A Rendfőnöknők Nemzetközi Uniójának közgyűlése Rómában

Megszentelt élet – 2022. május 13., péntek | 14:38

Május 2. és 6. között tartotta XXII. közgyűlését a Rendfőnöknők Nemzetközi Uniója (UISG) Rómában. A közgyűlésen több mint hétszáz elöljáró vett részt a világ minden részéről: ötszázhúszan személyes jelenléttel képviselték rendjüket, több mint kétszázan pedig online. Kővári Magdolna SSS, a Szociális Testvérek Társaságának központi elöljárója beszámolóját olvashatják.

Az Unió háromévente szervez közgyűlést minden tag részvételével; minden közgyűlésnek van egy fő témája, amely az aktuális eseményekre, valamint a szerzetesi élet aktuális kihívásaira való folyamatos reflektálásból születik. Az idei közgyűlés témája így hangzott: „Sebezhetőségeink átölelése a szinódusi úton”.

Nyilvánvalóan ez szorosan kapcsolódott az Egyház egésze számára meghirdetett és elindított szinódusi úthoz, és ugyanakkor ráirányította a figyelmet a szerzetesi élet sajátos küldetésére is.

Hogy miért pont a sebezhetőség került előtérbe? Mert ez keresztény életünk lényege; nem lehet másként kereszténynek lenni, csak ha átöleljük sebezhetőségünket, esendőségünket. Isten kegyelme gyengeségünkben, törékenységünkben mutatkozik meg a maga teljességében. Korunk kaotikus világában, ahol minden a hatalomról és dicsőségről szól, különleges küldetésünk felmutatni Jézus útját, ami a sebezhetővé vált szeretet útja. Sokféleképpen jelenhet meg törékenységünk, a világjárvány alatt az egész emberiség megtapasztalta a sebezhetőség sokféle formáját. Szerzetesi létünkben is sokféleképpen megjelenik a sebezhetőség, akár létszámcsökkenésben, a közösségek elöregedésében, szegénységünkben vagy eszköztelenségünkben, kiszolgáltatottságban, amikor a szolgálat háborús övezetbe hív, vagy éppen amikor a világ sok helyén üldöztetések között kell a szolgálatot folytatni. Ezeken keresztül válunk eggyé Krisztus testével, a szenvedőkkel. De szegénységünkkel és sebezhetőségünkkel Isten csodákra képes, mert az Ő ereje gyengeségünkben válik tökéletessé. Törékenységünk átölelése elengedhetetlen a belső egyéni és közösségi átalakulás szempontjából.

Az előadások ezeket a témákat helyezték a fókuszba: az átalakulás dinamikája; a szinódusi út spiritualitása; a szinódusi úthoz szükséges bölcsesség.

Mindegyik arra hívta fel a figyelmet, hogy Isten valami újat készít, a világ forrongásában, a krízishelyzetekben valami új van születőben, de ahhoz, hogy ez megszülessen, ki kell lépnünk a bizonytalanba. A gyökerekből, a múlt értékeiből úgy kell merítenünk, hogy azok ne bénítóak, megmerevítőek legyenek, hanem inkább inspirációt nyújtsanak az új formákhoz. Mert nem csupán változtatásokra van szükség, hanem belső átalakulásra ahhoz, hogy új élet születhessen.

A gondolatébresztő előadások a vezetői szolgálat megújulásának szükségességére is felhívták a figyelmet. A hierarchikus, hatalmi modell teret kell hogy engedjen a közösségi és szolgáló vezetői modellnek, ami a sebezhetőség és a szinódusi út átölelésével történhet.

A közgyűlés záró szentmiséjén az elöljárók közösen mondták el a tanácskozásból, a megosztásokból született elköteleződést:

Vezető szolgálatomban elkötelezem magam, hogy sebezhetőségemmel járom a szinódusi utat, ennek megélését elősegítem a közösségemben, együtt Isten népével.”

Az Unión belül a könnyebb kommunikáció és ügyintézés érdekében a tagok földrajzi régiókba, úgynevezett „konstellációkba” tagozódnak, amelyeknek küldöttei alkotják a küldöttek tanácsát, amely egy döntéshozó testület.

Az idei közgyűlés után május 9–10-én került sor a küldöttek tanácsának ülésére, ahol megválasztották az új vezetői testületet a következő három évre. Az új elnök Nadia Coppa ASC nővér (Olaszország), az új alelnök pedig Mary Teresa Barron NSA nővér (Írország).

* * *

A Rendfőnöknők Nemzetközi Uniója pápai jogú testület, amely a női szerzetesrendek és apostoli élet társaságainak elöljáróit tömöríti. Azzal a céllal jött létre, hogy fórumot teremtsen a főelöljáróknak, ahol tág kitekintéssel lehet a szerzetesi élettel kapcsolatos kérdésekre reflektálni, eszmét és tapasztalatot cserélni, építeni a kapcsolatokat és együttműködést létrehozni nemcsak régiókon belül, hanem azok között is.

Az Unió vezetői testülete biztosítja a kapcsolatot a Szentszékkel, a Szerzetesi Kongregációval, a dikasztériumokkal és más szervezetekkel. Ily módon nemcsak a rendi elöljárók közötti kapcsolattartást szolgálja, hanem erő- és információforrást is jelent az elöljárók számára szolgálatuk teljesítéséhez, felmérve a szükségleteket; képzéseket, kánonjogi tanácsokat, és szakirodalmat biztosít; közös projekteket szervez aktuális kérdések, kihívások mentén; illetve a segélyszervezetekkel való együttműködés révén pályázati lehetőségeket is kínál. Az Uniónak egyaránt tagjai lehetnek pápai, illetve egyházmegyei jogú közösségek.

Az Unió háromévente szervez közgyűlést minden tag részvételével, viszont a közgyűlések közötti időszakban lehetőség nyílik regionális találkozókra, műhelyekre, képzési alkalmakra – és a pandémia kapcsán kialakított technikai háttérnek köszönhetően egyre több online műhelyre és találkozóra is sor kerül.

A közgyűlésen beszámolnak a nemzetközi projektek alakulásáról, és ez alkalmat ad a közösségeknek, hogy egy-egy területen másokkal együtt és tágabb erőforrások igénybevételével vehessenek részt fontos ügyek szolgálatában. Az előző, 2019-es közgyűlés óta több témakörben futottak közös projektek: érdekképviselet, gyermekvédelem, emberkereskedelem, teremtésvédelem.

Az Unió küldetésének tekinti a szerzetesi életben megjelenő kihívásokra való válaszok keresését is, mint amilyen például az idős szerzetesek gondozása, ellátása, az ezekkel kapcsolatos kérdések és nehézségek világszerte; így indult most útjára az „Alzheimer projekt: az időseinkkel való törődés”, amely az összes szerzetesrendre kiterjedő felméréssel kezdődik.

Az alapítványokkal való együttműködés pedig pályázati lehetőségeket nyit a szerzetesrendek számára, aktuálisan két ilyen pályázat zajlik az Unió segítségével: „Szolgálatok újraindítása a Covid után”, ami a járvány alatt veszteségeket szenvedett közösségek szolgálatainak újraindulását, illetve működtetését segíti, valamint az „Ukrajnai menekültek projektje”, amely olyan közösségeknek nyújt pályázati lehetőségeket, melyek közvetlenül a menekültellátásban szolgálnak.

Szöveg és fotó: Kővári Magdolna SSS, a Szociális Testvérek Társaságának központi elöljárója

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria