Főleg azoknak a családoknak vittünk csomagot, melyek Hódegyháza szélén, a hodicsi részen élnek szerény körülmények között, illetve ahol a családfenntartó édesapa a közelmúltban elhunyt, és az édesanya egyedül neveli több gyermekét. Minden család nagyon örült az adománynak. Jó volt látni a mosolygós gyermekarcokat.
A falu szélén, messze a világ zajától egészen más az élet. Kevés a még épségben található ház sajnos; a romos épületek arról árulkodnak, hogy valamikor nyüzsgő élet volt itt is. Most viszont a csend, a kutyák ugatása és a pusztaság látványa fogadja az idelátogatókat.
Az itt élő családok nem ritkán 6-7 gyermeket nevelnek. A nehézségeikről nem igazán mesélnek, hálásak minden segítségért. A gyermekek szemében ott csillog a remény, és a kisebbek mosolyogva bújnak szüleikhez, a nagyobbak pedig szeretettel játszanak a kutyával, macskával.
A szülők főleg alkalmi munkákból próbálják eltartani családjukat. Kétségbeesést nem látni rajtuk még akkor sem, ha kevés a tűzifa, az élelem és bizonytalan a jövő. Egyszerű, tiszta szívű emberek, akik a nehézségek ellenére is őszintén tudnak mosolyogni és szerény hajlékukba invitálni.
Ez a látogatás mindannyiunk számára ajándék volt, főleg így, az adventi időszakhoz közeledve. Megtapasztalhattuk, hogy milyen fontos az embertársainkat segíteni, mennyit jelent egy kis figyelmesség, a törődés a másik számára, akár csak néhány kedves vagy bátorító szó.
Hazafelé tartva az alkonyatban sokáig csendben utaztunk, és azt hiszem, a csillogó szempárokat felidézve mindhárman számot vetettünk a saját életünkről is, hogy mennyi mindenért kell hálát adnunk a Jóistennek, és mennyi mindenért kell fohászkodnunk embertársaink és önmagunk számára…
Forrás és fotó: Nagybecskereki Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria