Ahol gyermekeket gyilkolnak és űznek el otthonaikból – A szíriai nép szenvedése nem ért véget

Kitekintő – 2020. február 28., péntek | 16:53

Szíria északi részén egyre kritikusabbá válik a helyzet. Az orosz légierő által támogatott kormánycsapatok és a török hadsereg által támogatott lázadók közti összecsapások miatt több százezren menekülnek hidegben, fagyban, köztük sok gyerek. Idlibben gyermekeket gyilkoltak meg iskolákban.

„Ismét megrendített minket az a megállíthatatlan erőszakhullám, amely során legalább kilenc gyermeket és három tanárt öltek meg, amikor tíz iskolát és óvodát támadtak meg két nappal ezelőtt Idlibben, Szíria északnyugati részén. A hírek szerint legalább negyven nő megsebesült a támadásokban” – nyilatkozta február 27-én az Agensir olasz katolikus hírügynökségnek Ted Chaiban, az Unicef közel-keleti és észak-afrikai régiójának vezetője.

Hozzátette, az erőszak olyan mértékben növekedett, hogy Észak-Szíriában több mint félmillió gyermek kényszerült menekülésre. 280 ezer diáknak félbe kellett hagynia iskolai tanulmányait. A térségben legalább 180 iskola nem működik, mert megrongálták, lerombolták, vagy mert menekült családokat fogadtak be. „Határozottan elítéljük, hogy gyerekeket ölnek meg, sebesítenek meg. Az iskolák és más nevelési intézmények menedéket jelentenek a gyermekeknek. Aki megtámadja ezeket, súlyosan megsérti a gyermeki jogokat” – jelentette ki Chaiban.

Február 27-én tovább nőtt a feszültség, amikor a Törökország által Asszád elnöknek tulajdonított rakétatámadásban legalább 29 török katona meghalt, sokakat súlyos sérülésekkel a határ menti török kórházakba vittek.

Ferenc pápa február 23-án, vasárnap Bariban az Úrangyala elimádkozása előtt ezekkel a szavakkal hívta fel a figyelmet Szíria szenvedésére: „Miközben mi itt egybegyűltünk, hogy imádkozzunk és gondolkodjunk a békéről és a Földközi-tenger partjain élő népek sorsáról, e tenger másik oldalán, különösen Szíria északnyugati részén, hatalmas tragédia zajlik. Pásztori szívünkből fakadó, sürgető kéréssel fordulunk az érintett szereplőkhöz és a nemzetközi közösséghez, hogy hallgasson el a fegyverek zaja, hallják meg a kicsinyek és védtelenek sírását; hogy tegyék félre a számításokat és az érdekeket a polgári lakosság és a sok ártatlan gyermek életének megóvása érdekében, akiket majd a következmények sújtanak.”

A nemzetközi Caritas is csatlakozott a pápához, a Vészhelyzet a szeretett és megsebzett Szíriában elnevezésű kampánnyal áll a helyi lakosság mellett. A Caritas évek óta kitartóan segíti a sokat szenvedett lakosságot, most pedig újult erővel kéri, hallgassanak el a fegyverek és védjék meg a civil lakosságot. A humanitárius helyzet ugyanis egyre romlik, 2019 decembere óta 900 ezer embernek kellett elmenekülnie, hátrahagyva otthonát. A kilenc éven át tartó háborúnak már több mint félmillió halálos áldozata van, és január óta is több száz ember halt meg.

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás: Agensir

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria