Imádságos alkotás – A népi iparművész, aki szociális testvér

– Mióta vagy a bőrművesség szerelmese?

– 2005 körül kezdtem el ezzel a mesterséggel foglalkozni. Szerzetesközösségemben, a Szociális Testvérek Társaságában fontos, hogy mindegyikünk képzett legyen abban, amihez tehetsége van. Először a népijátszóház-vezetői tanfolyamra jártam, majd miután azt befejeztem, felajánlotta az elöljáróm, hogy választhatok egy szakmát, aminek megtanulását a Társaság finanszírozza nekem. A bőrművesség mellett döntöttem, de csak később jöttem rá, hogy mennyire jó választás volt, hogy mennyire nekem való ez a szakma.

Az elöljáróm azt tanácsolta, hogy a választásomnál azt vegyem figyelembe, mi az, amiben a legtöbb tanulnivaló van, miben van a legnagyobb fejlődési lehetőség. Az életkörülményeimhez is ez a legalkalmasabb. Kicsit zavar az, hogy még nem tudtam benne specializálódni. Választottam egy anyagot, és úgy érzem, hogy ezen belül nagyon sok lehetőség van. De lehet, hogy ez így nekem való.

(...)

– A népijátszóház-vezetői tanfolyamot miért kezdted el?

– Világ életemben nagyon szerettem kézműveskedni. Édesanyám óvónő. Nagyon szerettem együtt bütykölni, ragasztani vele. Anya sokat hímzett is, főleg népi motívumokat. Megvette a Kaptár sorozat összes részét, mindenféle barkácsolós könyveket. Testvéremmel agyagoztunk, mert egy vályogházban laktunk, és voltak még félretéve vályogtéglák, Balatonon is bányásztunk agyagot. Nálunk az egész család érintett a kézműves szakmák területén. Az unokatestvérem fazekas, a testvérem fafaragó, asztalos.

– Hogyan kerültél Pestre?

– A közösség miatt jöttem. Először egy másik közösséghez tartoztam. Miután eljöttem Kaposszentbenedekről, Budapestre kezdtem el járni, és ott találkoztam a szociális testvérekkel, és csatlakoztam hozzájuk 2003-ban. 1995 óta vagyok szerzetesnővér.

– Mi a szakmád eredetileg, mit tanultál?

– Építészmérnöknek tanultam, majd a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán hittanár–lelkipásztori munkatárs szakon végeztem. Építészirodában is dolgoztam.

– Hogyan tudod összeegyeztetni a hivatásodat és a bőrművességet?

– A szemlélődő imára nagyon jó lehetőséget ad a kétkezi kézműves munka: csöndes, odafigyelős elfoglaltság, ami lecsöndesíti az embert. Az a jó benne, hogyha félbehagyok egy darabot, az megvár. Ha fazekas lennék, akkor időhöz lennék kötve, de így szabadabbnak érzem magam, részt tudok venni a közösségi programokon is. Nagyon sokszor kérnek tőlem bibliatokokat, rózsafüzér tartókat. Így is kapcsolódom ezzel a mesterséggel a közösséghez. Ezekben a tárgyakban benne van a személyesség, mert monogrammal vagy egyéni motívumokkal kérik.

– Mit szeretsz a bőrben, mint anyagban?

– Ha életút-elemzéseket készítenénk, akkor biztos kiderülne, hogy a bőrtárgyak egy életen keresztül végigkísérik az embert, sokkal tartósabbak, mint a tömeggyártott termékek. Nekem nagyon fontos, hogy olyan tárgyakat készítsek, amit érdemes megcsinálni, legyen személyes, használati értéke.

– Mit szeretsz legjobban az alkotási folyamatokban?

– Én legjobban tervezni és varrni szeretek. A tervezésben inspirál a kockáztatás és a gondolkodás, a varrás pedig egy megnyugtató folyamat, azt azért kedvelem. Van olyan, amikor rajzolok, néha papírból makettezek, de az elképzeléseim még munka közben is alakulnak. A színekkel nagyon szeretek játszani, és kedvelem a kemény-puha bőr társításokat is. Az alkotás egyébként magányos folyamat, és én szeretek addig csinálni valamit, amíg jó nem lesz.

(...)

– Mik a további terveid?

– Jelenleg a cipőkészítés foglalkoztat. Már egyetemista koromban érdekelt ez a téma. Akkoriban nagyon jó vixos bőrhulladékot gyűjtöttem össze, és varrtam is a nagymamám régi varrógépével egy cipőt. Szandált egy régi rossz bőröndből eszkábáltam. Amikor már tanfolyamon tanultam a bőrözést, akkor kicsit komolyabban kezdtem el foglalkozni ezzel a területtel. (...)

Az interjú teljes terjedelmében ITT olvasható.

Forrás és fotó: Hagyományok Háza

Magyar Kurír