A tanítványságról

Nézőpont – 2020. június 27., szombat | 16:00

Évközi 13. vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Mt 10,37–42)

A család és különösen a szülők iránti tisztelet nagyon fontos volt a zsidóság életében. A legfőbb kötelességek közé tartozott ennek megtartása.

Nagyon komoly súlyuk van azoknak a szavaknak, amelyeket a tanítványainak mondott Jézus. Ugyanis arra hívja fel a figyelmet, hogy őt jobban kell szeretni, mint a hozzátartozóinkat. Ezzel a kijelentéssel ugyanakkor saját önazonosságát is feltárja a tanítványok előtt, vagyis hogy ő Isten. Természetesen a szavai nem arról szólnak, hogy utálnunk kellene rokonainkat a földi életünk során, hanem rámutat az értékek sorrendjére. Mert ha Istent valóban mindenekfelett szeretjük, akkor leszünk képesek az embert egészségesen és igaz szeretettel szeretni, vagyis se nem kevésbé, mint szükséges lenne, se nem túlzásokba esve, ami adott esetben még néha rosszabb, mint a közömbösség. Ha valaki Jézus tanítványa, akkor egyre jobb férj, feleség, édesapa, édesanya, gyermek, testvér lesz. Vagyis Jézus tanítványa úgy fog szeretni másokat, mint saját magát. A felebaráti szeretet, amelyre Jézus meghív bennünket, túlmutat a családokon. De ezt csak azok értik meg, akiket az evangélium szelleme irányít, és így Isten küldöttei. Azzal, hogy mások felé is megnyílnak, segíti őket abban, hogy a családjuk iránt is odaadóbbak legyenek, de fordítva is. A családi kötelék erősítése alkalmasabbá tesz bennünket arra, hogy mások felé is nyitottabbak legyünk.

A tanítványok, mint küldöttek, Urukat képviselik. Tehát maga az Úr küldi őket, nem csupán magánakcióról van szó. A próféták is Isten akaratát képviselték, tehát ha befogadták őket, akkor magát Istent fogadták be. A próféta és a tanítvány azért mondható igaznak, mert beengedte az életébe Istent. Tehát nem az a fontos a keresztény ember életében, hogy igaza legyen, hanem hogy igaz legyen. Aki igaz, az hű Istenhez. Ez azzal is jár, hogy üldöztetés, veszteség, küzdelem is éri őket a küldetésük során. De ez nem gyengíti őket, hanem éppen ellenkezőleg. Az üldöztetés vagy bármi veszteség erőforrássá tud válni az életünkben, ha megtaláljuk az értelmét. Ha már változtatni nem lehetséges, elfogadjuk és más szemszögből szemléljük a velünk történteket, legyen az üldöztetés vagy bármilyen más megpróbáltatás. Megnézzük, hogy mit tudunk tanulni ebből. Nem elnyomjuk, hanem elfogadjuk, hogy ezek életünk végéig jelen lesznek, és van bátorságunk megnézni, hogyan tudunk építkezni ebből. Ez is a tanítványságunkhoz tartozik, hiszen éppen a mostani evangéliumban mondja Jézus: „Aki nem veszi föl a keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám. Aki megtalálja életét, elveszíti azt, de aki értem elveszíti életét, megtalálja azt.”

Amíg testben élünk, addig tudomásul kell vennünk Jézus üzenetét, és fogadjuk el a meghívását. S attól kezdve a belé vetett hittel éljük meg tanítványságunkat abban a környezetben, helyzetben, ahová a gondviselés helyezett bennünket.

„Testtel élni,
de nem rabjaként a testnek,
mert vele lenni
nem annyi, mint érte.”
(William Blake)

Bátor Botond OSPPE

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria