A Máltai Szeretetszolgálat legidősebb orvosai a járvány alatt is dolgoznak

Hazai – 2021. április 9., péntek | 14:13

Tizenöt orvos, tizenegy asszisztens, tizennyolc telefonszolgálatos önkéntes – ők alkotják a pécsi máltai szakrendelő személyzetét. Jellemzően nyugdíjaskorúak, a legtöbben közel járnak a nyolcvanadik évükhöz. Parák Eszter készített riportot munkájukról.

Miközben a városban működő szakrendelések többsége elérhetetlenné vált, ők folyamatosan fogadták a betegeket 2020 júliusától 2021 márciusáig, majd húsvét után ismét kinyitott a máltai szakrendelő. A betegek pedig egyre csak jönnek, mert itt segítséget kapnak.

A koronavírus-járvány első hullámában a pécsi járóbeteg-szakrendelőt a betegek és az idős orvosok védelmében bezárták, de a rendelés nem állt le. Az orvosokat bármikor hívhatták a betegeik, és gyakori volt, hogy az orvosok keresték telefonon azokat a pácienseket, akikről tudták, a krónikus betegségeik mellett a magánytól vagy a depressziótól is szenvedhetnek.

„A sorozatos telefonhívásokból tudtuk, hogy szükség van ránk. Mégpedig azoknak van a legnagyobb szükségük ránk, akik máshova nem tudnak fordulni, időseknek, hajléktalan embereknek, ezért júliusban újraindítottuk a rendelést. Egészen az idei márciusi teljes lezárásig működtünk, és húsvét után itt folytatjuk, mert nem hagyhatjuk magukra a betegeinket” – mondja Sík Mária reumatológus, a szakrendelő főorvosa.

„Érdekes, de úgy alakult, hogy pont mi, a legidősebbek maradtunk talpon. Dr. Varga Gyula elmúlt nyolcvan, de végzi a hasi ultrahangot, Fűrész Erzsébet doktornő is nyolcvan közeli, belgyógyászként ő is rendel. Magam is az egyórás rendelési időmben gyakran tíz embert is ellátok, de más napokon is bejövök, és sokat telefonálok. Elmúltam nyolcvan, de nem hagyhatom el a hajót” – nyomatékosítja a főorvos. Mint mondja, amikor a legtöbb orvosnak le kellett mondania a rendelést, a belgyógyászat, a szemészet, a reumatológia, az ideggyógyászat és a bőrgyógyászat akkor is folyamatosan üzemelt.

A teljes riport ITT olvasható.

Forrás: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Fotó: Majoros Árpád és Parák Eszter

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria