A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról szóltak októberben a hittanórák a Pécsi Egyházmegyében

Hazai – 2019. november 11., hétfő | 9:02

A 2020-ban hazánkban megrendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszussal ismerkedtek októberben a Pécsi Egyházmegye területén hitoktatásban részesülő diákok (mind a hit- és erkölcstan, mind pedig a fakultatív órákon).

A hitoktatásban tevékenykedő koordinátorok közösen választották és dolgozták ki a témákat az alsós és felsős korosztály számára – számolt be Tóth Lászlóné pedagógiai főmunkatárs. A pedagógusok négy egymásra épülő téma köré csoportosították foglalkozásaikat: az élet kenyere, az Oltáriszentség, az Oltáriszentség hősei, a szentmise.

A hitoktatók saját egyéniségüknek megfelelően választottak a drámapedagógia, az élménypedagógia eszközei, a csendes szemlélődő imádság, a kooperatív technikák, a frontális osztálymunkára épülő megbeszélés és egyéb módszertani elemek közül. A pedagógusok arra is figyeltek, hogy melyik csoport hol tart a hitéletben. Ahol még a preevangelizációs szakaszban vannak, ennek megfelelően adaptálták a témát, míg a hitéletben jártasabb fakultatív csoportok esetében szentségimádással lehetett zárni a hónapot. A mohácsi plébánián például a szülőket bevonva tartották a kongresszusra való felkészülést.

A hitoktatásban részt vevő gyermekeket érintő egyházmegyei szintű felkészülés a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra újabb témákkal és foglalkozásokkal a tavasz folyamán, a böjti időszakban folytatódik.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria