A tüzet nekünk kell meggyújtani – Családpasztorációs papi találkozót tartottak Leányfalun

Miért jó, ha a plébánia közössége beágyazódik a helyi társadalomba? Hogyan tanít Jézus? Útkeresés az ifjúságformálásban. Családbarát plébánia – családbarát társadalom; mi a feladatunk? A családpasztorációs papi találkozó második napján számos olyan kérdést vetettek fel, melyek szembenézésre késztették a lelkipásztorokat szolgálatuk gyakorlatával.

Laurinyecz Mihály morálteológus a helyi egyház és a helyi társadalom, a plébánia és az ott élők kapcsolatát középpontba állítva bemutatta, milyen volt ez a kapcsolat régen. Az előadó így határozta meg a plébánia fogalmát: a plébánia a hívek számára az Egyház megtelepedésének elsődleges helye, egyetemességgel rendelkezik, itt ver gyökeret az Egyház küldetése. A plébánia a hívek közössége, a hit–remény–szeretet közösségének megjelenítője.

Idézte a IV. lateráni zsinat (1215) egyik rendelkezését, mely előírta, hogy a hívek saját plébánosuknál gyónjanak. Ma ennek a megvalósítása a legtöbb esetben elképzelhetetlen. Holott ez előnyökkel járna mindkét fél számára: a helyi plébános ismeri a környezetet, ő pontosabb tanácsokat tudna adni, ugyanakkor gyóntató papként megismerné, milyen lelkiállapotban vannak a hívek, milyen plébániáján a hitélet.

Korábban bizonyos értelemben kollektívum volt a helyi társadalom, vezetői, a pap, a tanító, a rendőr sajátos védelmet jelentettek a közösségi értékek számára, és erkölcsi értelemben is nagy hatással voltak az adott településen élőkre. Ezt a szövetet bontotta fel a szocializmus, a kényszerű iparosítás, a városiasodás, téeszesítés, a tanyavilág elszegényedése szakítást eredményezett a helyi kultúrával, és ezt rombolja tovább a korunkra jellemző tömegtársadalom és elnévtelenedés. A társadalomra helyi szinten is a széttagozódás, az el- és bevándorlás, a nem helyben kapott oktatás a jellemző. A lakóhely már nem egyenlő az életközösséggel.

Meghatározó településformákká váltak az alvóvárosok, a kikapcsolódási, menekülési városok, a hagyományfalvak, a státuszszimbólum-falvak, a városokon belül az üzleti vagy irodai negyedek. Vallási szempontból sincs feltétlenül kapcsolat az egy helyen élők között. Az emberek egyéni választása, hova kötődnek hitéletükben.

Láthatjuk, mit veszítettünk – hívta fel a figyelmet az előadó, és számos átgondolásra késztető kérdést fogalmazott meg: Hogyan vesz részt ma a pap a helyi társadalom életében? Elfogadják-e a hívek pásztoruknak? Mit jelent a hívek számára a hely, ahol laknak? Van-e a lelkipásztornak kapcsolata a helyi társadalmi vezetőkkel? Megjelent a plébánia mint munkaadó? Milyenek az alkalmazottai, hogyan végzi a gazdasági tevékenységét? Milyen a civil intézményekkel való együttműködése, a társadalmi szerepvállalása, a kulturális együttműködése? Intézményeit, közösségi házait milyen célra adja ki, elegendő-e pusztán helyet adni egy programnak? Meg tudja-e szentelni a helyadással a település életét? Tud-e erkölcsi minőséget adni? Megragadjuk-e a lehetőséget, hogy közelebb kerüljünk az emberekhez? Laurinyecz Mihály rámutatott: rajtunk áll, hogyan viselkedünk.

Pákozdi István, a Budapesti Római Katolikus Egyetemi és Főiskolai Lelkészség lelkésze Ifjúságformálás címmel tartott előadásában elsőként a keresztény nevelés fogalmát határozta meg: a krisztusi nagykorúságra való eljuttatás. Itt is döntő a nevelő jelleme, aki számára elsősorban Jézus lehet a példa, de Szent Pál tanítása is utat mutat. „Jézus jó pedagógus, rá tud vezetni tanítással az igazságra” – az előadó tizenkét evangéliumi szakasz alapján mutatta be, miként teszi ezt Jézus.

Az őt megismerni akaró Andrást és Jánost Jézus meghívta magához. „Jó, ha a tanítványok látják, milyen a személyes életünk, bizalmuk alapja lehet, ha életközelbe tudnak kerülni velünk. A kánai menyegzőn Jézus arra ad példát, hogy a keresztény nevelőnek mindig a legjobbat kell adni, a teljességet, a száz százalékot. Azt a biztatást kell sugároznia a tanítvány felé: »Meg tudod csinálni.« Jézus azt kéri, építsünk sziklára. Nekünk is meg kell tudnunk mutatni, kire érdemes építeni, hol találunk maradandó, stabil értékeket. A kenyérszaporításkor azt kéri tanítványaitól, »ti adjatok nekik enni«. Kapnak és adnak. Hogyan adok abból, amit én is kaptam? Jézus nehéz helyzetekbe is beleviszi a tanítványokat, azt kéri Pétertől, »evezz a mélyre«. Engedjük ki mi is az élet viharába a ránk bízottakat, de természetesen felvértezve a nehézségekre. Jézus ünnepet szerez tanítványaiknak, amikor magával viszi őket a színeváltozás helyére. Nagyon fontosak az ünnepek, az igaziak, melyek lelki többletet adnak, melyekre később vissza lehet emlékezni. Jézus engedte, hogy kisgyermekek vegyék körül, ma pedig lelkipásztorként könnyen alábecsüljük a gyerekekkel való foglalkozás lehetőségét, és így lemondunk nyitottságukról, őszinte befogadókészségükről. Természetesen másként kell a lelkipásztornak tanítani a kisgyermeket, mint a felnőtteket. Kevesebb szó és több cselekedet vezet célra. Jézus tanítja a kiegyensúlyozott pénzkezelést is. Mutat példát arra, hogy ne sajnáljuk a pénzt a jó ügytől, és időnként a sajátunkból is kell adnunk. Látjuk Jézust a Getszemáni-kertben. Jézus megmutatja, hogyan kell helytállni az elkerülhetetlen szenvedésben, amikor a test gyenge, de a lélek erős. Jézus találkozása az emmauszi úton tanítványaival arra példa, hogy fontos a nevelőnek megmagyaráznia a történéseket. Nevelni kell a világos látás képességére, az okok keresésére, példákkal rávezetni egy-egy jelenség megértésére.”

Pál apostol nevelői magatartását a lelkipásztori levelek alapján foglalta össze az előadó. Milyen legyen a nevelő? Érzékeny, finom, diplomatikus, keresse a megfelelő szavakat, érzelmeket.

Pákozdi István arról is beszélt, hogyan nevel az Egyház liturgiája. A cél, hogy odavezessen a Jóisten szeretetéhez – fogalmazta meg az előadó, hangsúlyozva, mennyire fontos, hogy értsük, mibe kapcsolódunk be, mert ennek mélyebb ismerete segít az átélésben. Pákozdi István szerint szerencsés, ha a liturgia választható részeit – így az énekeket – a gyerekek adottságaihoz alkalmazkodva építjük fel, ugyanakkor csak nagy felelősséggel szabad belebocsátkozni a liturgia egyszerűsítésébe. „A liturgia alakítson minket, s ne mi a liturgiát” – hangsúlyozta. „A transzcendens távlatokra nyitott nevelés segít a fiataloknak, hogy egy jobb világról álmodjanak, egy jobb világot építsenek fel” – Ferenc pápa egyik Twitter-üzenetével zárta előadását a budapesti egyetemi lelkész.

Beneda Attila családpolitikáért felelős helyettes államtitkár a kormányzati családpolitika fő irányait bemutatva annak lehetőségeit vette számba, hogyan tudnak elmozdulni a családbarát intézkedésekkel a társadalmi szemléletformálás felé, illetve miben számítanak az egyházak segítségére. A kormány célja a családbarát fordulat előmozdítása, a vágyott gyerekek megszületése, a felelős gyermekvállalás támogatása, a belső erőforrásaira támaszkodó, gyarapodó magyarság.

Beneda Attila szerint a szemléletformálás az Egyház részéről akkor lehet hatékony, ha kapcsolata élő a társadalom szereplőivel, ha van érdemi párbeszéd az emberek és a papság között. A generációk között „becsontosodott kommunikációt” az Egyház ki tudja mozdítani a holtpontról – vélte az előadó. Nagy segítséget jelenthet, hogy a fogyasztói szemlélet dominanciájával szemben az Egyház személynek tekinti az embert, nem fogyasztónak. Leghatékonyabb szemléletformáló módszer azonban a hitelesség, az imádságos élet, a böjt – mutatott rá az előadó.

A résztvevők részéről Menyhárt Sándor azt fogalmazta meg az előadó felé, az Egyház kész szerepet vállalni a társadalmi szemléletformálásban, de fontosnak tartaná, ha intézkedések meghozatala előtt konzultáció történne egyházi és állami vezetők között, illetve ha a társadalmi egyeztetés szélesebb körű lenne.

Felföldi László, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye általános helynöke előadásában mint lelkipásztor szólt. Gondolatai lelkesítettek, felráztak. A kritikus szembenézés vezette az előadót. Feltette a kérdést: Hol rontottam el? Rámutatott, a hagyomány akkor élő, ha élményt ad, s a pap arra van meghívva, hogy adjon, sugározzon, meggyújtsa a lángot.

Felföldi László szerint nagy a transzcendencia iránti igény. Jelen kell lenni, ami azt jelenti: lehajolni, meghallgatni, segíteni, időt szakítani. „Nem pipálhatjuk ki a rászorulóhoz való odafordulást azzal, hogy élelmiszercsomagot osztunk. Ez is segítség, de az emberek másra vágynak. Tudjuk, kik élnek a plébániánk területén? Milyen az életük? Minden templom története a közösséggel kezdődött, úgy, hogy az emberek figyeltek egymásra” – emlékeztetett. A plébános szerint keresni kell, hogyan tudná a papság jobban segíteni a családokat, hogyan tudna jobban velük lenni, hogyan tudná ünneppé tenni számukra a vasárnapot? A liturgia ugyanis akkor ünnep, ha benne van a találkozás a Szeretettel.

Felföldi László arra buzdította a jelenlevő papokat, harcolni kell a családért, megtalálni a lehetőségeket a plébánia életében, hogy együtt legyünk, ahol azt közvetíthetjük, összetartozunk. „A tüzet nekünk kell meggyújtani.”

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír