A szolidaritás hétvégéje a Szent Egyed közösségben

Hazai – 2016. május 30., hétfő | 19:10

Május 28-án, szombaton a Szent Egyed közösség budapesti csoportja hajókirándulást szervezett a bicskei menekülttáborban élők számára, május 29-én, vasárnap pedig úrnapi szentmisében ünnepelte Krisztus testét és vérét szegény barátaival a ferencvárosi Kaniziusz Szent Péter-templomban.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Szent Egyed közösség menekült barátaival tett kirándulást a Dunán a Legenda sétahajón, amelynek tulajdonosa tizenöt fő részére biztosított tiszteletjegyet. A vendégek között volt négygyermekes iraki kurd család, szíriai kurdok az Iszlám Állam által sokáig ostromolt és rommá lőtt Kobane környékéről, két nepáli fiatal és a Gázai övezetből származó fiatal palesztin építőmérnök. A nepáliak kivételével – akiknek menedékkérelméről még nincs jogerős döntés – valamennyien a magyar hatóságok által elismert menekült státussal rendelkeznek, így az első lépéseket teszik egy új életben Magyarországon és Európában.

A kirándulók arab és angol nyelveken hallgatott idegenvezetéssel ismerkedtek a Duna folyóval, Budapestnek a hajóról is jól látható nevezetességeivel: az Országház, a budai Vár, a Citadella, a Szabadságszobor és a hidak látványával és történetével. A hajóutat hosszú margitszigeti pihenő tette még kellemesebbé: a békés környezet évszázados fáival, romjaival és Szent Margit vallásokon és civilizációkon átívelő, egyetemes mondanivalójú emlékezetével. Az életét imádságban odaadó, hercegnőből szerzetessé lett Margit történetét hallva, egykori sírhelyét látva a könyvelő foglalkozású Khalid és a szabó Gabriel is meghatódott. A végén ezt mondták: ez a néhány óra egy kis időre elfeledtette velük az otthon átélt borzalmakat és a most is meglévő számtalan problémájukat. Hálásak voltak nemcsak a kirándulásért, hanem mindazért a segítségért, jóindulatért, amit Magyarországon kaptak.

Május 29-én, Úrnapján a közösség budapesti és pécsi csoportjának tagjai közös szentmisében ünnepeltek együtt hajléktalan és szegény barátaikkal a Gát utcában található Kaniziusz Szent Péter-templomban. A szentmisét Szabon Gábor, a Bakáts téri Assisi Szent Ferenc-templom plébánosa mutatta be, aki szentbeszédében az evangéliumhoz kapcsolódóan egymás vendégül látásáról beszélt.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy Jézus, a hozzá érkező tömeg láttán nem utasítja el az embereket, hanem éppen ellenkezőleg: befogadja azokat, akik őt keresik. Erre a befogadásra hívta fel a jelenlévők figyelmét, párhuzamot vonva az Eucharisztiában való részesüléssel. Istent akkor fogadjuk be, ha egymást is lélekben hordozva befogadjuk és közel engedjük magunkhoz. Ezzel kapcsolatban, maradva a kenyér és a bor hétköznapi életben betöltött szerepénél, hangsúlyozta, hogy Jézus a csodálatos kenyérszaporításnál és az utolsó vacsoránál is a mindennapi élethez szükséges táplálékot osztja meg az emberekkel, benne önmagát adva át. „Ilyen édes az Úr” – fogalmazott Szabon Gábor, utalva egy jó ízű vacsora emlékére. Isten ennyire szeret bennünket, hogy ilyen egyszerű és hétköznapi módon adja át önmagát nekünk, és lesz jelen a kenyérben és a borban.

A plébános ezzel kapcsolatban hozzátette: a szentmisére készülődve a sekrestyében a gyerekeknek nem volt könnyű dolga, hiszen ott már az ebédre szánt süteményekkel volt telepakolva minden. Ha jobban belegondolunk, minden sekrestyének így kellene kinéznie – mondta Szabon Gábor, utalva a jézusi lakoma lényegére.

A szentmise után a Szent Egyed közösség tagjai ebéddel látták vendégül szegény barátaikat a templom melletti közösségi teremben, illetve a templom mellékhajóiban. A közös ebéd után, amely mintegy az oltáron valósággá vált mennyei lakoma „kiterjesztése volt”, a közösség tagjai rövid műsorral kedveskedtek a jelenlévőknek. Elhangzott Händel Ombra mai fu című áriája, Camille Saint-Saëns A hattyú című műve, Karafiáth Orsolya Pókok című megzenésített verse, valamint Marguerite Monnot Milord című, Edit Piaf által énekelt dala. Közreműködött Kéry Tamás zongorán, Gere Júlia csellón, Brzozka Helena, Ángyán Zoltán és Mózes Tibor.

Szőke Péter, a közösség magyarországi vezetője az alkalommal kapcsolatban elmondta: az Otáriszentség és a testvér szentsége nem válhat el egymástól, a szegényekben jelen van Krisztus, mint a kenyérben és a borban. Ezért becsüljük meg a szegényeket a menzán, a szeretetlakomán, mint ahogyan az őskeresztények, akiknél még e két dolog nem vált el egymástól.

Fotó: Szent Egyed közösség; Konkoly Edit

Szőke Péter; Várkonyi Borbála/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria