a kérdésben nem jutottunk dűlőre.

Ami kimondottan jólesett, hogy az általunk vázolt közösségi találkozók megvalósítása (amit a Háló mozgalomtól lestünk el) sokak érdeklődését felkeltette. Az pedig, hogy kispapjainkat bevonjuk a gyakorlati cigánypasztorációba, egyedülállónak tűnik. Még a vatikáni tudósító is felkapta rá a fejét.

Forrás: Oroszné Obbágy Rita/Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Bángi-Magyar Anna, Oroszné Obbágy Rita

Magyar Kurír