A tanítás helye – Megáldották a mohácsi Fogadalmi emléktemplomot

Hazai – 2020. október 19., hétfő | 17:26

Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó október 18-án megáldotta a felújított, nemzeti történelmi jelentőségű mohácsi Fogadalmi emléktemplomot.

A város főterén álló, máig befejezetlen Fogadalmi emléktemplom alapkövét a mohácsi csata 400. évfordulóján tették le. Háromezer magyar településről érkezett egy-egy maréknyi föld, amelyet elhelyeztek a templom alapjában, hogy az épület ezzel is a nemzeti összetartozást fejezze ki. Az építkezést részben nemzeti közadakozásból finanszírozták, de végül 1940. augusztus 29-én befejezetlenül szentelték fel a templomot.

Az épület az átfogó felújításnak köszönhetően méltó helyszíne lesz a liturgikus eseményeknek. A templom restaurálása 2019 szeptemberében kezdődött, és 2020 őszén zárult. A Pécsi Egyházmegye pályázati forrásból finanszírozott beruházásának eredményeként a város nemcsak vallási, hanem történelmi szempontból is kiemelten fontos épülete mind kívülről, mind belülről teljesen megújult.

Az ünnepi alkalmon jelen lévő és az online közvetítés által csatlakozó híveket Bacsmai László mohácsi plébános köszöntötte, s egyben kifejezte háláját a szentmisét bemutató érseknek, továbbá a koncelebráló papoknak.

Udvardy György a szentmisét megelőzően áldotta meg a felújított templomot, s elmondta: „Régi vágy teljesedett be azzal, hogy ettől a naptól méltó körülmények között tudjuk dicsőíteni Istent a Fogadalmi templomban.”

A főpásztor homíliájában kiemelte, hogy Jézus a tanításaival sosem pusztán törvényeket hirdetett, hanem kapcsolatokról beszélt. Azok a szabályok, amelyket Jézus szavai közvetítenek számunkra, csakis az Atyával való kapcsolatban értelmezhetők. Az ő tanítása elvezet az Atyához, és ez teljes, bőséges életet jelent mindannyiunk számára. Jézus a kérdéseinkre oly módon ad választ, hogy felemeli azokat az Atyával való kapcsolat szintjére.

Ugyanakkor a mai evangélium (Mt 22,15–21) arra kérdez rá, hogy érvényesek-e a törvények, amikor idegen elnyomók uralkodnak egy nép felett, amikor a római császár Istennek járó tiszteltet vár el. Ebben az esetben hogyan érvényes egy népnek a törvénye, a szövetség, az Istenhez való tartozás? »Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem?« (Mt 22,17). Nem veszélytelen, hanem provokatív a kérdés. Jézus válasza mégsem kompromisszum vagy kibúvó, amikor azt feleli: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené.” (Mt 22,21) A főpásztor hangsúlyozta azt is, hogy egy Isten van, egy Istent kell szolgálni, és ez életünk legfontosabb rendezési elve.

A szentbeszédben elhangzott, hogy a templom mindig Isten uralmát hirdeti. Amikor ide belépünk, azok vagyunk Isten előtt, akik valójában vagyunk; itt nem lehet ügyes, jónak tűnő kompromisszumokat kötni. Öröm számunkra, hogy itt, ahol Isten országának törvényeit ünnepeljük, életünk mindennapi kérdéseire is választ kapunk.

Az ünnepi szentmise során Udvardy György érsek megáldotta az ónixból készült oltárt és az ambót, amelyek Isten dicsőítésének méltó jelképei, hiszen anyagukat az Ószövetség drágakőként említi.

A szertartás végén Bacsmai László plébános kifejezte köszönetét mindazoknak, akik támogatták a templom felújítását, kiemelve a Pécsi Egyházmegye munkatársait és a főpásztor segítségét.

A homília teljes terjedelmében ITT olvasható.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Vermes Nikolett

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria