A megújulás missziója – Erdő Péter mutatott be szentmisét a kaplonyi Szent Antal-búcsún

Külhoni – 2019. június 13., csütörtök | 20:59

Háromszáz éve nyílt meg a Szatmár megyei Kaplonyban a ferences rendház és a templom – erre is emlékezve ünnepelték június 13-án, csütörtökön a Szent Antal-plébániatemplom búcsúját. A szentmise főcelebránsa és szónoka Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek volt.

A kaplonyi Szent Antal-búcsú ünnepi szentmiséjén Schönberger Jenő szatmári megyéspüspök köszöntötte Erdő Péter bíborost. Kiemelte: a Szatmári Egyházmegye régről szoros kapcsolatot ápol az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyével.

A mi területünkön született egy híres esztergomi érsek, Bakócz Tamás, akinek az emlékére szülővárosában, Erdődön 2009-ben Erdő Péter bíboros szobrot áldott meg – mondta a szatmári főpásztor. – Hálásak vagyunk, hogy vértanú püspökünk, Scheffler János boldoggáavatási szentmiséjét is a bíboros atya vezette 2011-ben. Volt még egy püspökünk, akinek a boldoggá avatásáért minden szentmisében imádkozunk: Hám János, aki eljutott az esztergomi hercegprímási tisztségre – igaz, soha nem foglalta el ezt a széket.

A szentmise elején Erdő Péter bíboros „paptermő vidéknek” nevezte Kaplonyt. Kiemelte: nagyon fontos, hogy a papi hivatások eleven hitű közösségekből fakadnak. „Elsősorban a hitnek a tanúsága az, ha újabb és újabb jelentkezők vannak a papi hivatásra. Legyenek papi hivatások, mert nagy szüksége van rá az Egyháznak és a világnak.”

*

Erdő Péter homíliáját teljes terjedelmében közöljük.

1) Páduai Szent Antal ünnepe van, ennek a templomnak a búcsúnapja. Az idén emlékezünk meg arról, hogy háromszáz évvel ezelőtt elkészült az ősi templom és monostor alapjain az új templom, és letelepedtek itt a ferences szerzetesek. Rombolásra és újjászületésre emlékezünk tehát, amely ennek a helynek a történetében korábban is előfordult, és később is megismétlődött. De a meg-megismétlődő újjászületés jelképezi az egyén és közösség lelki megújulását is. Az életet pedig nem lehet elodázni. Az újjászületés mindig sürgető feladat.

2) A török idők és az Erdélyi Fejedelemség kora népünk és Egyházunk történetének sok pusztítással és szenvedéssel kísért fejezete. Az itteni templomról már a XI. századból vannak emlékeink. Már a tatárjárás után, amikor a monostort és a templomot felgyújtották, új erőre, új elhatározásra, újjáépítésre volt szükség. A török idők alatt ismét elpusztult a templom és a monostor. Gróf Károlyi Sándor volt az, aki a szatmári béke után ismét hozzáfoghatott az újjáépítéshez. Nagykárolyban alapítólevelet írt alá, és kinyilvánította szándékát, hogy a monostort a ferences rendre bízza. Károlyi Sándor káplánja pedig nem kisebb személyiség volt, mind a boldogemlékű Kelemen Didák kapucinus atya, aki Szent Ferenc lelkiségét az újraevangelizálás missziós lendületével párosította.

3) Ez a fajta missziós lendület Páduai Szent Antal életében is megfigyelhető. Bár az Egyház működésének és sírjának helyéről Páduainak nevezi, de a portugálok mindig büszkén hangsúlyozzák, hogy Lisszabonban született. Képzettségére nézve pedig egyházjogász volt. A XIII. század Európában az anyagi és szellemi építkezés, a tudományos és gazdasági fejlődés korszaka. Szent Antal megértette a rendalapító Szent Ferenc üzenetét, szegénységben és fáradhatatlan missziós munkában élt. Szentbeszédei ránk maradtak. Egy-egy gondolata ma is szíven üti az olvasót. A mai evangéliumban szerepel például az a mondat, hogy Krisztus tanítványai vigyék az örömhírt, köszönjenek be a házba, ahová menni szándékoznak, kívánjanak békét az ott lévőknek (vö. Lk 10, 4–5). Szent Antal ehhez hozzáfűzi: „Jézus, mikor misszióra küldi apostolait, azt mondja: »Ne üdvözöljetek senkit az út mentén«, de »ha valamely házba beléptek, mondjátok, békesség e háznak!«. Ezzel azt parancsolta, hogy ne azokat üdvözöljék, akik az utcán állnak, sem azokat, akik kint vannak a mezőn, hanem azokat, akik a házban vannak. Azok tehát, akik kívül időznek, kimaradnak az isteni üdvözlésből.” Márpedig a ház, a lelki ház (1Pét 2,5) az Egyház képe, és képe a templomnak is, ahol az Egyház tagjai összegyűlnek, és együtt ünneplik az Eucharisztiát, a szentmiseáldozatot. A templomok újjáépülése jelképezi és megkívánja az egyházi közösségek újjászületését is.

4) De az újjászületés a lelkekben kezdődik. Nekünk magunknak is meg kell újulnunk a Krisztus iránti szeretetben és a megszentelő kegyelemben. Kelemen Didák egyik húsvéti beszédében Krisztus feltámadását a mi feltámadásunk ígéretének mondja. Ez pedig nem csak testünk feltámadására vonatkozik, hanem lelki feltámadásunkra is. Aki súlyos bűn révén már nem élő tagja az Egyháznak, annak szüksége van arra, hogy bűnbánatban és szentgyónásban tisztuljon meg, és így váljon ismét az Anyaszentegyház élő tagjává. Márpedig Jézus, amikor földi életében halottakat támasztott fel, ezeket a csodáit azonnal és a helyszínen művelte, nem halasztotta későbbi időpontra. A naimi ifjút a város kapuja előtt, a temetési menet közben, Jairus leányát még a halottas házban, Lázárt pedig negyednapos halottként azonnal, odaérkezésekor támasztotta fel. Ebből pedig Kelemen Didák levonja a tanulságot: „ne késsél megtérni az Úrhoz, és ne halogasd napról napra, mert hirtelen eljön az ő haragja … igen veszedelmes a lelki halálban a harmadnapot meghaladni.”

5) Meg kell tehát újulnia saját lelki életünknek, és meg kell újulnia plébániai közösségeinknek is. Most, amikor az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye és egész népünk a 2020. szeptemberi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készül, hároméves lelkipásztori programot hirdettünk meg. Az első két évben éppenséggel az egyéni és közösségi lelki megújulás, az Oltáriszentséggel való bensőséges találkozás állt figyelmünk középpontjában. Az idén pünkösdhétfőn kezdtük el a harmadik készületi évet, ennek programja pedig a misszió. Az Eucharisztia ugyanis az Egyház küldetésének, missziójának is a legnagyobb erőforrása. A mai evangéliumban arról hallottunk, hogy Jézus már misszióra küldi a 72 tanítványt. Ez a szám eszünkbe juttatja a teremtés könyvének azt a mondását, mely hetvenkét népről beszél. Az összes tanítványokat küldi Jézus a világ összes népéhez. És ez a nagy közösség megindult, először próbaképpen, mint itt az evangéliumi szakaszban, később majd végig a világtörténelmen, hogy teljesítse ezt a küldetést.

6) Észre kell vennünk, hogy nem a küldetés után, annak eredményeként jelenik meg majd a földön az Isten országa. Nem erről beszél Jézus. Az Isten országa eljött, elérkezett. Jézussal érkezett el. És ennek az örömét viszik el a tanítványok az embereknek.

Ez a küldetés egyenlőtlen felek közötti párbeszédre küldi a tanítványokat. Azt mondja nagyon keményen Jézus: „Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé”. Ez pedig sokféle következménnyel járhat. Mert mit tehetnek a gyöngével, mit tehetnek azzal, akit elutasítanak? Megtehetik vele mindazt, amit magával Jézussal tettek. Elvehetik az életét is. Elég végigolvasnunk az Apostolok Cselekedeteit, hogy lássuk, mindjárt az első generáció idején, milyen fogadtatásra talált az Egyház azok részéről akik gyűlölettel, akik elutasítással hallgatták azt a hírt, amit az apostolok hoztak.

7) Ugyanakkor benne van ebben a küldetésben a meghallgatásnak az ígérete is. Sokszor nem vesszük észre, olvasva ezt a szakaszt, mert arról beszél, hogy mit tegyenek a tanítványok, ahol befogadják, vagy ahol nem fogadják be őket. Ahol beengedik őket, fogadják el, amit eléjük adnak, lakjanak az első házban, ahová meghívják őket, ahol pedig nem fogadják be őket, onnan menjenek tovább.

Ebben a különbségtételben benne rejlik az az ígéret, hogy lesznek, mindenütt lesznek, s a világ végezetéig lesznek helyek, ahová a Krisztus örömhírével érkező embert befogadják. Ez az ígéret értelmet és örömet ad mindenkinek, aki ezt a jóhírt próbálja továbbadni, aki beáll munkásnak ebbe az aratásba.

Kérjük ezért ma az aratás Urát, hogy bennünket is küldjön azokhoz, akik körülöttünk élnek, hogy rajtunk keresztül is maga Jézus szólhasson az emberekhez. Ez az a misszió, amiben szintén meg kell újulnunk. Úgy kell tekinteni a környező világra, hogy megkérdezzük, hogyan tudjuk közelebb vinni az embereket Krisztushoz. Szeretettel és jó példával, de őszinte szóval meg is vallva a hitünket. Mindenkihez azon a módon, azon a nyelven szólva, ami a legközelebb áll a szívéhez, amit a leginkább sajátjának érez.

Hálát adunk Istennek az elmúlt háromszáz évért, és kérjük segítségét, hogy ma is újjáépülhessünk lelki életünkben, közösségeinkben és missziós küldetésünkben. Boldogságos Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya, könyörögj értünk! Páduai Szent Antal, könyörögj értünk! Ámen.

*

A búcsúi szentmise végén Erdő Péter bíboros hálát adott a kaplonyi közösség háromszáz éves megmaradásáért, fejlődéséért, valamint a Kárpát-medencei katolikus közösség megmaradásáért.

Az áldást követően a helyi hívek és a zarándokok a teljes búcsú elnyeréséért imádkoztak. A kaplonyi Szent Antal-búcsún közreműködött a helyi rézfúvós zenekar.

Forrás és fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria