A hétvége a program bemutatásával és egy rövid ismerkedős körrel kezdődött. Bőséges vacsora után Császár Róbert és lánya, Fanni tartott előadást az ő kapcsolatukról, vallásról és nevelésről. Családi fotókkal mutatták be életük különböző szakaszait a csecsemőkortól a mostani állapotig.
Másnap mentálhigiénés gyakorlatot tartott Gombos Ágnes. Nagyon jól tudtunk egymásra hangolódni, egymás érzéseit jobban megismerni, illetve meghallgathattuk mások élethelyzeteit, és felismertük, hogy más is hasonló gondokkal küzd a mindennapokban. Délután közös program várt ránk: különböző szobrok keresése a városban. Habár a feladat érdekesnek ígérkezett, mi apukámmal mégis egy közös sétát és beszélgetést választottuk...
A nap végén gyertyafényes vacsorával ünnepelhettük a közös hétvégét, közben komoly és vidám beszélgetések, játékok folytak apák és lányuk között. Ezt követően a jelenlévők egy része visszavonult filmet nézni, beszélgetni vagy akár aludni, mások pingponggal vagy csocsóval koronázták meg ezt a napot.
Másnap délelőtt hosszabb szabadidőt kaptunk, melyet a résztvevők nagy része a templomi szentmisén töltött, de lehetőség volt beszélgetésre, játékra is.
A záró körben mindenki összefoglalta gondolatait, véleményét a hétvégéről, s köszönetet mondtunk a szervezőknek, egymásnak és a többi párnak.
A program a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósult meg.
Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria