A szaléziak a járvány alatt is a rászorulók mellett állnak Indiában

Megszentelt élet – 2021. május 6., csütörtök | 17:48

Indiában a koronavírus-járvány kezdete óta a halálos áldozatok száma meghaladta a 200 ezret, az elmúlt hetekben pedig világszinten is rendkívül súlyossá vált a helyzet. Mindez óriási hatással van a kontinensnyi országban a szaléziak által működtetett több mint 360 iskolára és 500 egyéb intézményre is. A szalézi munkatársak ilyen körülmények között is igyekeznek az emberek segítségére lenni.

George Menamparampil atya, az indiai Szalézi Missziós Irodák vezetője és a „Don Bosco Szolidaritás – Covid-19” elnevezésű globális szalézi projekt helyi koordinátora elmondta: „Az országban tapasztalt infrastrukturális hiányosságok meghaladják a szokásos kompetenciáinkat. Nincs elég kórházi ágy, intenzív ellátáshoz szükséges eszköz, lélegeztetőgép, oxigén, hamvasztókemence…”

A rend tagjai azonban ebben a helyzetben is próbálnak mindent megtenni a nélkülöző emberek érdekében. Ezért  élelmiszert, főtt ételt, védőfelszerelést és piperecikkeket osztanak közvetlenül a szegényeknek, rászorulóknak; oxigénkoncentrátorokat, valamint mini oxigéngépeket biztosítanak a kórházaknak és más egészségügyi intézményeknek; kampányokat folytatnak az oltás érdekében.

Menamparampil atya azt is elmondja, amit Noel Maddhichetty szalézi atyától, a Dél-ázsiai Don Bosco Hálózat igazgatójától hallott: ő úgy véli, hogy a járvány új hulláma még nem érte el a csúcspontját. Azok, akik nem tudtak felkészülni, most hatalmas problémákkal néznek szembe. Különösen a vidéki területeken jellemző, hogy sok embert akkor sem tesztelnek, ha gyanús tüneteik is vannak. Mumbai közelében számos faluban voltak a lakóknak tüneteik, de nem állt rendelkezésre elegendő teszt a vizsgálatokhoz. Az itt élők nem is remélhetik, hogy bármilyen orvosi ellátásban részesülnek. Ennek eredményeként nagyon valószínű, hogy a koronavírus okozta fertőzések és halálozások száma még mindig magasabb, mint az amúgy is tragikus hivatalos adatok.

A szaléziak kénytelenek voltak bezárni minden indiai iskolájukat. A diákok nem tehetnek érettségi vizsgát. Megbetegedések a tanárok, a személyzet és a diákok családja körében is előfordultak, és sokan elővigyázatosságból önként elszigetelik magukat.

Maddhichetty atya elmondta, csak az elmúlt hónapokban a szalézi hálózat több mint 7 millió rászoruló számára biztosított élelmiszer- és egészségügyi termékeket Indiában, elsőbbséget adva az utcán élő és a leginkább peremre szorult embereknek.

Most sürgősen szükség van a tesztkészletekre, oltásokra és gyógyszerekre – zárja drámai beszámolóját Maddhichetty atya. Menamparampil atya pedig arra kér mindenkit, hogy támogassa India tizenegy szalézi tartományát, segítve a szegényekért végzett munkájukat.

Forrás: Szaléziak.hu

Fotó: Agenzia Info Salesiana

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria