A magyarok mentették meg az éhenhalástól az embereket – Rövid levél Nigériából

Kitekintő – 2020. október 1., csütörtök | 20:09

Valerian M. Okeke Onitsha érseke köszönőlevelet írt Magyarországra, melyet Erdő Péter bíboros, prímásnak juttatott el. A szerkesztőség nevében ezúton csatlakozunk érsek atya soraihoz, és köszönjük meg mindazt a bőkezű adományt amelyet a portálunk és az Új Ember hetilap olvasói eljuttattak az Afréka Alapítványhoz, mely Dr. Fodor Réka áldásos szolgálata révén eljutott a rászorulókhoz.

A levelet az alábbiakban közreadjuk.

Valerian Maduka Okeke vagyok, a nigériai Onitsha érseke. Szeretném kifejezni a köszönetemet az idei Eucharisztikus Kongresszus szervezői felé, akik meghívtak, hogy én is tartsak előadást az eseményen. Sajnos, a COVID-19 világjárvány nem teszi lehetővé, hogy Isten népe összegyűljön Magyarországon és osztozzon az Eucharisztia örömében, amely katolikusként hitünk legfőbb támpontját jelenti. Ugyanakkor köszönetet mondunk Istennek, hogy a közösségi médián keresztül elérhettelek benneteket és kifejezhettem hálámat. Mivel a körülmények lehetetlenné tették, hogy idén találkozzam a magyarokkal, imádkozom az Úrhoz, hogy jövőre tegye ezt lehetővé számomra.

Engedjétek meg, hogy kifejezzem köszönetemet a magyarok felé, hiszen kimutatták az eucharisztikus szeretetet (vagyis az osztozás szeretetét) az én nigériai népem irányába, főleg Onitshában és környékén. A COVID-19 által okozott minden nehézség ellenére a magyarok korábban is, de még most is nagyban hozzájárulnak a Dr. Fodor Réka által vezetett Afréka Nemzetközi Humanitárius Alapítványon keresztül a nehéz sorsúak jólétéhez. Akik éhen haltak volna, azokat a magyarok mentették meg az Afréka Alapítványon keresztül; akik súlyos betegek voltak, azokat a magyarok gyógyították meg az Afréka Alapítványon keresztül; akiknek nem voltak szüleik azokat a magyarok segítették meg az Afréka Alapítványon keresztül; a börtönben lévők az Afréka Alapítványon keresztül, a magyar adományozók jóvoltából ismerhették meg Isten szeretetét; a szegény és hajléktalan diákoknak ösztöndíjat, szállást és ellátást biztosított az Afréka Alapítvány: tizenkét kórházunkat az Afréka Alapítvány látja el állandóan COVID-19 elleni és más védőfelszereléssel. Az Afréka Humanitárius Alapítvány ezen életmentő tevékenységei nem jöhettek volna létre a magyar emberek támogató segítsége nélkül. Bizony, a szeretet, amit irányunkban mutattatok annak ellenére, hogy benneteket is ugyanúgy sújtanak a nehézségek, ékes bizonyítéka, hogy az emberiség Isten nagy családja. Az Onitsha-i Főegyházmegye papjai, szerzetesei és világi hívői nevében hálásan köszönöm Isten magyarországi Egyházának, a magyar kormánynak és a csodálatos magyaroknak, hogy ennyire szeretnek bennünket. Imádkozunk a Mindenható Istenhez, akit a szegényekben minden képzeletet felülmúlóan szolgáltok. Remélem, hogy jövőre találkozhatunk Magyarországon!

Isten áldja meg mindannyiatokat!

Valerian M. Okeke Onitsha érsekét Erdő Péter bíboros, prímás hívta meg a jövő évi budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra és reméljük, hogy személyesen is üdvözölhetjük Magyarországon Érsek urat!

*

A világ bezárult, a szívünk kitárult címmel a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) szervezői: az iec2020 YouTube-csatornáján online előtalálkozót rendeztek a NEK jegyében. A pandémia miatt egy évvel el kellett halasztani a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. A szervezők arra vállalkoztak, hogy a rendezvény eredeti időpontjában a meghívott előadók videoüzeneteivel Budapesten át összekapcsolják az Eucharisztia jegyében a katolikus közösség tagjait. A Jóság napján Valerian Maduka Okeke, a nigériai Onitshai Főegyházmegye érseke üzent.

*

Dr. Fodor Réka, közismert nevén Afréka missziós orvos, aki a járvány idején márciusban Nigériába utazott két hétre, ám végül csak hat hónap után sikerült hazajönnie. Derűs lélekkel, hatalmas energiával vetette bele magát az adományok gyűjtésébe, az éhezők megsegítésébe. Mások mellett szerkesztőségünk is nagy örömmel állt mellé. Álmairól, hivatásáról és az aktuális helyzetről kérdeztük. A vele készült interjú ITT érhető el.

Forrás és fotó: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria