A spoleto-norciai egyházmegye főpásztora mindennap áldást ad a hívekre az érseki palotából

Kitekintő – 2020. április 2., csütörtök | 11:13

Renato Boccardo érsek az érseki palota első emeleti erkélyéről minden este a kereszt jelével kéri Isten áldását egyházmegyéje minden lakójára és minden otthonra.

Az esti áldásosztás gesztusával a spoleto-norciai főegyházmegye érseke a buzdítás, a barátság és az ima jelét kívánja adni, így osztozva a hívekkel a próbatételekben. A főpásztor levelet intézett a hívekhez, amelyben emlékezteti őket, hogy március 8-tól minden hétköznap este 6 órakor, hétvégén pedig délelőtt 11 órakor szentmisét mutat be a spoletói dómban, amelyet az egyházmegye Facebook-oldalán élőben közvetítenek. „Nem tudjuk, meddig tart ez a válság, és azt sem, hogy hová vezet. Azt viszont tudjuk, hogy sosem leszünk ugyanazok, akik előtte voltunk” – fogalmaz.

Arra buzdít, hogy tanuljunk a magányból és a csendből ezekben a napokban. Elmélkedjünk a történésekről és a világról, tekintsünk befogadóan az emberekre. Legyünk türelmesebbek, és mondjunk le a mindent azonnal akarás kísértéséről, ami embertelenné tesz. Találjunk rá a szabadságra azzal, hogy figyelmünket arra fordítjuk, ami a leginkább szükséges. Boccardo érsek azt javasolja: tegyünk kevesebbet, hogy megtanuljuk azt jobban és együtt csinálni. Ízleljük meg a testvériség és a családban eltöltött idő kegyelmét. Ápoljuk az ingyenességet, az erős és tartós kapcsolatokat, amelyek a kölcsönös elfogadásra és megbocsátásra épülnek. Fedezzük fel újra a mértékletesség szépségét, ami helyet ad a belső örömöknek, amelyek megtisztítják szellemünket, felszabadítják a lelket, és visszaadják a tekintet ragyogását.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria