A szicíliai püspökök a családpasztorációval kapcsolatos irányelveket fogalmaztak meg

Kitekintő – 2017. június 18., vasárnap | 17:36

„Lelkipásztori Irányelvek. Elkísérni, megkülönböztetni, integrálni a törékenységet az Amoris laetitia nyolcadik fejezetének útmutatásai szerint” címmel adtak ki dokumentumot a szicíliai püspökök, amelynek célja, hogy új útvonalakat jelöljön ki a családok lelki gondozásában.

A szicíliai püspökök remélik, hogy ezek az irányelvek hozzájárulnak bármiféle rigorizmus vagy laxizmus, azaz túlzott szigorúság illetve engedékenység elkerüléséhez az egyházi tanítás alkalmazásában. Ugyanakkor ismételten leszögezik, hogy sürgető szükség van az egyházi közösségek és a fiatal nemzedékek új nevelési stratégiájára a család evangéliumának hirdetését illetően. A szöveg bevezetőből, az irányelvek bemutatásából és egy végkövetkeztetésből áll. Az irányelvek három szakaszt különböztetnek meg: elkísérés, megkülönböztetés és integrálás. A cél, hogy egyre jobban befogadjuk a család evangéliumát, amely alapvetően fontos az egész egyházi közösség és a társadalom számára. A dokumentum továbbá segíteni kívánja a papokat és a lelkipásztori munkatársakat, akik elkötelezték magukat a kegyelem és az igazság útját követni kívánó testvéreink lelki gondozásában.

A dokumentum megállapítja, hogy a férfi és a nő kapcsolatában a történelem hajnalától kezdve jelen van a rossz és a bűn, következményeivel együtt. Azonban ennél sokkal erősebben és hatékonyabban vonzza a feltámadt Jézus győzelme, aki ezt a kapcsolatot megváltja és megnyitja számára a mennyek kapuját. A keresztény élet a szentségekben az Úrral és a közösséggel való találkozás kiváltságos pillanatait éli meg, amelyekből a befogadott kegyelem kiárad a mindennapi életre, annak támaszt nyújt és az isteni Szentháromsággal való teljes szeretetközösség felé irányítja. A szentségek szorosan kapcsolódnak az élethez: mivel a mai házasélet nem mentes korszakos jelentőségű változásoktól, a szentségek sem maradnak idegenek ezektől, különös tekintettel a házasságra, amely a családi életet a húsvéthoz kapcsolja.

A szicíliai püspökök leszögezik, hogy a házasság szentsége továbbra is egy férfi és egy nő közötti szerelmi kapcsolat csúcspontja. A házasság ezt a kapcsolatot összefűzi Krisztus húsvéti misztériumával. Azokkal a tendenciákkal szemben, amelyek az egyedüli és felbonthatatlan házassági kapcsolatot pusztán kulturális szokásnak tekintik, az evangélium értékeket mutat fel és érveket nyújt, hogy felfedezzük: ez a kapcsolat a férfi és a nő szívében íródik Isten eredeti terve szerint.

A házaspár és a család szeretetközössége szentségi. Ha a házasfelek nem Istenben, nem a hit perspektívájában találkoznak, akkor minden az emberi erőfeszítések dimenziójába szorul vissza, és nem ritkán kudarcra van ítélve. Krisztuson kívül az emberi kapcsolatokat az a veszély fenyegeti, hogy iránytvesztő zűrzavarban hullanak darabjaira.

A szicíliai főpásztorok idézik többek között az Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdítás 36. pontját:

„Ugyanakkor alázatosnak és realistáknak kell lennünk. A házasságról időnként egy túlságosan elvont, mesterkélten felépített teológiai eszményképet mutattunk be, amely távol áll a konkrét szituációtól és a családok tényleges lehetőségeitől. Ez a túlzott idealizálás, főleg, amikor nem ébresztettük fel a kegyelembe vetett bizalmat, nem azt eredményezte, hogy a házasság kívánatosabb és vonzóbb legyen, hanem éppen az ellenkezőjét érte el” (AL 36).

A teljes dokumnetum elérhető a szicíliai egyházmegye honlapján.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Chiese di Sicilia

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria