A világiak mellett papok is neveztek az I. Edelény Open asztalitenisz-versenyre

2018. május 29. kedd, 18:02

Május 25-én, pénteken a fiatalok, május 26-án, szombaton az idősebbek mérték össze tudásukat a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola tornatermében.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

Közös összefogással az általános iskola, Edelény város önkormányzata és a Magyar Speciális Olimpia Szövetség közösen hozta létre a kétnaposra tervezett megmérettetések sorát, melyek célja a sportág népszerűsítése, valamint a versenyzési lehetőségek biztosítása. Az I. Edelény Open országos szintű versennyé nőtt, első- és másodosztályú csapatokban játszó versenyzők is neveztek, sőt az Egyesült Királyságból, Németországból és a Felvidékről is érkeztek versenyzők – mondta el Doros Szilárd, a rendezvény technikai szervezője. A világbajnok legendák, Klampár Tibor és Jónyer István a kétnapos verseny lebonyolításának minden percét személyes tanácsaikkal követték.

„A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam” (2Tim 4,7) – Szent Pál levelének sorát ajánlotta Orosz Atanáz püspök a versenyzők figyelmébe üzenetében, nemes versenyzést, hitet, kitartás és jó küzdelmet kívánva a résztvevőknek.

Az I. Edelény Open a fiatalok mérkőzéseivel kezdődött, tizennégy asztalon játszottak. Az utánpótlás versenyre szép számmal érkeztek a klubok – Miskolc, Tiszaújváros, Eger, Szerencs, Putnok, Bélapátfalva egyaránt képviseltette magát az U13, U15 korosztály és a Magyar Speciális Olimpia (MSO) mérkőzésein.

A fiatalok pénteki megmérettetése után másnap az idősebbek viadala zajlott az edelényi iskola tornatermében. E nap megnyitója is imádsággal kezdődött, a versenynek helyet adó iskola szellemiségének megfelelően. Kovács Lajos iskolalelkész tolmácsolta Kocsis Fülöp metropolita és Orosz Atanáz püspök üzenetét; mindenki nyerjen és gazdagodjék, fakadjon szívünkből hála, és a nap végére mindenki számára váljon természetes igazsággá: Dicsőség Jézus Krisztusnak!

Demeter Zoltán országgyűlési képviselő hangsúlyozta a sport fontosságát, mely kitartást és erőt ad az embernek. Hozzátette: a mai nap azonban több mint versengés; az egymással való találkozás öröme is. Molnár Oszkár, Edelény város polgármestere a közösségek összefogásának, együttműködésének eredményeiért mondott köszönetet és reményét fejezte ki a folytatásra.

A délelőtt folyamán először az amatőr versenyzők vettek ütőt a kezükbe. A sport népszerűségét mutatja, hogy mintegy hetvenen szálltak versenybe ebben a kategóriában. A leghosszabb labdameneteket már a délutáni profi kategóriában versenyzők asztalainál láthatta a közönség. Késő délután hirdettek eredményt.

A Görögkatolikus Metropólia papjai is megmérkőztek; a Nyíregyházi Egyházmegye papjai álltak a dobogó két felső fokára: első lett Lippai Csaba, második Gánitz Endre, a harmadik pedig Kovács Lajos (Miskolci Egyházmegye). A polgármesterek viadalában Viszokai István, Mályi polgármestere lett a bajnok, második helyezett Molnár Oszkár, Edelény polgármestere, a harmadik helyezett Üveges Attila, Szögliget polgármestere lett.

A bajnokság záró mérkőzése igazi kuriózumnak számított, nem csak a sportkedvelők körében. Páros mérkőzést játszott a négyszeres világbajnok Jónyer István, oldalán Molnár Oszkár edelényi polgármesterrel, ellenfelük Klampár Tibor kétszeres világbajnok asztaliteniszező és Kocsis Fülöp metropolita volt.

Ez a mérkőzés a Sajómente felvételén újra megtekinthető (27. perctől), előtte a döntő forduló, Szita Márton és Katus Krisztián viadala látható.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
Vezető híreink – olvasta már?
bognar-tamas-labodi-plebanos-jezus-nem-mosolytalan-egyhazat-alapitott-de-mi-ridegge-tesszuk
Bognár Tamás lábodi plébános: Jézus nem mosolytalan egyházat alapított, de mi rideggé tesszük

Szülei arra tanították, hogy ne „valaki”, hanem egyszerűen csak jó ember legyen. „Tapsi atya” az öröm embere. Vallja, hogy Jézus nem egy rideg, mosolytalan egyházat alapított; mi tesszük sokszor azzá. Bognár Tamással Lőrincz Sándor készített interjút, mely a Somogyi Hírlapban jelent meg.

2019. február 21. csütörtök
az-abu-dzabiban-alairt-dokumentumrol-parbeszed-titka-az-igazsag-kozottunk-folottunk-all
Az Abu-Dzabiban aláírt dokumentumról – A párbeszéd titka: az igazság közöttünk, fölöttünk áll

Két hete, február 4-én sokakat meglepett, hogy Ferenc pápa és a szunnita iszlám legfőbb vallási központjának vezetője, az al-Azhar egyetem és mecset főimámja az Abu-Dzabiban megrendezett vallásközi találkozón közös nyilatkozatot írtak alá. Török Csaba teológus, egyetemi tanár írását adjuk közre.

2019. február 21. csütörtök